Az ámítás kora

Maga a jelenség, hogy két vezére nem lehet egy falkának, olyan régi, hogy valahol az emberiség hajnalán, az evolúció azon szakaszában kell keresgélnünk, amikor a kezdeti emberi közösségek kezdtek tovább fejlődni hordából csapatba. Amikor a csapaton belüli szerepeket a nyers erő helyett a rátermettség kezdte átvenni. Vannak kutatók, akik szerint ez a fejlődés tulajdonképpen máig nem állt meg, vagy máig nem tetőzött, még mindig egy elnyújtott görbe alján vagyunk. Mert ugyan eljutottunk a Holdra, vannak számítógépeink, és a bennünket fenyegető kórokat is egyre jobban ki tudjuk ismerni, tudjuk őket gyógyítani, szellemünk, vagyis azon részünk, amelyik a nyers anyagi valóságon felül azért felel, hogy felfogjuk, megismerjük szerepünket, helyünket az univerzumban, még mindig ősemberi. Egy kutatás szerint, amíg ezt a lécet nem ugorjuk meg, és nem válunk globális társadalommá, nem nevezhetjük magunkat valóban fejlett fajnak. 

Ennek a máig jelen lévő vadságnak rengeteg megnyilvánulása van. Háborúk, népirtás, minden olyan, ami fajunkat nézve önpusztító. De mindennapi reflexeink is csak ezt tükrözik. 

Ezért megmosolyogtató, mikor egy-egy ország ilyen-olyan címszó alatt felsőrendűbbnek kiáltja ki magát. Mikor politikusok állnak a tömegek elé, és harsogják: „Mi jobbak vagyunk.” 

Nem, nem vagytok sem jobbak, sem többek. Csak az egótok harsányabb, a hangotok hallhatóbb. De ahogy egy színes madártollakba burkolt törzsi harcos is csak attól különb, hogy másképp fest, úgy korunk magukat vezetőnek kikiáltó öltönyös „első bohócai” sem jobbak. 

De az is egy visszamaradott társadalomra jellemző, hogy közösség helyett még mindig hajlandóak vagyunk hordaként viselkedni. A pártok? Hordák, akik a másik hordákon akarnak győzedelmeskedni. A harcosok klubja? Egy csapat vicsorgó, vérszomjas előember, aki a nyers erő diadalát, az „Akarat diadalát” hirdeti. 

A kereszténység kétezer éves múltja a félelemre épülő manipuláció és az örökös önellentmondások harca volt, a szavakkal kimondott felebaráti szeretet gondolatának periodikus konverziója a hitetlennek kikiáltottak elleni nyers és brutális erőszakba. 

De igazából felesleges felsorolnom ezernyi bizonyítékot, ha az emberi egó ezt nem fogadja el. Az emberi egó az az önfelismerés, hogy tudnánk jobbak is lenni, és el is hisszük azt, de ez az egó csak a képzeletbeli léc alját látja, és mert büszke, inkább lefelé tekint, és a már megtett utat látja, dicsőíti. 

A világot jelenleg egók irányítják: Trumpok, Putyinok, Csin-pingek, akik csak lefelé tekintenek, csak lefelé látnak, feltekinteni, ráeszmélni nem merik, elfogadni saját kicsinységüket. Holott csak azért látjuk őket jobban, mert egy sámlira állnak. Ezért lehet a populizmus kora, a füst és tükör, az ámítás kora.