A Magyar Nemzet tegnapi számában „Faludi Sándor, a Fidesz gazdatagozatának elnöke a felvidéki nevesítetlen földek ügyében fordulatként értékelte a szlovák agrárszekció elnökének közleményét, amelyben Ján Mrva kijelentette: a korábban elfogadott földtörvények támadást jelentenek mind a szlovák alkotm
A földek nemzetisége
Az ellenzéki Smer napirenden azzal vádolja a Magyar Koalíció Pártját, hogy együttműködik a Fidesszel, s egy nagy közös kondérban együtt forralják a nacionalista-irredenta-autonomista összeesküvést. Faludi Sándor nyilatkozatát olvasva azonban úgy tűnhet, a Fidesz működik együtt a Smerrel: elhatározták, hogy a fogalmakat összekeverve tovább bonyolítják az egyébként sem egyszerű helyzetet földügyben. Robert Fico július 28-án tartott sajtótájékoztatóján azért bírálta az MKP-t, mert „nem határolódott el Orbán kijelentéseitől, melyeket a restitúció és a nevesítetlen földek kapcsán tett. Ez a Beneš-dekrétumok és a Szlovák Nemzeti Tanács 1945-ös határozatának megkerülése, melyek számunkra szentek.”
Úgy látszik, nem lehet elégszer elmondani: a föld nevesítése nem azonos a restitúcióval. Az 503/2003-as törvény a 229/1991-es földtörvény által biztosított kárpótlási lehetőség érvényesítését teszi újra lehetővé. A törvény hatálya alá eső elkobzott földeket 2004. december 31-ig lehet visszaigényelni, ezzel a lehetőséggel azonban csak szlovák állampolgárok élhetnek. A visszaigénylési procedúra mindennek nevezhető, csak egyszerűnek nem, de az állam nézőpontjából érthető: csak úgy nem osztogat földeket.
A nevesítetlen földek elenyészően kis részét képezik azok a területek, melyek tulajdonosát valóban nem ismerjük, mert a földhivatali bejegyzések megsemmisültek. Túlnyomó többségük esetében ismert a tulajdonos neve, azonban vagy már nem él, vagy nem él az országban. Az alkotmány értelmében a tulajdonhoz mindenkinek joga van. Az örökléshez való jogot is garantálja az alaptörvény. ĺgy ezek a földek – bár ha nem jelentkezik értük tulajdonosuk vagy annak utóda, 2005. szeptember 1-jével önkormányzati tulajdonba kerülnek – is jó eséllyel visszakerülhetnek eredeti tulajdonosukhoz.
A különböző Szlovák Nemzeti Pártok (felsorolásukra terjedelmi okokból nincs lehetőségünk) és a néhány kérdésben velük azonos retorikát alkalmazó Smer nyilatkozatai a „szlovák dél” magyar elfoglalásáról, dél-szlovákiai térhódításról, magyar hatalomról szólnak. Kétségtelen, a restitúcióval és a nevesítéssel jobbára magyar nemzetiségűek próbálkoznak, de talán azért, mert a szóban forgó földet ők vagy elődeik birtokolták. Éppen ezért nem kéne egy egyszerű tulajdonjogi kérdésből nemzetiségi kérdést gyártani.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.