A betegség bére

Tehetetlenségemben és kétségbeesésemben fordulok Önökhöz. Az utóbbi 6 évben cégünk olyan anyagi helyzetbe került, hogy telenként 3-4 hónapra elküldtek „munkanélkülire”, hiszen nem tudták biztosítani a fizetésünket. Most, hogy írom ezt a levelet, még az augusztusi fizetésünknek sincs se híre, se hamva (pedig a szerződésben az áll, hogy a hónap végéig ezt rendezni kell). A rosszban még az a „szerencse”, hogy mehetünk 1000 korona előlegért, amelyet én nemes egyszerűséggel csak „utólagnak” nevezek.

Áprilisban vett vissza a cég, olyan szerződéssel, amelyet minden hónapban meg kell újíttatnom, alá kell írnom. Az indok: a múlt évben sokat hiányoztam. Most, hogy írom e sorokat, már a szerződésem érvényességét nem hosszabbították meg az októberi hónapra, hisz főbenjáró bűnt követtem el: betegség miatt hiányozni merészeltem (júniusban 3, júliusban 5, augusztusban 10, szeptemberben pedig 14 napot). Ismétlem, nem az én hibámból. Azért nem hosszabbítanak velem szerződést, mert a munkáltató fizeti a táppénzt a betegség első 10 napjára, így én kihasználtam őket, hiszen az átlagbérem 20 százalékát kaptam tőlük egy napra; ez kemény 70 koronát tesz ki. Ehhez még hozzáteszem, az augusztusi és a szeptemberi hónapra nem írattak alá velem szerződést, pedig én ezt többször kértem, szóvá tettem, hisz bármi történhetett volna velem. Ezt a két elmaradt szerződést mind a mai napig nem írtam alá, utólag meg nem fogom. Személyesen a házánál kerestem fel a tisztelt elnökünket, hogy adjon magyarázatot arra, miért bontottak velem szerződést, de mivel szabadságon volt, nem tudott rám időt szakítani, szinte hátat fordított. Másnap felkerestem az irodájában, ahol csaknem ugyanígy jártam, mert el kellett utaznia. Annyit mondott, jelentették neki, akik ebben bennfentesek, a hiányzásaim listáját. Meg szerettem volna kérdezni tőle: vajon hányan vannak betegállományban hetekig, hónapokig, rájuk nem vonatkozik semmilyen szankció? Vajon lehet-e részegen a munkában megjelenni szinte naponta, ezért sem jár fenyítés? Hogy amit elmondasz, talán máshogy adják vissza? Vagy csak az jár rosszul, aki kinyitja a száját a jogaiért, és nem „nyal” bizonyos személyeknek? Hogy öt munkásra jut egy vezető beosztású személy. Hol itt az igazság? A munkásnak, hacsak egy ajánlott levele van, már szabadságot kell kivennie, és a főnökség? Úgy nő a szabadnapjaik száma, mint az erdőben a gomba, pedig ők is hiányoznak.

Nem vádaskodni akarok, csak felnyitni sok ember szemét, hogy a vezetőknek mindent lehet, a munkásnak semmit. Vajon az a bűn, ha betegség miatt hiányzunk, vagy az, hogy az egykoron jól menő cégnek milliós tartozása van? Hol ment el az a sok millió, netán a sok éven át tönkrement szőlő, gyümölcs hozta ezt, vagy a ráfizetést részlegek fenntartása? Nekünk lassan nem lesz mit ennünk, míg a vezetők egymás után vásárolják a drágábbnál drágább autókat.

Lehet, ezzel a levéllel még jobban megütöm a bokámat, de úgy érzem, ezt meg kellett tennem magamért és a többi munkásért. Csak azt fájlalom, hogy senki nem állt ki mellettem, pedig mikor kellett, én kinyitottam a számat. ĺgy maradtam most egyedül gondjaimmal, pénz nélkül. Remélem, levelem egy kis sodrást hoz az állóvízbe, és történik valami. Ha én már részese nem lehetek ennek, talán a többiek megkapják elmaradt bérüket. Úgy érzem, rajtam keresztül akart a szövetkezet példát statuálni, hiszen „ne szólj szám, nem fáj fejem”.

Csipa Ildikó Szőgyén