A középszerűség kelepcéjében

Az Európai Bizottság friss prognózisa szerint idén a gazdaság 4, jövőre pedig még ennél is gyorsabban, 4,1%-kal nő, miközben a 28 tagú unió átlaga csupán 2% környékén mozog. Azaz kétszer nagyobb Szlovákia lendülete, mint az unióé, így folytatódik az utóbbi néhány évben némileg megtorpanó felzárkózásunk. 

A biztató tények mögött azonban kedvezőtlen folyamatok is megbújnak.

Bár javult az adóbehajtás hatékonysága, de az uniós felmérések szerint még mindig a sereghajtók közé tartozunk. Ha csak az uniós átlagra tornásznánk fel magunkat, az évente 1,5 milliárd euróval hizlalná az államkasszát. A javulás ellenére az adóbehajtás hatékonyságát tekintve Szlovákiát máig megelőzik a visegrádi országok, és az egész EU-ban csak három állam, Románia, Görögország és Olaszország teljesít e téren rosszabbul, mint mi. A szó szerint elfolyó milliárdok miatt nem csökkenhet az áfakulcs, sőt olyan torzító adókülönlegességeket találnak ki, mint most a kiskereskedelmi üzletláncokat rettegésben tartó 2,5 százalékos extraadó. 

További probléma, hogy nagyon keveset fordítunk kutatásra, fejlesztésre és a felsőoktatásra. Az unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint a bruttó hazai össztermékhez (GDP) viszonyítva mindössze 0,79 százalékot szánunk a tudományra, míg az uniós elvárás 3%. Mondani sem kell, hogy ilyen mutatóval e téren is visegrádi sereghajtók vagyunk, például a csehek a kétszeresét áldozzák fejlesztésre. Vagy egy más példa: míg mi fejenként 118 eurót szánunk e célra, addig az igazodási pontnak számító Ausztria 1255 eurót. Ezzel párhuzamosan erőteljes az agyelszívás, a képzett munkaerő, az egyetemi diákság külföldre vándorlása. Az ezredforduló óta megtízszereződött a külföldön dolgozó vagy tanuló állampolgáraink száma, a szlovák egyetemi hallgatók 14 százaléka külföldön, döntően Csehországban tanul, ami az unión belül a zsebkendőnyi Luxemburgot leszámítva messze a legmagasabb arány. Csehországban csak tavaly 24 300 szlovákiai diákot regisztráltak a felsőoktatási intézmények, és csupán töredékük tér majd haza. 

Ezen se csodálkozzunk, hiszen a mečiari korszak futószalagon alapított egyetemei esetenként diplomagyárrá silányultak, Andrej Danko házelnök bohózata a doktorijával pedig arra világít rá, hogy még a nagyobb múltú iskolák sem makulátlanok.

Az egyetemek világranglistáin jó esetben a pozsonyi Komenský Egyetem jut be a legjobb 500 közé, az utolsó pozíciók valamelyikét elcsípve, míg a csehek a Károly és a Masaryk Egyetem révén határozottan jobban szerepelnek. Vagyis miközben a Pozsonyt Kassával összekötő kulcsfontosságú autópályát már 46 éve építjük, a frekventált Pozsony–Párkány vasútvonalon pedig képtelenség méretes késés nélkül közlekedni, addig a tudást szomjazó, képzett, ambiciózus embereink egyből megtalálják az országból kivezető utat. Ilyen erőteljes, szó szerinti vérveszteség, illetve a tudomány és felsőoktatás tartós alulfinanszírozása azt eredményezi, hogy bár fel tudunk mutatni némi fejlődést, összességében beragadunk az összeszerelő országok középszerűségébe, az igazán fejlett államok hátát csak távcsővel látó országok szürke mezőnyébe.