A KGB üzent

A narratíva azonban kerek és ismerős: az EU állítólag forgatókönyvet dolgoz ki a magyar kormány leváltására, a miniszterelnöki poszt várományosaként pedig Magyar Pétert nevezi meg. A háttérben – állítják – német pártalapok, norvég civil szervezetek, az Európai Néppárt és, hogy a kép teljes legyen, az ukrán titkosszolgálat áll, mozgósítva pénzt, médiát és lobbit. A cél: 2026 tavasza, de ha lehet, még korábban.

Tegyük fel egy pillanatra, hogy mindez igaz. Meglepődhetnénk azon, ha az EU vezetése valóban lépéseket tenne a Fidesz megbuktatására? Hiszen a magyar kormány évek óta következetesen keresztbe tesz az uniós döntéshozatalnak. A 27 tagállam közül 26 rendre képes egységesen fellépni – kivéve Magyarországot, amely szinte hagyományosan külön utat jár. Olyan ez, mint egy gépezet, amelynek egyik fogaskereke folyamatosan szorul: előbb-utóbb felmerül a kérdés, nem az lenne a természetes, hogy kicseréljük?

A múlt már többször bebizonyította, hogy Oroszország soha nem tekintett minket egyenrangú partnernek. Őseink nem egyszer emelték fel a szavukat, sőt fegyvert is az orosz elnyomás és befolyás ellen, mert tudták: a szabadság nem Moszkva ajándéka, hanem a Nyugat felé vezető út jutalma. Most pedig ott tartunk, hogy önként ajánljuk fel mindazt, amiért generációk küzdöttek? A jelek szerint a jelenlegi magyar kormány a saját hatalmának megőrzése érdekében kész feladni azokat az erkölcsi és morális alapokat, amelyeket a magyarok egykor még vérrel védtek.

Magyarország ma az Európai Unió legszegényebb és legkorruptabb országa. Több gazdasági mutatóban már Románia is megelőzte, Bulgária pedig jövőre bevezeti az eurót – miközben a magyarok egyre távolabb kerülnek attól a gazdasági és politikai közösségtől, amelyhez papíron tartoznak.

Ma Oroszországnak a Fidesz hatalomban tartása jelenti azt a szoruló fogaskereket, amely akadályozza az EU működését, megbontja az egységet, és gyengíti a közösség erejét. Ez a „hasznos eszköz” szerep kényelmes Moszkvának, de nagyon súlyos ára lehet Magyarország számára.

Az orosz közlemény – akár igaz, akár nem – tökéletesen illeszkedik a magyar kormány „külső beavatkozásról” szóló kommunikációjába. Az ellenzék propagandának látja, a kormánypárti tábor pedig újabb bizonyítékként kezeli a Brüsszel-ellenes retorikára.

Csakhogy a tét jóval nagyobb annál, mint hogy kinek szimpatikus Magyar Péter és kinek nem. A 2026-os választás valójában arról szól majd, hogy Magyarország teljesen a Putyin-féle Oroszország befolyása alá sodródik-e, vagy megmarad azon a nyugati úton, amely – minden vitánk és ellentétünk ellenére – még mindig több szabadságot és fejlődést kínál, mint bármely keleti alternatíva. Magyar Péter ebben pedig legfeljebb csak a folyamat elindítója, a döntés súlya a magyar választópolgárok vállán nyugszik: rajtuk áll, hogy újra a keleti elnyomás irányába fordítják-e az ország sorsát.