Az árnyékok országa vagyunk

Egészségügy? Oktatás? Szociális problémák? Drágulás? Ezekről szinte alig esik szó – vagy ha mégis, akkor felszínes lózungok szintjén. Ehelyett mennek a szimbolikus háborúk: ki kivel van, ki kicsoda „ügynöke”, ki a „hazaáruló”, ki a „gyermekvédő” vagy épp az „idegen érdekeket szolgáló”. A politikai térben gyakorlatilag szinte ez lett a teljes program. Nincs szakpolitika, nincs stratégia – van viszont harag, düh és mindenki ellen irányuló, paranoid szónoklatok.

A legaggasztóbb, hogy ezek a módszerek működnek. A társadalmat megosztani mindig könnyebb, mint felemelni. Gyűlöletet kelteni, ellenségképeket gyártani, vádaskodni nem igényel sem tudást, sem víziót – csak gátlástalanságot. Így válik a politika olcsó és „gusztustalan” színjátékká, ahol nem a tettek, hanem a minél hangosabb, minél primitívebb kirohanások hoznak szavazatot.

Egyre többen érezhetik úgy, hogy a politikusok nem értük, hanem saját túlélésükért küzdenek. A társadalmi bizalom erodálódik, a közöny nő – és a káoszban egyre nehezebb meglátni, mi az, ami még valódi, és mi az, amit csak azért dobtak be, hogy a lényegről és a közvagyon lerablásáról ne essen szó.

Szlovákiának ma nem újabb álproblémákra, nem egymásra mutogató politikusokra, nem gyűlöletkeltésre van szüksége, hanem emberségre, szakmaiságra, valódi gondolkodásra. A kérdés az, mikor jön el az a politikai generáció, amelyik végre nem egy színvonalon aluli szappanoperát, nem egy tragikomédiát, hanem működő országot akar építeni.