A gép szomorúbb nálunk

Van valami végtelenül emberi abban, ahogy meghatódunk egy virtuális bácsi születésnapjára érkező jókívánságok olvasása közben. Egy magyar kutató, Miskolczi Márk most empirikus bizonyítékot is szolgáltatott ehhez az egyébként régóta sejtett szomorú igazsághoz: a közösségi médiát ellepték az érzelmi csapdák. A content farmok – ezek a digitális mezőgazdasági nagyüzemek – futószalagon gyártják a könnyfacsaró posztokat. A cél nem az együttérzés, pláne nem az igazság: hanem a kattintás, az átlagos felhasználó reflexből nyomott megosztás, mert hát mégis kinek ne lágyulna el a szíve a virtuális magányon?

Az egész iparág egyre szürreálisabb. A Facebook – amely valaha az ismerősök platformja volt – ma már egyfajta érzelmi kaszinó, ahol a gép mindig nyer. A generatív MI pont azt tudja a legjobban, amit mi a legkevésbé tudunk szabályozni: az érzelmeinket. Romantikus naplemente, megható nosztalgia, szánni való magány – bármilyen emocionális kulcsszót bedobunk, az algoritmus már gyártja is a hozzá tartozó vizuális giccs-parádét. 

A kutatásból az is kiderül, hogy a képek többségéről ordít a hazugság. Túl szabályos arcok, gyanús fények, gumibabára emlékeztető kezek – olyan hibák, amelyeket bárki észrevenne, akinek a szeme nem épp a „megosztva 287 ismerősöddel” feliratnál homályosul el. És mégis: a felhasználók boldogan ölelgetnek virtuális fantomokat, mintha csak a nagybácsi lenne a családi albumból.

De miért dőlünk be ilyen könnyen? Talán azért, mert a valóságot egyre fárasztóbb fogyasztani. A hírek tele vannak válsággal, inflációval, háborúval, botrányokkal, az ember már reggel kilenc előtt úgy érzi magát, mintha egy érzelmi centrifugából húzták volna ki. A közélet harsány, a problémahalmaz kimeríthetetlen, és az információtengerben minden hullám egy újabb feladat: értelmezd, viszonyulj hozzá! Ehhez képest egy műanyag mosolyú, kitalált bácsi posztja maga a menedék: nem kell rajta gondolkodni, nem kell több forrásból ellenőrizni, nem kell vitatkozni róla. Csak együttérezni – az pedig gyors és kényelmes.

A generált érzelmi tucatposzt azért működik olyan jól, mert kiszolgálja a vágyat, hogy egy pillanatra visszatérjünk egy egyszerűbb világ illúziójába. Oda, ahol minden történetnek van eleje, közepe, vége, és lehetőleg van benne valaki, aki még „megérdemel” egy kis szeretetet. Akkor is, ha az illető nem létezik. Az MI így nem pusztán manipulál, hanem pótlékot kínál a valóság helyett, amelyet lassan már csak módjával, szakaszosan, kis adagokban vagyunk hajlandók fogyasztani. És ahogy egyre több ilyen egyszerű érzelmi falatot kapunk, úgy felejtjük el, hogyan kellene megemésztenünk a valódi problémákat.