A köd szürkeségében

Senki sem érti őt, amikor valakinek elmondja, ez az időszak az évben különleges hangulatú, nem kell utálni, hiszen mindenki eldöntheti, hogyan éli meg a mindennapokat. Hiába a színtelen világ. Valami megfoghatatlan, átjárhatatlan hangulat hat rá ebben az időszakban. Még nem karácsony, már nem a mindenszentek. Valami kettős: várakozás és elmúlás közt. Idén karácsonykor minden más lesz. Ez lesz az első ünnep, amikor az apját az öregotthonból hozzák haza. Ijesztő, hogyan törik meg a teste, hogyan szelídül jámborrá a mindig dacos, harcos férfi. Egész életében törekedett arra, hogy semmit ne mutasson meg az érzéseiből. Nála egy rossz nap olyan volt, mint a jó. Ha a gyerekek sikeresek voltak, a reakciója az volt, hisz ez a dolguk. Ha kudarc érte őket, vállat vont. „Majd megtanulják” – nyilatkozott. Nagy életbölcsességeit senki sem tartotta számon, egy idő után már nem akart vele megosztani valóban lényeges dolgot szinte senki, mert értelmetlen volt. 

A családi események, a szülinapok, ünnepnapok felszínes, semmitmondó csevegéssel teltek. Gyakran történt meg, hogy az apa egyedül maradt a megterített asztalon hagyott tányérok felett, mert a konyhában gyülekeztek a családtagok. Onnan nagy nevetések hangja szivárgott felé, de ő sosem csatlakozott a családjához. Ült az asztalnál és várt. Hátha eszébe jut valakinek, hogy ő is ott van. 

Aztán csak valaki odaszegült mellé, könyörületből megkérdezte, kér-e kávét, ő meg vállat vont, hogy az öregnek úgyse csinál senki. 

A felesége alig szól hozzá. Csak később, az első tünetek gyakorivá válása után vette észre, hogy valami nincs rendben nála. A demencia még nehezebbé tette az együttélést, mert már bóklászni kezdett.

Néha kiment a kertbe, és kaszálni akart, mint a régi időkben, kereste a kaszakövet. Emlegette, vajon hová tűntek a tehenek, amiket nekik kellett őrizniük. Egy ideig még maradhatott az otthonában, de amikor a felesége nem bírta tovább, a gyerekek kerestek neki egy idősotthont. Jó helyet találtak neki, ketten voltak a szobában: az idős bácsi, aki mellette feküdt, agyvérzés miatt fekvőbeteg maradt. 

Karácsonykor hazaviszik, egy kis időre, talán bírható lesz. Mindenki zavarban van, amikor a pelenkában totyogó öregúr merev arccal megjelenik. S amikor megkérdezi, mit keres ott, kik is ők, nagyokat sóhajtanak. Szereti a szürke őszvéget. Nincs benne giccs, pompa, valahogy őszintébb, nyersebb, mint bármilyen nyárelő. 

Már rég nem a nyüzsgő, perzselő élet vidítja fel, sokkal inkább a nyugalmasabb, békésebb tompaság. 

Aznap reggel még nem tudhatta: ez a karácsony valóban más lesz. Az apja reggeli után békésen átkelt. Túl sok port nem kavart a halálában sem.