Az utolsókat rúgó hatalom

Évek óta tartanak az oknyomozások abban a témában, hogy a kilencvenes évek körül Szlovákiában és Magyarországon az előző rendszer bűneinek számonkérése, a híres és oly gyakran hangoztatott, de soha be nem következett elszámoltatás milyen alattomos módon lett a szőnyeg alá seperve, és a kulcsemberek nemcsak magukat, hanem a know how-ot is hozták magukkal: hogyan szilárdítsunk meg egy rendszert.

Szlovákia egyetlen szerencséje, hogy a Smer kontinuitása folyamatosan megszakadt, és hogy Fico, bár zseniálisan vissza tudott mászni a hatalom élére, újra és újra, híján volt annak a tervezett és átgondolt stratégiának, ami a Fideszt tartja a hatalmon immár több mint 15 éve. Ha mégis hibát vélek felfedezni a NER stratégiájában, az az, hogy bármennyire is másolta a putyini üres demokrácia modelljét, ahol minden demokratikus elem csak egy üres porhüvely, és csak a látszat fenntartása miatt létezik – túl sok időt adott magának, és túl sok energiát fecsérelt el az állami vagyon kiszervezésére még mielőtt a teljes fehérorosz minta ki lett volna alakítva. Robert Fico türelmetlen és kapkodó stratégiája egyébként jelen pillanatban még a Fidesz folyamatos támogatása ellenére is csak egy darabos kőkorszaki úthenger. Ami miatt még mindig érdekes a demokrácia kivéreztetését zászlójára tűző hatalom, az a túlélésért folytatott küzdelme. Ahogy fentebb jeleztem, az idővel való taktikázás túlfutott a NER-en, a kirakatellenzék kialakítása (DK, Mi Hazánk) egész jól működött, hiszen a legutolsó választás idején már úgy igazából nem maradt olyan ellenzékinek nevezhető csoportosulás, amelyik képes lett volna mozgósítani.

A hatalomba való belekényelmesedés luxusát viszont túl hamar és túl arcátlanul élvező rendszer a társadalom szegmentálása ellenére is túl sok mozgásteret engedett a rendszerrel nem egyetértőknek. Végül, mikor a hibát hibára halmozó, a kifáradás jeleit mutató kormánykommunikáció kifogyott az érveiből, a kegyelmi botrány túl nagy rést ütött az alternatív valóságon. Magyar Péter megjelenése pedig a szuverenista hullámra épp ráfekvő hatalom ritmusát teljesen felborította.

Nagy kerülő után így jutunk el a mába, amikor a látszatkormányzás utolsó díszletei is kezdenek teljesen bedőlni, és a meghasadt valóságokkal való küzdelemmé kezdi kinőni magát az, amit országvezetésnek hívnak. Ebben az olvasatban pedig a Pride elleni harc során elkopott a virtuális valóság szinte teljes díszlete.

A családvédelem mögé bújtatott szuverenitásvédelem csak egy réteg afelett, hogy az uniós jogszabályokat hogyan lehet a legkreatívabb módon megkerülni, és még ez is csak egy réteg a hatalomgyakorlás és -megtartás eszközeinek kiterjesztése feletti főpróba felett. Az utolsókat rúgó hatalom mekkora károkat fog még okozni haláltusájában?