Németországba akár további 500 ezer szíriai menekült is érkezhet a családegyesítés révén – írta a Süddeutsche Zeitung a menekültügyi hivatal becslésére hivatkozva.
500 ezer menekült érkezhet
Németországba akár további 500 ezer szíriai menekült is érkezhet a családegyesítés révén – írta a Süddeutsche Zeitung a menekültügyi hivatal becslésére hivatkozva. Az életkor, a gyermekek és a már az országban tartózkodó rokonok száma és egyéb tényezők alapján az várható, hogy a családegyesítés révén a menekültek átlagosan fejenként csak egy rokont költöztetnek át Németországba. Tavaly év elejétől az idén júniusig nagyjából 500 ezer szíriai menedékkérő érkezett Németországba. Ők alkotják a menedékkérők legnagyobb csoportját, és szinte valamennyien megkapják a menekültstátuszt. Azonban az utóbbi hónapokban bevezetett változtatások miatt emelkedik azok száma, akik csak oltalmazott státuszt kapnak, amelyhez két évig nem jár családegyesítési jog. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.