Aranysárga pusztulás – mérlegen a közösségek és az állam

Csupán hosszan agonizál, miközben „társait” is megfertőzi. Kimúlása, ha a gazda végzi el, „csendes”. Mindössze metszőolló, fűrész munkája az egész, esetleg a tőke reccsen meg, ahogy kitépik a földből.

A szerencsétlenebb sorsú dél-szlovákiai szőlővidékek az elmúlt hetekben szinte kísértetjárta helyekké váltak az aranyszínű sárgaság robbanásszerű terjedése miatt. Tudósítóként nemcsak gyűléseken jártam, hanem úton-útfélen ez a téma az utcákon is. Nem is gondolná az ember, mennyi húsbavágó kérdést vet fel a pusztító járvány.

Egyes falvakban az a veszély fenyeget, hogy a fitoplazma a szó szoros értelmében el fogja pusztítatni a kisparcellás termelőket. 

Ha belegondolunk: sok községben 60 fölött van a gazdák átlagéletkora úgy, hogy a fiatalabbak közül csak kevesen veszik át tőlük a stafétát. Az idősebbek közül sokan nem engedhetnek meg maguknak 5-6 éves kiesést (a kivágással, pihentetéssel és újratelepítéssel legalább ennyi időre van szükség a fitoplazma kiheveréséhez). 

Ez az időtartam a szőnyeg szélére állítja a professzionális, közepes méretű borászokat is. Ki lehet bírni ilyen mértékű terméskiesést?

Óriási erővel törtek fel a faluközösségekről szóló disputák is. Össze tudnak fogni az emberek? Mindenki képes arra, hogy megértse a veszélyt? Hogy rendezze a kertjét: ritkítsa, permetezze, monitorozza? Meglepő vagy sem: négyszemközt a legtöbben szkeptikusak. S még ha a többség fegyelmezett is lesz, hallani óriási területen levő, egykor rosszul privatizált elhagyatott szőlőkről, amelyeken vígan fel-alá „korcsolyázik” a fertőzés. 

Bárhogyan is van azonban, a megoldás képletéből nem lehet kidobni az összefogást – aminél ezúttal nem lesz elégséges a politika által sokszorosan elkoptatott jelentése. Most ez élesben megy.

A háttérbeszélgetések során emellett szépen kirajzolódik az állam nem hatékony működése és a szlovákiai nagytőkések nyerészkedésétől való félelem is. A hivatalos szervek egyrészt évek óta tétlenül szemlélik a baj elhatalmasodását – s csak most, a katasztrófa küszöbén kezdenek el mozgolódni, azt is lajhártempóban.

Ami pedig a „cápákat” illeti... A tőkeerős nagy borászatok jobb eséllyel fognak túlélni – annál is inkább, mert közülük egyesek idáig sem játszottak tiszta lapokkal. A kis- és közepes gazdák joggal kételkedhetnek abban, hogy míg ők hoppon maradnak az állami segítségnyújtás során, addig a megfelelő kapcsolatokkal rendelkező vállalkozók az égvilágon minden asszisztenciát megkapnak majd az állami forrásokból. Ha eljön az ideje.

Egy szó mint száz: 

a szőlő aranyszínű sárgasága arról szól, hogy mi a szlovákiai bortermő vidékeken milyen közösségekben és államban élünk valójában. 

Ezt viszonylag pontosan meg fogjuk tudni mérni a következő egy-két évben.