A kémbotrány margójára

Nagyjából ennyi a felszín, amit az átlag hírfogyasztó regisztrált, ugyanakkor biztos felmerült már az olvasóban, hogy mit keres a magyar hírszerzés Ukrajnában vagy az ukrán Magyarországon?

Mióta Oroszország nyílt háborút indított Ukrajna ellen, a hírszerzési tevékenység kifejezetten felpörgött Európa-szerte. A Kreml a hagyományos hírszerzési célpontok mellett kifejezetten kíváncsi a külföldön kiképzett ukrán katonákra, de a szankciókhoz köthetően az energetikai szektor is fontos számára. Ukrajna már a háború kirobbanása előtt is igyekezett felmérni helyzetét az unióban, azon túl pedig az Oroszországgal mélyebb szövetségben levő kelet-európai országokra is nagyobb hangsúlyt helyezett. Nem mellesleg azért is, hogy felmérje a  NATO-n belüli információszivárgás mértékét és veszélyeit – ez utóbbi okoz is problémát a NATO és az ukrán hadvezetés kommunikációjában: egyszerűen nem tudni, mi minden szivárog ki harmadik fél felé.

Egy ilyen bizalmatlan közegben nem kirívó, sőt szinte elvárható, hogy minden, Ukrajnával szomszédos ország folytat valamilyen hírszerző tevékenységet. Magyarország a szocializmus éveiben is viszonylag jól működő hírszerző hálózatot tartott fent Nyugaton. Szlovákia a Csehországtól történt szétválása óta leginkább belföldre koncentrált. A szlovák hírszerző szervek és a szervezett bűnözés különböző összefonódásairól könyvek, a katonai hírszerzés bakijairól cikkek sora született már, ugyanakkor az elektronikus hírszerzés terén mégis komoly fejlődést ért el az ország.

Románia, különösen az elmúlt években, az orosz műveletek egyik gyújtópontjában volt, a közelgő román elnökválasztást kiterjedt információs, dezinformációs művelet előzte meg.

De akár tételesen felsorolhatnánk a balkáni, közép- és nyugat-európai vagy a Benelux államokat érintő hírszerzési botrányokat is.

Azt látjuk, hogy a kémtevékenység és szabotázsakciók, az unió belső egységét megbontani, gyengíteni célzó információs műveletek egész sora zajlott vagy zajlik.

Magyarország pedig ezekben a műveletetekben hol passzívan, hol pedig egyre aktívabban kap különböző szerepeket. Egyes szakértők arra is rámutattak már, hogy a  NER külpolitikai befolyásoló tevékenysége is bizonyos szempontból egyre inkább ebbe a tevékenységbe simul bele: Spanyolország, Franciaország, Szerbia, Szlovákia parlamenti választásai körül folyton feltűnik ilyen vagy olyan módon vagy maga a magyar miniszterelnök, vagy különböző, a magyar kormányhoz köthető szereplők.

Mindezek tükrében nem is annyira a jelen kérdéses, hanem Európa „hírszerzési jövője”. Az ukrán háború esetleges lezárását követően az átalakuló biztonságpolitikai környezetben hol húzódnak majd az információs frontok?