Bagettsirató

Az, hogy a vágólapon lévő vásznat nem használja, már meg sem lep, puszta kézzel fogja meg a nagy méretű pékárut, és elkezdi darabokra vágni. Közben a sarokból egy pincér figyeli a jelenetet. Nagy étvágya lehet a vendégnek, gondoltam, 12–15 szeletet készített, majd jött a meglepetés – csak hármat, valószínűleg a legszebb darabokat tette a tányérjára, a többit otthagyta. Mivel a pincér is látta, így a hölgy után keletkezett maradékot összeszedte, ment a kukába. Újabb vendég érkezett, ő a bagettet kettévágta, majd csak a tetejét tette a tányérra, a többi szintén kuka. Talán meg sem kell említenem, hogy ő is kézzel fogta meg a pékárut. Kezdett izgalmas lenni a reggelizés közbeni műsor, a viselkedéskultúra azonban lelombozó volt – tíz vendégből négy volt, amelyik úgy vágta fel a bagettet – vászonnal tartva, hogy ne szennyezze be a friss pékárut –, ahogy kell, hogy a maradékot ne kelljen utána kidobni. A vendégek több mint fele rá sem hederített az íratlan szabályokra, kézzel összefogdosták a bagetteket, néha kettőt-hármat is a kezükbe vettek, alaposan átforgatták, mielőtt kiválasztották, melyik tetszik a leginkább… a többi mehet a kukába. Ezek után, azt hiszem, egy darabig nem szeretnék svédasztalról pékárut tenni a tányéromra. És ez még csak a pultnál keletkező pazarlás. Lehet, előítéletes vagyok, de az említett viselkedés után szinte biztos vagyok benne, hogy a vendégek tányérján az étel legalább fele ott maradt, hogy újabb mennyiséggel bővüljön az ételpazarlás. 

Már korábban kongatták a vészharangot, a törökországi hotelek ugyanis számszerűsítették, hogy a népszerű svédasztalos modell mennyi hátránnyal, elsősorban pocsékolással jár. Számításaik szerint ugyanis a hotelek vendégei annyi kenyeret, pékárut hagynak maguk után az asztalokon, hogy az már radikális megoldást követel – elképzelhető, hogy a népszerű svédasztalos modellt felváltja az étlapról választás rendszere. Csak hogy szemléltessük a pazarlás mértékét: csak Törökországban naponta 12 millió kenyeret dobnak ki – ez évente több mint 4,3 milliárd darabot jelent. 

Csak egy kis odafigyelés kellene, némileg csökkenteni az önzést, hogy turistaként megértsük, mindenkinek az a legjobb, ha az ételek elfogynak, ha lehetőség szerint csak annyit teszünk a tányérra, amennyit el is fogyasztunk, ha minimalizáljuk az ételpazarlást. Mert a svédasztalos modell az egyik legjobb megoldás, nemcsak a szállodai reggelizés, de az all inclusive ellátás lelke is, és kár lenne, ha a tahó, önző turisták miatt veszélybe kerülne. De számukra talán még az sem lenne elég figyelmeztetés, ha az otthagyott bagettel fejbe kólintanák őket…