A politika árnyéka

Tíz éve nem lett volna kérdés, és a nyugati országokban még inkább az a trend, hogy őket a piac nagy örömmel szívja vissza a politikában töltött évek után. Nyilván a telefonkönyvük is sokat érhet egyes esetekben, de ott van az a gyakorlati tudás, hogy közelről láthatták a politikai döntéshozatalt, előkészítést, működést. Ez pedig tényleg értékes tapasztalat, mert úgy csak akadémiai tanácsokat lehet osztogatni, ha az adott szakértő nem látta közelről a folyamatokat. Ezért lenne érdekes, hogy létezzen egy egészséges körforgás a politika és a szakmák között. 

Ahogy egészségtelen az, amikor egy-egy politikus tényleg egész életét a politikában töltve, a munkaerőpiacot teljesen elkerülve hoz döntéseket a hétköznapi emberek életére nézve. Szintén egészségtelen, amikor színtiszta szakértőtestületek kaptak felhatalmazást, volt ilyen pár országban, például a Covid idején, akik szintén nem voltak arra tréningezve, hogy holisztikusan, politikai értelemben a társadalmi érdeket és lehetőségeket is becsatornázva, azokat figyelembe véve hozzanak döntéseket. Az amerikai rendszerben és Brüsszelben is létezik a „lehűtési időszak”, amikor egy-egy magasabb közpolitikai pozícióból csak 6–12 hónap után lehet elszegődni a piacra, tehát egy közéleti versenykorlátozó klauzula segíti azt, hogy ne pörögjön olyan gyorsan az a forgóajtó a politikusi lét és a piaci aktorok között. Ez is egy jó szempont, ha betartják. 

Úgy is fogalmazhatunk, hogy fontos, mégis gyakran negligált kérdés, hogy mihez kezd egy társadalom az egykori politikusaival, azokkal, akik kiléptek a politikából? Már akinek teljesen sikerült... Az USA-ban az is normálisnak számított eddig, hogy 4–8 ellenzéki évet eltöltöttek agytrösztökben (horribile dictu, NGO-kban), és kormányra kerüléskor szépen visszatértek. Kissinger és sokan mások megfordultak ezeken a forgóajtókon, mégse árulóként gondolunk rájuk a távolból. 

A saját forgóajtósainkat mi alapján ítéljük meg? Kis ország, nagy korrupció, szűk elit: ezek nyilván nem segítik sem a transzparenciát, sem a jelenség társadalmi elfogadottságát. Viszont érdemes gondolkodni azon, hogy strukturálisan milyen kiutakat kínál fel a politikai létből egy-egy ország a döntéshozóknak, hiszen jobb őket szabályozottan kivezetni, mintha bent ragadnak, vagy a pénz nyomán mozognának csak. És a kérdés mindig aktuális lesz!