Az átverések határa

booking

A Booking.com megígérte, hogy a nyártól már nem fog „csalni”  (az EU piacain) – akár így is értelmezhető az a megállapodás, amelyet a hotelfoglaló óriáscég kötött Brüsszellel. 

Tegyük hozzá, az utasokat megtévesztő trükközéseket, átveréseket nem csak a Booking.com alkalmazza, a legtöbb cég él az ilyen ügyfélbarátnak nem nevezhető „marketingmódszerekkel”. 

Egy példa a közelmúltból, hogy miről is van szó.

Egy barátom anyukája úgy döntött, hogy nyugdíjas éveit utazással fogja tölteni – első körben egy ázsiai kiruccanást szervezett a barátnőjével. A repülőjegy után a szállást is interneten foglalta le, ahogy az utasok többsége, a Booking.com oldalon. A helyszínen azonban kiderült, ők is belefutottak egy „egyszer használatos” hotelbe, amely csak azért került a találati lista első helyeire, mert fizetett érte. Négy csillag, jó ár? Foglaljuk! A helyszínen azonban kiderült, hogy a hotel még a kétcsillagos szintet sem üti meg, a szobák lelakottak, a tisztasággal is gond volt, a választható reggeli pedig azt jelentette: rántotta vagy tükörtojás.

Tipikus, egyszer használatos szálloda, a következő jellemzőkkel: nem fontos, hogy a vendég elégedett legyen, nem kell a visszatérő ügyfél, az ilyen hotel megfizeti a szállásfoglaló oldalakon az első pozíciók egyikét, és már jönnek is az új vendégek, akiket átvernek ezzel a trükkel.

És mindig lesznek becsapható utasok.
Ez tehát az egyik olyan átverés, amelynek nyártól véget vet a Booking.com, nevezetesen, hogy az első helyeken vannak azok a szállások, amelyek megfizetik a pozíciót, és nincs jól láthatóan feltüntetve, hogy hirdetésről van szó. Így a jövőben elkerülhető lesz, hogy az online foglalásokban kevésbé járatos utazók – és ők vannak többségben – az élménygazdag utazás helyett a fentihez hasonló szolgáltatásokat kapjanak. 

De ez csak az egyik a sok szélhámosság közül. A cég oldalán sokszor olyan figyelmeztetés is megjelenik, hogy ez az utolsó szoba akciós áron, ez pedig arra buzdítja a böngészőt, hogy gyorsan foglaljon, hiszen lemarad az akcióról. Persze a valóságban van ott még szoba, ugyanazon az áron.

Ugyanezt sugallja az a trükk is, amikor az ár mellett feltüntetik, hogy éppen most 20-an, 40-en nézik ezt az ajánlatot (foglaljon gyorsan, mert lemarad!). Mint kiderült, az esetek nagy részében ezt egy algoritmus generálja, adott intervallumon belül találomra feltüntet egy számot, aminek persze semmi köze a valósághoz…

És ott vannak még az 50–70 százalékos „kedvezmények”, amelyek a legtöbb esetben nem valósak, például felemelték a szoba árát, hogy ekkora kedvezménnyel kínálják (más oldalak ugyanazt az árat 10 százalékos kedvezménnyel hirdetik). 

A mostani megállapodás alapján a nyári hónapoktól ezt és a többi trükközést is kiiktatja „kínálatából” a világ legnagyobb szállásfoglaló oldala (addig is körültekintően foglaljunk). És ez jó hír, hiszen így tisztul a piac, és végre az egyszer használatos szállodák is rákényszerülnek arra, hogy minőségi szolgáltatást nyújtsanak, tehát kevesebb lesz az elégedetlen vendég.

De ne legyünk igazságtalanok, ezeket az átejtéseket nemcsak a Booking.com használja, a legtöbb foglalóoldalon találkozhatunk hasonlókkal. 

Éppen ezért hasznos lenne, ha a Bookinggal kötött megállapodás a többi portált, utazási irodát, légitársaságot is arra késztetné, hogy trükközés és átverés nélkül, tisztességes módszerekkel szálljanak harcba az utasokért. 
Tehát a Booking.com néhány hónapon belül megteszi az első lépést (egyelőre Európában), most már az óriási idegenforgalmi piac többi résztvevőjén a sor, hogy végleg búcsút vehessünk az ilyen megtévesztő módszerektől. 
Kérjük a következőt! 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?