Könnyű nyári vacsorák

Vasárnap

Mit főzzek? 

Érdekes
Vasárnap

25 perc

Sárgabarackos csirkemell

Hozzávalók: 50 dkg csirkemellfilé, 50 dkg sárgabarack, 15 dkg sajt, 15 dkg füstölt sajt, só, bors, 1 csipet fahéj, 2 ek. olívaolaj

A csirkemellet szeleteljük, kicsit kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk és meghintjük egy csipet fahéjjal. Pár óráig hűtőben pihentetjük, majd kevés olajon mindkét oldalát elősütjük. Kiolajozott tepsiben egymás mellé helyezzük őket, és ráhalmozzuk a félbe vágott barackszemeket. Reszelt sajttal bőven megszórjuk, majd előmelegített sütőben addig sütjük, míg a sajt szép aranybarnára nem pirul.

Érdekes
Vasárnap

40 perc

Alpesi sajtos tészta

Hozzávalók: 40 dkg burgonya, só, 25 dkg makaróni, 20 dkg sajt, 1,5 dl tej, 1 dl tejszín, bors, vaj (a tál kikenéséhez), 2 vöröshagyma, 2 ek. olaj, petrezselyemzöld.

A burgonyát meghámozzuk, apró darabokra vágjuk, és forrásban lévő sós vízben 7 percig főzzük. Hozzáadjuk a tésztát, és további kb. 8 perc alatt készre főzzük.

A sajtot lereszeljük. A tejjel elkevert tejszínt felforraljuk, és a sajt 2/3 részét kevergetve megolvasztjuk benne. Sóval, borssal ízesítjük.

A leszűrt burgonyát és tésztát vajjal kikent tűzálló tálba halmozzuk. Meglocsoljuk tejszínes mártással, megszórjuk a maradék sajttal, és 200 fokos sütőben kb. 7-8 percig sütjük. Közben a felkarikázott hagymát olajon aranybarnára pirítjuk – a tésztát ezzel és petrezselyemzölddel megszórva kínáljuk.

Érdekes
Vasárnap

30 perc

Rántott cukkini nyári salátával

Hozzávalók: 2 cukkini, 3 paradicsom, 2 paprika, 1 uborka, 1 hagyma, liszt, zsemlemorzsa, tojás, só, ételízesítő, olaj, tejföl, majonéz.

A cukkinikat meghámozzuk, felkarikázzuk és besózzuk. Egy kicsit állni hagyjuk, majd megforgatjuk a lisztben, utána a tojásban, végül pedig a zsemlemorzsában. Forró olajban pár perc alatt kisütjük.

A salátához az uborkát meghámozzuk, és a többi zöldséggel együtt apróra daraboljuk. Tálba tesszük, sózzuk-borsozzuk, ráöntjük a majonézzel elkevert tejfölt, s jól összekeverjük. Pár perc múlva tálalhatjuk.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/28. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?