Az empátia hiánya társadalmi járvány

Gondoljunk csak bele! Mennyi szenvedéssel jár a folyamatos agyalás a másik tettei, cselekedetei felett! Milyen jólesik élcelődni, gúnyolódni a másik sorsának negatív alakulásán, rácsodálkozva, tettetve, hogy ez bennünket megráz!

Egyre inkább azt látom, mégha az igazság egy részét jól is látják a kívülállóak, azt nem elég jól fejezik ki. ,,Nem normális” – hallom gyakran.

Feri elhagyta a feleségét, mert évek óta azt éreztette vele, hogy tehetetlen, szar ember. Semmire sem jó, semmiben sem elég az, amit teljesít. Feri évekig hitt neki, míg a munkahelyén az egyik munkatársnője hosszú beszélgetések után rá nem mutatott, hogy a felesége hozzáállása a valódi probléma. Feri ezt próbálta megértetni otthon. Igyekezett beszélgetni, kért közös időt. Kimondta, hogy erre szükség van, ő nem boldog, nem elégedett a közös életükkel. Az asszony ilyenkor gyengének titulálta, és meg sem hallgatta. Feri pedig minden elutasítással egyre tisztábban látta, kivel is él együtt.

Feri nem csalta meg, nem tett mást, mint beadta a válókeresetet. És várt. A felesége tajtékzott. Dühös volt, csalódott, folyamatosan azért okolta őt, mert sose mondta, milyen nagy bajban vannak. Telesírta a közösséget, áldozatként beállítva önmagát. Annak is élte meg Feri távozását. Micsoda szemétláda az ilyen, nem?

Feri fél évvel a válás után találkozott valakivel. Onnantól a volt feleség azt terjesztette róla, hogy már biztos volt neki előtte is. A férfi pedig nem védhette meg magát, mert sosem neki mondták a vádakat. Róla, a háta mögött. Senkit nem érdekelt az ő valósága, csak azok a történetfoszlányok, amelyeken csámcsoghatnak az emberek.

De mi zajlik a volt feleségben ilyenkor? Miért nem látja a saját korlátait, hogy miként vesztegette el a kapcsolatát, meggyőzve önmagát arról, hogy neki minden is jár, és mégsem kapja azt meg Feritől. Vajon ha meghallja a férje segélyhívását, képes lett volna másképp formálni a mondatait, másképp nézni a férje igyekezetét, hálásnak lenni mindazért, ami nekik megadatott, vagy akkor is, egy idő után ugyanaz folytatódott volna?

Esélytelen-e egy olyan viszony hosszú távú megtartása, ahol folyamatosan le van nyomva a másik, és elértéktelenítve, az összes vélt vagy valós hibáját felnagyítja a partner? S ha egy ember dönt a saját sorsa felett, akár marad, akár megy, kinek a feladata ezt lejátszani, azért felelősséget vállalni?

Mi, akik kívül állunk, gúnyolódunk azon, hogy Feri micsoda egy papucs, hogy beszél róla, vele az asszony. Ha elválik, micsoda gazember, itt a szép élet, mégse jó neki.

De talán nem Ferinek rossz. Hanem pont azoknak, akik a leghangosabban kárognak, miközben velük otthon ugyanúgy bánnak.