A gödör alja

Az egyik Milan Mazurek, aki – igaz – soha sem volt a józan ész vagy az emberi méltóság bajnoka, de most sikerült egy új mélypontot elérnie: egy videóban a gyerekei közelében pózol egy pisztollyal, amit – és itt nem viccelek – a gyerekei irányába tart. Amikor számon kérték, csak annyit mondott: nem volt megtöltve. Mintha ezzel minden rendben volna. Igaz, már több videójában fegyverrel hadonászva mondta fel a napi fasisztoid szólamait, gyűlöletbeszédeit, de még egy tízéves gyerek is tudja: a fegyver nem játék, és soha nem irányítjuk emberre. Soha. Főleg nem egy gyerekre. Ez nem vélemény kérdése, nem „más értékrend”, ez egyszerűen beteges és veszélyes viselkedés. Mazurek nem valami udvari bohóc játékpisztollyal – ő európai parlamenti képviselő. Ő lenne a „példakép”, aki elvileg a társadalom erkölcsi és jogi normáit testesíti meg. Csakhogy az ő normái szerint a felelőtlenség, a veszélyeztetés és a nagyképű pökhendiség az új alapérték.

A másik „remek produkció” Erik Kaliňák és Richard Glück nevéhez fűződik, akik nem kevesebbre vállalkoztak, mint hogy nyilvánosan találkozzanak Andrew Tate-ékkel – olyan emberekkel, akiknek a nevét együtt említik emberkereskedelemmel, kiskorúak kizsákmányolásával, nyílt nőgyűlölettel és erőszakra való buzdítással. Ne gondoljuk, hogy ez véletlen volt! Pontosan tudták, kivel pózolnak, mit képviselnek ezek az emberek. És mégis megtették – sőt: élvezték. Mintha a gyűlölet, az erőszak beteges kultusza és a kiskorúak kizsákmányolása  lenne most az új politikai valuta. Mintha nem lenne már semmi, amit ne lehetne feláldozni egy kis figyelemért és hatalomért.

Ez már rég nem politikai kultúra kérdése, ez már maga a morális ocsmányság, erkölcsi és emberi csőd. Szlovákia politikai élete régen nem arról szól, hogy kinek milyen ideológiája van. Nem konzervatív vs. liberális. Nem bal vagy jobb, hanem mocskosul alantas, és az egész társadalom tűrőképességét teszteli. Az emberi méltóság, a tisztesség és a felelősség teljes hiányát látjuk. És ami a legrosszabb: már nem is hökkenünk meg rajta. Megvonjuk a vállunkat. Lapozunk. Legyintünk, és ez válik a normalitás halálává.

Szégyellem, hogy ilyen országban kell élnem, ahol egy gyerekeire fegyvert szegező politikus és egy nőgyűlölő, gyerekeket kizsákmányoló, bűnözőkkel kokettáló képviselő nem hogy nem tűnik el örökre a közéletből, de még büszkén, önelégült mosollyal emeli fel a fejét. Ahol már nem a tisztesség a mérce, hanem a pofátlanság. Ahol az erőszak a menő.

Aki ezt időnként nem mondja ki hangosan, az is cinkosává válhat ennek a morálisan egyre elkorcsosult, magának mindent megengedő, teljesen elferdült rendszernek.