A párkapcsolat kényes egyensúlya

A rajtvonal mindkét embernél ugyanaz, de a cél messze, talán elérhetetlen, hiszen a leélt élet lehetne az, vagyis maga a közös folyamat. Ha a házasság egy verseny lenne, a lényege, hogy a közös úton egymás mellett maradjanak a felek – akkor is, ha kiderülhet: a célba már nem érkezhetnek. Mert rajtuk kívül eső folyamatok is elválaszthatják őket. Nem igazságtalan ez a rendszer, ez a keret, ez az elvárás? Kitartani, húzni, buktatókon át küzdeni egymás közelsége megtartásáért, mert ha eltávolodunk, bukunk, mindez persze nem a szerelmi mámorban, az elején nehéz, hanem akkor a legnehezebb megtartani a másikat, amikor már elszakad az utolsó vontatókötél is. Akkor, amikor az erősebb kocsi még kitart, a másik meg vesztegel. Az út meg hív, a feladatot teljesíteni akarja mindkét sofőr.

A kocsik máshogy reagálnak a fékre és a gázra, lesz olyan, hogy a hosszú évekig tartó folyamatban már el is felejtik, hogy miért indultak el, azt is, hogy miért vállalták egymás kíséretét. A kocsik biztonság és keret is, hiszen átszállni egymáshoz lehetetlen. Mégis egymás nélkül messzire nem kerülhetnek, mert akkor elbuktak.

Elbuktak. Vége a folyamatnak, évekig tarthatott, már-már maga a kerete adta a biztonságát.

A házasságban, a hosszú emberi társas kapcsolatoknál mindig előbújik a feladom érzés. Elengedem. Kinek korábban, kinek később, de elfogytam benne, ijesztő és teljesen érthető érzése egyik vagy másik félnek, akár mindkettőnek.

Ilyen esetben lenne fontos a távolodás szakaszában átgondolni, akár szakemberrel, van- e valami, ami összekapcsol még a másikkal a megszokásokon és az újrakezdés félelmén túl. Mert bizony van, hogy egyszerűen már nincs.

S ha nincs, akkor be kell látni, mert nem tudjuk egymást szeretettel tartani, követni, mert a másik útja többé nem a miénk, hiába eskü, gyerek, otthon, közös múlt...

Sok a válás, mondják, miféle világ ez, sóhajtoznak a korábban született generáció tagjai, a fiatalok nem tartanak ki. Nem, mert ahogy régen egy házasság nem amiatt keletkezett, hogy akkor most mi együtt, egymást támogatva boldogságot fogunk hajtani, most ez a valóság, ez a kérés az eskü mögött.

Az ember boldogan szeretne élni a kapcsolatában is, nem folyamatosan, de elég gyakran ahhoz, hogy még meg tudjon újulni, még tudjon működni az intimitás is.

Kényes egyensúly tartja fenn a párok kapcsolatát. Mindenkié máshogy lesz működő, úgy igazán, valóban, nem csak látszólagos módon.

És ezért ketten felelnek. Az nincs rendben, hogy az egyik fél folyamatosan többletet ad, míg a másik elvegetál a kényelmében, mert hamar borul majd a biztonság. Már pedig minden alján csak az van, vajon a másik mellett fizikailag és érzelmileg biztonságot élek-e meg. Amíg igen a válasz, addig küzdeni érdemes. Ha nem, akkor...