A félelem békéje

A Nyugat reakciója azonban árnyalt: az ukránok asszimetrikus hadviselése az amerikai–orosz nukleáris egyensúlyt is megingatta. Kijev és európai szövetségesei diplomáciai offenzívát is indítottak Washingtonban. A cél: biztosítani, hogy Ukrajna a nyugati biztonsági architektúra központi eleme maradjon. Trump viszont közvetlenül Putyinnal egyeztetve ismerte el, hogy az orosz válaszcsapás elkerülhetetlen. Washington eközben csendben visszavont kritikus dróntechnológiákat és rakétákat Ukrajnától, és a szenátus irányában is enyhébb szankciós politikát szorgalmaz. 

A második isztambuli egyeztetések sem a békéről szóltak. A felek a kommunikációs csatornák nyitvatartására törekedtek. A háromórás, informális találkozó az ukrán és orosz delegációvezetők között a csendes, óvatos diplomáciának a kétségtelen jele. Ugyanakkor Ukrajna jelenlegi politikai elitje bármilyen megállapodást, amely nem jár szilárd nyugati integrációval vagy biztonsági garanciákkal, létfenyegetésként értelmez. Miközben az elit immáron az oroszok elleni háborús ethoszból meríti legitimitását, a háború terhét aránytalanul az orosz ajkú keleti régiók viselik. 

Európa pedig tovább polarizálódik. Mig a „hajlandók koalícióját” vezető Egyesült Királyság történelmi léptékű védelmi költekezésbe kezdett, Orbán Viktor nyíltan kijelenti: Oroszország nem jelent valós fenyegetést a NATO számára – hiszen Ukrajnát sem tudta legyőzni. Pontosan ezzel a véleménnyel szembesültem nemrég Washingtonban is. Amerikai biztonsági körökben ez az általános vélekedés. 

Az elérhető adatok szerint az európai NATO-tagállamok védelmi kiadásai az elmúlt évtizedben meghaladták a 3,15 billió dollárt – ez sokszorosa az orosz katonai költségvetésnek. Európának ráadásul több katonája van, mint az Egyesült Államoknak. Adam Tooze közgazdász megfogalmazása szerint a probléma nem az erőforrások hiánya, hanem az együttműködés hiánya. Nem a túlköltekezés, nem az orosz fenyegetés túlhangsúlyozása, hanem a stratégiai koordináció a megoldás – amely a NATO feladata lenne, nem az Európai Bizottságé. 

Miközben Európa Trump visszatérését tekinti a legnagyobb stratégiai kihívásnak, a háború új dimenzióba lépett. A katonai helyzet, a diplomáciai manőverek és a stratégiai fenyegetettség is fokozódik. A nukleáris infrastruktúrák sebezhetősége körüli aggodalom – különösen az orosz stratégiai légierő elleni támadás után – a félelem logikáját erősíti. Ez a félelem – nem a győzelem – lehet az egyetlen erő, amely végül kompromisszumra kényszeríti a feleket. Egy olyan béke, amely nem reményt, hanem „csupán” biztonságot kínál.