A dekrétumok foglyai

Szlovákia egy tipikus nemzetállami modell alapján alakult ki a kilencvenes években. A mečiari nacionalizmus – nevezzük egyszerűen mečiarizmusnak – figyelmen kívül hagyta a tényt, hogy az ország jó negyedét – majdnem harmadát – magukat nem szlováknak valló más nemzetiségek teszik ki. Ezt a hagyományt a Smer azóta is szorgalmasan őrzi. De ha engem kérdeznek, úgy tapasztalom, a szlovákiai politikum önmagában sem képes megválni sok hasonló „hagyománytól”.

A Beneš-dekrétumok is azok közé a kardinális szent kövek közé tartoznak, amelyeket, úgy fest, a jóisten sem tud elmozdítani. Olyannyira beleégtek a szlovák politikum tudatába, hogy képtelenek akár egy jottányit is elvonatkoztatni.

A minap a progresszívek dél-szlovákiai kampánykörútjuk során elővették a témát, mert kampány, értem én. Nekünk, szlovákiai magyaroknak oly sokan oly sokat ígértek már, hogy felsorolni is nehéz. Bár szimpatizálok a haladóbb gondolkodású politikai mozgalmakkal, amelyek hajlandók lennének végre összetörni a Smer kerekét – ami újra meg újra ugyanoda löki az országot és a társadalmat –, azért a PS-ben sem kellett „csalódnom”. Ők is, ahogy eddig az összes politikai mozgalom, csak ráncfelvarrást mernének eszközölni egy olyan rendelkezésen, ami kvázi máig másodrendű, háborús bűnös státuszban tartja az ország lakosságának 8-9%-át. De a tény, hogy a szlovák tárdadalomnak ezzel az avítt, de mégis aktív törvénnyel nincs baja, ugyancsak elmarasztaló képet fest.

A Beneš-dekrétumok szent tehén státusza olyan reflexeket működtet Szlovákiában, amit a báriumpéphez tudok csak hasonlítani. A dekrétumok emlegetése felszínre hozza bármelyik parlamenti képviselő, politikus vagy polgármester valódi arcát, és éles kontrasztot ad az oly sokszor az egekig magasztalt szlovák–magyar kapcsolatoknak, amelyek valójában csak a két párt kedélyes összeröhögéséig érnek. Itt tartunk hát 2025-ben – így a demokrácia leépítésének ténye már nem is tűnik annyira újnak. A harminckét éves szlovák állam újra és újra bizonyítja, mennyire képtelen felnőni. De a nemzetközi trendek tükrében sajnos nem sok változásra számítok ezen a téren.

Nekünk viszont jó lenne tudatosítanunk végre, hogy ha mégis változást szeretnénk elérni, vagy legalább megpróbálni azt, jövőnket nem „szívből” döntjük el, hanem józan eszünkkel, ahogy „az új és megváltozott, jobb Fico” meséje is csak bizonyos szellemi képességűeknek szól. A szomorú (politikai) valóság az, hogy képviselet nélküli, kihasznált eszközök vagyunk két hatalom árnyékában. Vagy itt, Szlovákiában döntünk jól, vagy lábbal szavazunk, mert ez az ország a napokban újra bebizonyította, hogy minket csak csendes másodrendű polgárként tud elfogadni.