Az emberi méltóság nem vélemény

Szóval mindhiába a 2026-os év meg az alvással töltött szilveszteréjjel, a csaták zajlanak. Pontosabban: egyre kevésbé nélkülem. Néha csak elszörnyülködöm, milyen jól működteti a gyűlölet önmagát. Néha bele akarok szólni, hogy hátha most majd képes lesz az ember észhez térni és kilépni a saját nyomorából, meglátva a másik érzéseit, annak emberi mivoltját, de csalódok. Minduntalan. Úgyhogy elengedtem. Nem szeretnék meggyőzni senkit semmiről. Írok. Beszélek. Élek. Felállok, kisétálok. Ahova nem hívnak, nem megyek. Jól vagyok a szűk körömben.

Néha eljut hozzám néhány bántás. Megérdemelte. Hallgatom. Ahogy azt is: bánhatok a másikkal bárhogy, mindig lesznek olyanok, akik a gonoszsághoz tapsolnak. Inkorrekt lehetek bárkivel, hazudhatok, vagy féligazságokat hangoztathatok, a legkisebb hibáidat is felnagyíthatom, hogy elég jónak tűnjek melletted, ez most a trendi, ezt meg lehet tenni bárkivel. Ez is a valóság.

Aztán jönnek a felismerések, a tanítások máshogy. A leckéket most is feladják. Melyek ezek? Az emberi méltóságunk megőrzése és másoké tisztelete. Folyamatosan erre kapunk házi feladatokat, de mégsem értjük, mert valahogy egyszerűbb belesodródni a megszokott működésbe.

Rengeteg olyan példát látok, hogy egy családban az ellentétek szétválasztják a rokonokat, majd az egyik pozícióban áldozatként működő fél képes másik emberi kapcsolatában bántalmazóvá, ítélkezővé, manipulatívvá válni. Mindezt azért, hogy az elszenvedett sérelmeit valahogy el tudja viselni. Átcsatornázza a tehetetlenségét másba.

A nem bántani a másikat – akkor sem, ha erre lennének eszközeim – óriási terhet is jelenthet. Mert aki nem üt vissza, aki nem bánt, aki újra és újra megbocsát, az mások szemében kihasználható, gyenge, amolyan lúzer marad.

S van ebben némi igazság. Ha nem harcolsz, ha nem ütsz vissza, ha hiszel a másik jellemében, és arra számítasz, hogy majd az végül megmutatkozik, elsülhet úgy is, hogy csalódsz. Újra meg újra.

Ítélkezés helyett kimondani, ebben nem értek egyet veled, de közben az emberi értékeid látom, tisztelem, és annak módja szerint beszélek veled, hozzád, nem gyengeség. Néha az erő pont abban rejlik, hogy a saját árnyékainkat meglátva nem futunk el. Az embert meg lehet alázni, de legyőzni nem lehet. Legyőzhetetlen pedig csak az lehet, aki megérti, milyen kevés is elég az egyensúlyhoz. Egyetlen gondolat mentén élni elég lenne, hogy jobb legyen ez az év. Mégpedig minden elvehető, de a szabadság határainak csak mi szabunk határt.