Azoknak ad, akik már nem kérnek

Orbán Viktor

Az Audi vezérigazgatója nem helyesli az autóipar támogatását, az egyház nem kér új Makovecz-katedrálist.

Mondhatjuk, hogy a Fidesz a felemás válságkezelés mellett napjainkban a források elosztásával mutatja meg valódi önmagát. Így volt ez kormányzásuk egész évtizede alatt, de most egyre több kedvezményezett is köszöni szépen, nem kér többet. Nem kell több „közpénz”, épület, paripa a túléléshez. Mondják ezt a rendszer olyan oszlopai, akik mindig is szövetségesei voltak a jobboldali kurzusnak. Most például az autógyártók vagy az egyházak.

Fura lehetett olvasnia Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek január másodikán a sajtószemlét, amelyben valószínűleg kiemelt hír volt, hogy Markus Duesmann, az Audi vezérigazgatója nem helyesli az autóipar további támogatását. A Süddeutsche Zeitungnak adott interjúban hazánk egyik legjelentősebb exportterméket előállító munkaadója úgy fogalmazott, hogy a koronavírus-válság megfosztotta őket a nyereségüktől, de a csökkenő eladások mellett is, elbocsátások nélkül is túlélik a következő időszakot. Megjegyzés: a Népszava összeállítása szerint tavaly 1700 milliárd forintnyi beruházási támogatást osztott szét a kormány, így egy új munkahely átlagosan 130 millióba is kerülhetett az adófizetőknek. Az adatok és számítások bizonytalansága mellett az aránytalanság és a torzulás egyértelműen látható.

Egy másik olyan hír, amely szemlélteti, hogy az Orbán-kormány miért vetette el a mértéket a baráti gyarapodásban, és ez ínségesebb időkben, a választásokra való felkészülésben visszaüthet. Az oktatáspolitikában egyre dominánsabb pozícióban lévő egyházak már korábban is finoman jelezték, hogy nem tudnak átvállalni több feladatot az intézmények működtetéséből. Járvány idején a jobboldali nyilvánosságban fontos hír volt, hogy kell új és monumentális Makovecz-katedrális Budapestnek? Erdő Péter esztergom–budapesti érsek még időben leszögezte: nem kell!

A járvány kapcsán az elemzők azon vitatkoztak, hogy az elmúlt évben milyen íve lehet a gazdasági és társadalmi folyamatoknak. Ma még senki nem tudja, hogy a pandémiának lesznek-e következő hullámai. A V, W és U alakzat mellett egyre többen beszélnek a K formáról, ahol a társadalmi különbségek jelentős mértékben növekedni fognak. Értelemszerűen a gazdagabbak a válságot gyorsan maguk mögött tudják hagyni, míg a középosztály és a szegényebb rétegek számára a kilábalás és a túlélés még a homályos távolban is nehezen kivehető.

A Covid-19 alapvetően átalakította az emberek politikai érzékeit. Magyarországon az egyenlőtlenségek növekedése eddig nem veszélyeztette a kétharmadot. A katasztrófavédelmi kormányzás olyan Orbán-kormány számára is problémákat okozhat, aminek a rövid távú kárelhárítás katonai stílusa eddig „jól állt”.

Ma már azonban azt is egyre nehezebben viseljük, ha valaki csak simán beáll elénk a sorba.

Vasali Zoltán

A szerző az IDEA Intézet munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?