Vélemény

Akikre büszkék vagyunk

Szlovákiára „bezzeggyerekként” kezdenek tekinteni Nyugaton.
Kerényi György

2019. július 20. 19:00

Az uniós intézményekben leginkább szitokszóként használt V4 rosszhírű, sokszor bajkeverő csoportjából már a Pellegrini vezette Szlovákia érezhetően igyekszik kilógni, ami megállította Szlovákia presztízsének további romlását, de az áttörést Čaputova megválasztása és a liberálisok EP-választási sikere hozta. A szlovák államfőt kezdik/kezdjük egy kelet-európai fordulat első fecskéjeként látni. Mindenesetre a dörzsölt és szemérmetlen kelet-európai nacionalista oligarcha-politikusok után a szlovák államfő megint a régió szebbik arcát mutatja, a rendszerváltás idejéhez hasonlóan.

Szlovákia megvillant már az elmúlt 30 évben: Mečiar megbuktatásával, utána az ország gyors, pár év alatti gatyába rázásával, az euró bevezetésével.

Magyarországot viszont a 2000-es évek csapnivaló szoclib kormányzása után a Fidesz uralma olyan helyzetbe hozta, hogy az ember magyarázkodni kényszerül, amikor megkérdik tőle, hová való. (A menekültválság orbáni kezelése sokaknak Nyugaton is szimpatikus volt. Ettől még a muszlimellenes szövegekre és a kerítésépítésre rezonáló, egzisztenciális és társadalmi pozíciójukat vesztő nyugati polgárok cseppet sem „tisztelik a magyarokat”, simán megvonnák tőlünk az uniós támogatást.)
A szlovák nemzeti identitást sokszor hajlamosak vagyunk lekezelni annak még mindig emancipatorikus lázban égő nacionalizmusa miatt, vagy a magyar felsőbbrendűség Trianonnal megsebzett, sértett pozíciójából. De ahogy Václav Havel már nem csupán a nyugat Csehország képének, hanem a cseh nemzeti identitásnak is része, úgy a szlovák nemzeti tudat is gazdagodhat, ha a korábbi modernizációs sikerek után a régióban először olyan politikai erők jutnának itt hatalomra, akik újfajta hatalomgyakorlással és az Európai Unióhoz érték és nem csak érdekközösségként viszonyulva kormányoznak. Leírtam már itt: ha a szlovákiai magyarok a nagy összefogósdiban végül nem ülnek föl arra a vonatra, amely Szlovákia modernizációs fordulatát befejezheti/visszahozhatja, és nem lesznek többre képesek, mint egy mégannyira jogos etnikai sérelemlista összeállítására, akkor továbbra is pár helységnévtáblával elintézhető anakronisztikus csoportként és nem társnemzetként fognak rájuk tekinteni. Ráadásul, ha valakik, akkor a most szárnyaikat bontogató új szlovák politikai erők tudnának a többségi államnacionalizmus bejáratott sémáin túllépni, amit biztosan megkönnyítene, ha a magyarokra nem sértett Trianon-fóbiásokként, Orbán segédcsapataiként tekintenének.

Nem visszacsalni kell az elvándorolt magyar szavazókat, hanem utánuk menni. A kisebbségi magyar politikai elitnek látnia kellene, hogy saját szavazóik egyre nagyobb részének több kell az etnikai/multietnikai érdekérvényesítésnél, mert például nem nyugtatja meg őket, hogy „legalább” magyarként főttek meg a klímakatasztrófában; hogy az „itt élned, halnod kell” már generációk számára értelmezhetetlen; hogy nemcsak amiatt vannak már teljesen új identitásszerkezetek, mert sok a vegyes házasság, hanem mert nemcsak a problémák, hanem az egyéni életutak és a tudás is globalizálódtak; hogy a globális tömegkultúrában kellene elhelyezni és újraértelmezni a magyar (és szlovák) népi kultúrát; és mondani kell valamit újraelosztásról, fékekről és ellensúlyokról is. A magyar összefogást sulykoló közéleti vitából ezek a szempontok hiányozni látszanak.

Ehelyett azt látjuk, hogy a mérgező Fidesz-média itt is zavartalanul fertőz, hogy az ifjúsági táborban már Fröccsterasz névre hallgat a borozó, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnöke nem kívánatos vendég errefelé. És ezek nem a magyarországi belpolitika kérdései, hanem a kisebbségi magyar társadalomé: milyen jövő vár például a szlovákiai magyar kultúrára egy autonómiahiányos „anyaország” mellett? Főleg, ha pénzügyi függésben is létezik tőle? A magyar kisebbségi közéletnek nemcsak a szlovák belpolitikai átalakuláshoz, hanem Magyarországhoz is újra kell fogalmaznia a viszonyát.
Orbán egyszer majd eltűnik. A magyar kisebbségek pedig itt maradnak a betonba öntött támogatások nélkül, elkényelmesedett civil szférával, Budapestre ragadt tekintetű politikusaikkal, és egy olyan többségi társadalommal, mely úgy tekint majd rájuk, ahogy most Magyarországot látják Nyugaton. Hepciáskodó, sértett haszonlesőként.

A szerző Pozsonyban (is) élő magyarországi újságíró

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Pellegrini gyorsan fog reagálni,ha beigazolódik a Jankovskával kapcsolatos gyanú

Kizárt, hogy a Dron szennyezi a levegőt – állítja a gumifeldolgozó vezetése

Liverpool–Arsenal rangadó a tévében

Megújul a vágsellyei állomás

Pártot alapítanának az elégedetlen gazdák, szeptembertől gyűjtik az aláírásokat

Vágányzár a Dunaszerdahely–Diósförgepatony szakaszon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?