A listavezető látogatása

Bandika és Ervin a Vontatott vonatfüttyhöz címzett kormos és penészes kocsmában ült, melyet a vasútállomás épületének oldalában alakítottak ki, még azokban az időkben, amikor mindenből csak egyfélét lehetett kapni, és abból sem jutott mindenkinek. A két munkanélküli jó barát zsíros pufajkájába süppedten ült a sarokasztalnál, a fényesre lakkozott csukafej alatt, előttük decis poharakban karácsonyfa-pálinka csillogott. 

A listavezető fekete sínautóját éppen ide várják, a vasútállomás elé, ahonnan majd még aznap továbbgurul, vagy vissza. Hogy mikor jön pontosan, azt nem tudni, valamikor a következő hetekben vagy hónapokban, de mindenképp a 29-én esedékes négykarikás beszavazós játékokig, ugyanis ilyen karikázásokat errefelé csak szökőévente tartanak.

A kocsma töltelékének erről a csoportvezető beszélt, ő tolmácsolta a polgármester gondolatait a lakosságnak. Főleg az utóbbi években, miután a település hangszóróit modernebbre cserélték, és már nem hirdettek annyit. Állítólag azért, hogy a modern hangszórók elhasználódásának folyamatát lassítsák. Mások szerint azért, mert a polgármester szerint elég azokat értesíteni a történésekről, akiket érint. Mindenkinek épp elég sok a dolga meg baja, épp elég információval találkozik az interneten, nem kell még feleslegesen növelni a zavart. Ezért a hangszóróban leginkább már csak köszöntőket lehetett hallani: ennyedik és amannyadik évfordulója alkalmából jó egészséget kíván az egész családnak Laci, Feri, János, feleségeik Éva, Anni és Marika, valamint Teri mama a gyerekekkel, továbbá Gáborék Kassáról.

A legnagyobb homály a listavezető személyét fedte, hiszen listavezetőkből is túlkínálat keletkezett az utóbbi időszakban. Közülük többen is megígérték: meglátogatják a települést, hogy szemkontaktust létesíthessenek a lakosokkal, így segítve őket abban, kit is érdemes kiri-karikázniuk a beszavazós játékokon.

A csoportvezető hosszan magyarázta, hogy miért fontos mindez: a honfoglaló magyarság sem egy csoportban érkezett annó a medencénkbe, és nekik is két vezetőjük volt: a gyula, a politikai vezető, meg a kende, a szellemi vezető. Bandika véreres szemgolyókkal kérte a csoportvezetőt, magyarázza el neki, mi az, hogy kende, mire a csoportvezető elmondta, olyasmi, mint manapság az érsek. Ervinnel 

megígérték, hogy lelkes és dolgos munkanélküliként szabadidejükben segítenek kifényesíteni a faluba vezető bekötőutat, meg a rozsdás sínpárt, hogy a listavezetők méltó módon gördülhessenek a település belterületére.

Mintha mindezt már láttam volna filmen. Vagy csak placebó-érzésem van? – fogta repedt begyű ujjai közé a poharát Bandika. Ervin azonban felvilágosította, hogy a déjà vu és a placebo ugyan egy tőről fakad, mégsem ugyanaz. Hogy miért? Annak elmagyarázásához vissza kellene menni az időben. Akkor ezek is valami olyanok lehetnek, mint a gyula meg az érsek – bólintott Bandika. Bólintott Ervin is, megitták a poharaikban csillogó pálinkát, és abban a hitben süppedtek vissza pufajkáikba, hogy majd jön a karácsony, és mindent megold.