Vegán RECEPTEK

Vasárnap

A vegán januárt egy brit szervezet indította, azzal a céllal, hogy népszerűsítse a vegán ételeket, a vegán életmódot. A rendezvény 2014-es indulása óta évről évre egyre többen csatlakoznak a kihíváshoz. Mi is hoztunk tehát néhány húsmentes receptet, ha kedvük támadna beszállni a kihívásba!

50 perc
Céklakrémleves gyömbérrel és kókusszal

Hozzávalók: 4 kis cékla, 1 ek. kókuszzsír, 1 ek. gyömbér, 3 tk. só, bors ízlés szerint, 1 dl víz, 3 dl kókusztej, 1 csipet csilipehely, szerecsendió ízlés szerint, 20 g kókuszcsipsz.
Vágjuk le a céklák két végét, majd egyesével csomagoljuk őket alufóliába, és 180 fokos sütőben süssük 40 percig, vagy amíg meg nem puhulnak. Ha kész, hámozzuk meg és kockázzuk fel őket, s tegyük egy közepes méretű lábasba. Adjunk hozzá egy evőkanál kókuszzsírt, a lereszelt gyömbért, és alacsony lángon pároljuk egy-két percet. Sózzuk-borsozzuk, majd öntsük fel egy deci vízzel. Botmixerrel kicsit pürésítsük, aztán több lépésben adjuk hozzá a kókusztejet, és mixeljük addig, amíg szép sima lesz. Reszeljünk bele szerecsendiót, adjuk hozzá a csilipelyhet, majd az egészet melegítsük össze egyszer. Tálaljuk melegen, kókusztejjel és pirított kókuszcsipsszel díszítve.


60 perc
Paradicsomos rizottó

Hozzávalók: 1 ek. olívaolaj, 2 fej vöröshagyma, 1 tk. cukor, 400 g paradicsom, 3 gerezd fokhagyma, 2,5 dl fehérbor, 2 ek. paradicsompüré, 2 tk. kakukkfű, 210 g rizottórizs, 8 dl zöldségalaplé, só és bors, 100 g kókuszkrém.

A hagymát és a fokhagymát vágjuk apróra. Olajon puhítsuk meg, majd keverjük hozzá a cukrot. Addig pároljuk, amíg a hagyma egészen barnára karamellizálódik. Vágjuk félbe a paradicsomokat. Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Egy jénai tálba tegyünk egy teáskanál olívaolajat, fektessük rá a paradicsomokat. Süssük 25 percig, majd vegyük ki a sütőből, és hagyjuk kicsit hűlni. Szedjük le a héjukat, majd vágjuk őket kis darabokra. Amikor a hagyma karamellizálódott, vegyük le a hőmérsékletet, majd tegyük rá a fokhagymát, pároljuk 1 percig, amíg kicsit átlátszó lesz. Öntsük rá a fehérbort, tegyük rá a paradicsompürét, és morzsoljuk rá a kakukkfüvet. Vegyük feljebb a hőmérsékletet, míg forrni nem kezd, és főzzük kb. 5 percig, amíg a folyadék a harmadára párolog. Ekkor keverjük bele a rizst, várjunk, amíg ismét elkezd forrni, közben keverjük rendszeresen, amíg a rizs beszívja a folyadékot. Kezdjük el ráönteni a felforrósított alaplét, várjuk meg, amíg a rizs beszívja. Keverjük addig, míg a rizs puha nem lesz. Ez nagyjából 20 perc. Mikor már majdnem puha, öntsük rá a félretett paradicsomlevet, a kókuszkrémet, keverjük bele a paradicsomot, forgassuk vele össze, főzzük még pár percig. Sózzuk, borsozzuk, majd tálaljuk.

70 perc
Töltött kelkáposzta

Hozzávalók: 4 ek. lenmag, 8 ek. víz, 500 g tofu, 200 g gomba, 1 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 2 ek. étolaj, 120 g konzerv lencse, 100 g főtt rizs, 2 tk. fűszerkömény, só, bors, 3 tk. füstölt fűszerpaprika, 18-20 kelkáposztalevél. A szószhoz: 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 ek. olívaolaj, só, bors, 1 tk. fűszerpaprika, 400 ml paradicsomlé.
A lenmagot elkeverjük a vízzel és hagyjuk állni (ez lesz a lenmagtojás). A tofut összemorzsoljuk, a gombát aprítógépben nagyon apróra daráljuk a vöröshagymával és a fokhagymával, majd egy serpenyőben kevés olívaolajon megpirítjuk. 4-5 perc után hozzáadjuk a leszűrt és átmosott lencsét, s 2-3 percig tovább pirítjuk. Mikor összesültek az alapanyagok, mehetnek a rizshez. Tegyük bele a fűszereket és a lenmagtojást, alaposan összekeverjük a masszát és félrerakjuk. Egy fazékban vizet forralunk. A kelkáposztának kivágjuk a torzsáját, és 30 másodpercig megmártóztatjuk a forró vízben. Amikor leszedtük a külső 4-5 levelet, ismét a forró vízbe mártjuk, és megismételjük az előző lépést. Összesen 18-20 levélre lesz szükségünk a töltéshez. Fejenként 2 evőkanál tölteléket rakunk a kelkáposztalevelekbe, majd két oldalt behajtjuk őket, feltekerjük és mehetnek egy nagyobb tepsibe. A paradicsomos szószhoz felaprítjuk a vöröshagymát, a fokhagymát, és egy fazékban kevés olívaolajon megpirítjuk. Mehet rá a só, bors, majd lehúzzuk a lángról, úgy adjuk hozzá a pirospaprikát. Alaposan elkeverjük, aztán mehet bele a paradicsomlé, 2 perc alatt összerottyantjuk, majd nyakon öntjük vele a töltött kelkáposztákat, és elsimítjuk rajta a szószt. 180 fokra előmelegített sütőben 30–35 perc alatt készre sütjük.


15 perc
Tökmagkrém

Hozzávalók: ¾ bögre tökmag, 1 citrom héja, ½ tk. mustár, 1 kis fokhagymagerezd, ½ ek. himalájai só, ½ bögre víz.
Egy serpenyőben megpirítjuk a tökmagot annyira, hogy illatozni kezdjen. Ha ez megvan, áttöltjük egy turmixgépbe, és apróra daráljuk. Ezután mehet bele a többi összetevő is, amit krémesre mixelünk. Ízlés szerint sózzuk, valamint reszeljünk bele citromhéjat.

45 perc
Kókuszkocka

Hozzávalók: 250 g teljes kiőrlésű búzaliszt, 250 g fehér búzaliszt, 1 cs. sütőpor, 180 g nádcukor, vanília, 80 g kókuszzsír, 4 dl mandula- vagy rizstej, ½ citrom héja. Csokis réteg: 10 ek. holland kakaó, 100 g kókuszzsír.
A tészta száraz hozzávalóit, a kétféle lisztet összekeverjük a sütőporral és a nádcukorral, majd hozzáadjuk a vaníliát, a kókuszzsírt és a mandulatejet, valamint a citrom reszelt héját, és lágy mozdulatokkal összekeverjük. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, beleöntjük a masszát. 180 fokos sütőben 30 perc alatt készre sütjük. A kihűlt piskótát felvágjuk. A csokoládés réteg hozzávalóit egy edénybe tesszük és felfőzzük. A forró csokoládéba villával belemártogatjuk a piskótakockákat, majd megforgatjuk a kókuszreszelékben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?