A csodák barlangjában

. Gyén Simon lett az idei olvasókirály (42 könyv), Bystrická Alexa (43) és Pálffy Krisztina (43) az olvasókirálynők. Ott álltak ünnepélyes arcocskával a könyvespolcok meghitt ölelésében, fényes ruhákban és kicsit kinőtt, de attól még komoly cobolyprémes palástban, ahogy az alkalomhoz illik. Én pedig arra gondoltam, hogy a cím még olvasásszociológiailag is ül, mert az e téren elfogadott mérce szerint aki évente minimum 12 könyvet olvas, elit olvasónak minősül. Vagyis tényleg király.

Én alapiskolás koromban léptem be először a pozsonyi városi könyvtárba, és rögtön felfedeztem, hogy ez a csodák barlangja ( 5193 ilyen barlang van Szlovákiában). Izgatottan jártam a polcok között, nem tudtam választani a könyvek közül, mohón mindet egyszerre akartam elolvasni. Szerb Antal így írja le ezt az érzést: „Elöntött a semmihez sem hasonlítható melegség, amit mindig érzek, ha sok könyvet látok együtt. Legjobb szeretnék ilyenkor henteregni, fürödni a könyvekben, szagolni a régi könyvek csodálatos porszagát, minden pórusommal könyvet érezni”.

Peti osztálytársammal sok időt töltöttünk ott. Néhány osztálytársunk kiröhögött minket, hogy mire jó a sok olvasás, csak nem képzeljük, hogy ettől lesz belőlünk miniszter (érdekes, hogy ez a miniszter „méta” már a szocializmus idejében is létezett), főleg a Petin nevettek, hogy fiú létére bújja a könyveket. Hát tény, hogy miniszter nem lett belőlünk, nem is vágytunk erre soha, de talán nem véletlen, hogy ma mindkettőnknek köze van a könyvszakmához.

Mellesleg azokból az osztálytársakból sem lett miniszter. Vagyis semmit sem értek el azzal, hogy nem olvastak. Ez üzenet azoknak, akik ma is fölöslegesnek tartják az olvasást, a könyvet, főleg a szépirodalmat, akik szerint a mai világ csakis információkra, tényekre épül, azok meg mind rajta vannak a neten, ezért a könyvtár is fölösleges. Nem. Mi nem gépszerű észlénynek lettünk teremtve.

A lelkünk, érzelemvilágunk szépítésével leszünk teljes emberek, az pedig nem megy könyvek és művészet nélkül. Jó, hogy vannak szülők, pedagógusok, könyvtárosok, akik táplálják ezt a tudás- és fejlődésigényt. Szerb Antalhoz visszatérve: „Amint ültem a félhomályban, veszendő apró ember az óriási könyvespolcok árnyán, visszafordult processzióban vonultak a századok. Hol vannak a Stuartok, és hol van Cromwell immár?... De megmarad a könyv és az ember örökös szomjúsága.”