A mobilozás veszélyesebb az ittas vezetésnél

A mobiltelefon használata vezetés közben legalább annyira veszélyes, mintha valaki ittasan ül a volán mögé - állítják amerikai kutatók. A vizsgálat során szimulátoron tesztelték negyven önkéntes reakcióit.

A mobiltelefon használata vezetés közben legalább annyira veszélyes, mintha valaki ittasan ül a volán mögé - állítják amerikai kutatók.

A vizsgálat során szimulátoron tesztelték negyven önkéntes reakcióit. A kísérlet alanyait négy csoportba osztották: az elsőben semmilyen eszközt nem használtak a vezetők, a másodikban mobiltelefonon beszéltek, a harmadikban ugyanezt kihangosító berendezéssel tették meg (így a kezük szabadon maradt), a negyedikben pedig ittasan kellett irányítaniuk a szimulátort.

A vizsgálat egyértelműen bebizonyította, hogy a vezetők nehezebben tudtak válaszolni a telefonon feltett kérdésekre, és nagyobb eséllyel karamboloztak. Meglepő módon a kihangosítóval ellátott szimulátorokban is ugyanolyan arányban ütköztek a sofőrök, mint azokban, amelyekben valamelyik kezükkel tartaniuk kellett a készüléket.

Az ittas sofőrök lassabban haladtak és kevesebb balesetet okoztak, amiből a kutatók arra következtetnek, hogy a mobilozás akár veszélyesebb is lehet, mint a részeg vezetés.

A kutatók kevésbé ítélték veszélyesnek az útitársakkal való társalgást, ők ugyanis - a vezetőhöz hasonlóan - látják a veszélyes helyzetet és ilyenkor önként megszakítják a beszélgetést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?