Az eredeti terv az volt, hogy az Irakba bevonuló amerikai csapatokat virágeső fogadja, és Szaddám Huszein megdöntésének másnapján bemutatják a világsajtónak azokat a tömegpusztító fegyvereket, amelyeket az ENSZ impotens ellenőrei képtelenek voltak megtalálni. Ez nem jött be.
Az iraki „B” terv
Mostanra kiderült, hogy az Abu Graib börtönben a rabokat hosszú hónapokon keresztül, tudatosan, a feljebbvalók jóváhagyásával, a nemzetközi szabályok és az amerikai törvények megsértésével, szisztematikusan gyötörték, megalázták, lelki és fizikai értelemben kínozták. A New Yorker magazin legfrissebb száma egy képet közöl, amelyen őrei kutyákat uszítanak a félelemtől összegörnyedő, meztelen iraki fogolyra. Seymour Hers, a cikk szerzője (egy emberöltővel korábban ugyanő írta meg a lakóival együtt megsemmisített vietnami falu, My Lai történetét) egy tegnapi tévéműsorban azt mondta, a fotó a Harmadik Birodalomra emlékezteti. Innen nincs lejjebb. Az Egyesült Államok, amelynek külügyminisztériuma évente kiadja az emberi jogok más országokban történt megsértéseit felsoroló jelentést, elvesztette morális jogát mások bírálatára. Katonai és gazdasági értelemben a világ vezető hatalma maradt, de mostantól nem vetheti úgy fel a kínai, kubai vagy akár észak-koreai jogsértések kérdését, hogy válaszként ne kapja meg: előbb a saját háza előtt söpörjön. Ez nem csak Amerikának, nem csak a nemzetközi koalícióba katonákat küldő országoknak rossz hír, hanem mindenkinek, aki hisz a szabadságban és a demokráciában. Nem csak az Egyesült Államok pozíció rendültek meg a világban, hanem a nyugati civilizációéi is, amelynek – ezer éve vagy egy hete, ebből a szempontból mindegy – mi magyarok is részesei vagyunk. Itt az ideje, hogy kiderüljön, milyen erkölcsi, lélektani tartalékokat halmozott fel történelme során Amerika. Ha csak a börtönőrként használt tartalékos katonai rendőröket vonják felelősségre, bármilyen súlyosak legyenek is az ítéletek, a krízis hosszúra nyúlik majd. A történteket nem lehet elfeledtetni azzal, hogy a sértetteknek jóvátételt fizetnek, mint ahogy azt Rumsfeld védelmi miniszter felajánlotta. Még Rumsfeld távozása és az Abu Graib börtön lebontása sem feltétlenül lenne elég.
Emlékezetes, hogy az Egyesült Államok milyen vehemensen ellenezte a hágai Nemzetközi Bíróság jogkörének kiterjesztését a háborús bűnökre. A bíróság persze csak akkor lenne illetékes az ilyen ügyekben, ha az adott ország hatóságai maguk nem vonják felelősségre a bűnösöket. Az amerikai demokrácia erejét mutatja majd az, ahogyan a hadbírósági tárgyalásokat lebonyolítják, és a várhatóan az eddiginél is sokkal borzasztóbb új tényeket kezelik. A társadalom pedig novemberben, az elnökválasztáson vonhatja meg George W. Bush elnökségének egyenlegét.
A szerző a Népszabadság amerikai tudósítója
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.