A francia dolgozók görcsösen ragaszkodnak a kényelmükhöz

Az utóbbi két hónapban a szo-kásosnál is durvább sztrájk-hullám rázta meg Franciaor-szágot. Ennek oka, hogy a szocialista kormány fel akarja rázni az elkényelmesedett gazdaságot, mégpedig úgy, hogy kicsit liberalizálná a nagyvonalú és merev munkaügyi törvényeket.

A Francois Hollande államfő 5 éves elnöki ciklusa legfontosabb törvényével azt szeretnék elérni, ha valamivel többet dolgoznának a munkavállalók, mint heti 35 óra, és néha azért ki is lehessen rúgni őket. A sokat bírált munkajogi törvénykönyvön lazítanának: ez utóbbi egy elképesztően bonyolult, 3500 oldalas szöveg, amely nagyon erős védelmet biztosít a munkavállalóknak a munkaadókkal szemben. Ez a hallatlanul izmos francia szakszerveteknek nagyon nem tetszik, ezért üzemanyagblokádjukkal gyakorlatilag megbénították az országot, igaz, tegnap egy kivételével valamennyi francia üzemanyagraktárban feloldották a zárlatot, de azért továbbra is akadozik a benzinellátás.

Nagyvonalú szabályozás

Vajon mit tud a mostani törvény, amit ilyen vehemensen védeni kell? Hivatalosan 35 órás munkahetet ír elő (e fölött túlóradíj jár). A munkaidő vége és a következő napi kezdés között legalább 11 órás szünetet kell biztosítani a munkavállalónak, hétvégenként pedig legalább 35 órát. Az első 8 túlórára 25 százalékos prémiumot kell fizetni, a továbbiakra 50 százalékot. Ez iparági szakszervezeti megállapodások alapján csökkenthető, de nem mehet 10 százalék alá. Nagyon szigorú feltételekhez köti a dolgozók elbocsátását, elbocsátások esetén elég magas kompenzációs igény nyújtható be. Egyébként a minimálbér pedig 1457 euró. Ilyen megkötöttségek mellett nem csoda, hogy a munkanélküliség makacsul 10% felett maradt. A várakozások szerint a szabályok lazítása segíthet ezen. A francia szabályozással az a baj, hogy bár sokakat véd, ezáltal sokakat ki is rekeszt a munkaerőpiacról. Akinek van rendes állása, azaz teljes munkaidőben, határozatlan idejű munkaszerződéssel foglalkoztatják, az nagyon kellemes feltételek mellett dolgozhat, bőkezű juttatásokat kap, és elképesztően nehéz kirúgni. A dolog másik oldala viszont az, hogy pont emiatt egyre kevesebb embert vesznek fel ilyen munkakörökbe, hiszen nagyon drága alkalmazni őket és nagyon nehéz megszabadulni tőlük. Nem csoda, hogy a jelenlegi törvényi szigor miatt egyre kevesebben rendelkeznek rendes, valóban védett állással, azaz az érvényes rendelkezések pont a céljukkal ellentétes hatást érnek el, és szétszakítják a társadalmat. A fiatalok körében pedig 24%-os a munkanélküliség, de már a válság előtti években is bőven 20% körül volt. Sőt, az elmúlt harminc évben soha nem esett 14 százalék alá. A tartósan magas munkanélküliség pedig már csak azért is problémás, mert Franciaországban kifejezetten bőkezű munkanélküli pótlék jár: konkrétan az átlagos fizetése majdnem felét kapja az államtól az, aki nem talál munkát. Arról nem is szólva, hogy Franciaország a túlszabályozás miatt folyamatosan veszít a versenyképességéből.

Felvizetett szigor

Lássuk a franciák számára durva módosításokat! Továbbra is marad a 35 órás munkahét, de ezt csak 3 hónapos átlagban kell betartani, így a munkáltató bizonyos időszakokra kiterjesztheti akár 48 órára, kivételes esetben 60 órára. Lehetővé teszik a cégek számára, hogy maguk állapítsák meg a túlóradíjat, amíg az 10%-nál magasabb. Lazítják az elbocsátás feltételeit, például gazdasági okokból (!) is ki lehet majd rúgni embereket. Ha például egy adott cég bevétele négy egymást követő negyedévben csökken, akkor leépíthet munkavállalókat – ezt eddig nem lehetett. Ez már egyébként egy elég felvizezett verzió. Az eredeti tervet márciusban tették közzé, de akkor is hatalmas tüntetések voltak, ezért jó pár dolog kikerült belőle. De a kormány még a megnyirbált verziót is a parlamentet megkerülve, rendeletben fogadta el, nehogy megbukjon a dolog a törvényhozásban.

Már megint a németek...

Ne feledjük, Párizs számára komoly fejtörést okoz az a tény, hogy Németország minden téren sokkal versenyképesebb Franciaországnál. Ha nem kellene az eurózónán belül versenyezni a németekkel, vagy Párizs képes lenne leértékelésekkel harcolni a hatékonyabb német termelés ellen, akkor kisebb lenne a baj. Csak éppen az eurót nem lehet önkényesen leértékelni. Az csak hab a tortán, hogy a német újraegyesítés után éppen a franciák nyomására találták ki az eurót, mert már akkor sem bírtak a német márka erejével… A harcias szakszervezeteket viszont csak a pillanatnyi kényelmes helyzet foglalkoztatja, a tervezett változás azért is zavarja őket, mert csökkenne hagyományosan hatalmas befolyásuk az új rendszerben, például a túlórákról való alkuban. A küzdelem még nem lefutott. Bízzunk abban, hogy a közelgő futball-Eb idejéig megtalálja a két fél a kompromisszumot. (Index, NOL, shz)