Három gyermekem halt meg AIDS-ben - az afrikai Malawi egy minisztere állt a nyilvánosság elé a minap ezzel a megrázó és a helyi közfelfogás szerint illetlenül nyílt és személyes közléssel.
A miniszter három gyermeke halt meg AIDS-ben
Három gyermekem halt meg AIDS-ben - az afrikai Malawi egy minisztere állt a nyilvánosság elé a minap ezzel a megrázó és a helyi közfelfogás szerint illetlenül nyílt és személyes közléssel. Egy lilongwei értekezleten, amelynek az volt a célja, hogy érzékennyé tegye a lakosságot az AIDS-szel kapcsolatos veszélyekre, Thengo Maloya föld- és lakásügyi, tervezési és földmérési miniszter tette ezt a felkavaró, fájdalmas közlést. Az AFP jelentése szerint e délkelet-afrikai országban minden tabunak számít, ami az AIDS-betegséggel és - akár közelről, akár távolról - a nemiséggel kapcsolatos.
A miniszter élesen bírálta a betegséget övező titkolózást, a nyílt szembenézést gátló álszemérmet, és további megdöbbentő tényeket is feltárt a közvélemény felrázása végett. Egyebek között elárulta, hogy az általa vezetett minisztériumban száz dolgozó halt meg e végzetes kór következtében az utóbbi hat év folyamán. Ez olyan veszteség volt a minisztérium számára, hogy súlyos veszélybe került a működőképessége - mondta a miniszter.
Malawi 11 milliós lakosságának 14 százaléka HIV-fertőzött, ennek ellenére csak nemrégiben indult óvatos felvilágosító, megelőző kampány a betegség terjedésének visszaszorítására.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.