A kormány és a polgárok

Meggyőződésem, hogy Szlovákiában megvannak a természeti, gazdasági és az emberi potenciál feltételei a társadalom sikeres működéséhez. Az egyik legfontosabb filozófiai törvény a lehetőség és valóság összhangja. A társadalom fejlődésének tekintetében Szlovákiában a valóság elmarad a lehetőségtől. Ezt elsősorban az életszínvonal stagnálására, sőt a konszolidációk következtében beálló gazdasági hanyatlásra értem. A rendszerváltás utáni 36 év során csak egyetlen rövidebb nyolcéves időszak volt (1998–2006), amikor megvillant a remény, amikor „tátrai tigrisről” beszéltek Európában. Napjainkban feltehetjük a kérdést: mi az oka a jelenlegi állapotnak? Mert oka mindennek van. Az említett „jó idők” után Robert Fico kaparintotta meg négyszer is a hatalmat, aminek az eredményét most láthatjuk!

Több mint húsz évvel ezelőtt beléptünk az EU-ba, előtte a NATO-ba. A távozó mečiarizmus után nagyon jó döntés volt, mert fejlődtünk, és egy ideig biztonságban érezhettük magunkat. Emlékszem azokra az évekre, a népszavazásra az uniós tagságról, és sokan meglepődtünk a pozitív változásokon: szabadon utazhattunk, élhettünk, dolgozhattunk és tanulhattunk külföldön, akár vállalkozhattunk is. Büszkék voltunk, hogy korán bevettek bennünket az euróövezetbe is, a volt szocialista országok közül elsőként.

A statisztikai adatok napjainkban is azt mutatják, hogy a lakosság négyötöde elégedett az uniós tagsággal, a geopolitikai irányultsággal. A nem szűnő társadalmi feszültséget az is okozhatja, hogy Robert Fico nem is olyan régen száznyolcvan fokos politikai fordulatot tett, amikor elrepült Moszkvába Putyinhoz – csak ő tudja, miben egyeztek meg, én csak sejtem –, s azóta egy éve minden oldalról támadja az Európai Uniót. Egyetlen dolgot ismételget: Szlovákia szuverenitását és nemzetállami érdekeit. Csakhogy Szlovákia nem nemzetállam. Tizennégy nemzetiség van rögzítve, ami a lakosság több mint tíz százalékát teszi ki, ebből majdnem nyolc százalék vallja magát magyarnak.

Polgári aggodalommal figyelem a jelenlegi áldatlan állapotot, amelyet az előrehozott parlamenti választás után Fico és smeres holdudvara teremtett. Úgy érzem, túl sok a négy választási ciklus egy pártnak. Minden bizonnyal már ők maguk is belefáradtak abba, amit eddig összekotyvasztottak. Január végén a 47 napos nagy téli szünet után a képviselők ismét felmelegítik a parlamenti széküket, nekünk pedig főhet majd a fejünk, vajon ezúttal mi kerül napvilágra a kormány boszorkánykonyhájából...