Készítsenek finomakat a Vasárnappal!

Vasárnap

A hónap menüje

Póréhagymaleves

Hozzávalók: 4 nagy szál póréhagyma, 2 nagy burgonya, 1 kis fej vöröshagyma, 1 kevés snidling, 2 ek. vaj, 2 húsleveskocka.

A hagymát megtisztítjuk, a zöld részéből csak 1-2 cm-nyit hagyunk rajta, megmossuk, karikákra vágjuk. A burgonyát megpucoljuk, kockákra vágjuk, a hagymát finomra. A snidlinget leöblítjük, konyhai ollóval felaprítjuk. Egy nagyobb fazékban felolvasztjuk a vajat, és megfuttatjuk rajta a vöröshagymát. Hozzáadjuk a pórét, tovább kevergetve 2-3 percig pároljuk. Felöntjük kb. 1,5 liter vízzel, belemorzsoljuk a leveskockát, felforraljuk, majd hozzáadjuk a burgonyát. Sózzuk, borsozzuk és lefedve, kis lángon kb. 25 percig főzzük. A snidlinggel megszórva tálaljuk.


 

Töltött karalábé

Hozzávalók: 3 nagyobb karalábé, 300 g darált hús, 100 g rizs, 1 fej vöröshagyma, 200 ml tejföl, liszt, só, bors, borsikafű, 1 csokor zöldpetrezselyem.

A karalábét óvatosan kivájjuk, majd félretesszük a kivájt darabkákat is. A félig főtt rizst összekeverjük a darált hússal, az apróra vágott vöröshagymával, fűszerezzük. Alaposan összegyúrjuk, és ezzel a töltelékkel lazán megtöltjük a kivájt karalábékat. A maradék töltelékből gombócokat formálunk. Egy fazékba tesszük a megtöltött karalábékat, a gombócokat és a kivájt karalábédarabkákat is. Annyi vízzel engedjük fel, amennyi épp ellepi, ételízesítővel megszórjuk, és fedő alatt kis lángon puhára főzzük. Ha megfőtt, a töltött karalábékat és a gombócokat szűrőkanállal kiszedjük. A tejfölből és a lisztből habarást készítünk, a fazékba öntjük, felforraljuk. Visszatesszük a karalábékat és a gombócokat, összeforraljuk, tálalás előtt megszórjuk apróra vágott zöldpetrezselyemmel.


 

Rakott karaj

Hozzávalók: 600 g sertéskaraj, 50 g vaj, só, olaj. A raguhoz: 250 g sertésvese, 200 g sertésvelő, 100 g gomba, 1 fej vöröshagyma, 3 ek. olaj, 1 csokor zöldpetrezselyem, só, bors, majoránna ízlés szerint. A burgonyapüréhez: 500 g burgonya, 4 tojás + 2 tojássárgája, 50 g vaj, só, őrölt szerecsendió.

A hússzeleteket kissé kiklopfoljuk, sózzuk és forró olajban mindkét oldalukat kérgesítjük. A szeleteket kivajazott tepsibe helyezzük, kicsit távolabb egymástól. A megfőtt burgonyát áttörjük, hozzáadjuk a vajat, a tojásokat, ízesítjük sóval, szerecsendióval, és jól kikeverjük. Nyomózsákba töltjük és minden hússzelet köré koszorúkat formázunk. Az apróra vágott vöröshagymát az olajon megpirítjuk, hozzáadjuk a felszeletelt gombát, a megabált és felszeletelt vesét, sózzuk, borsozzuk, ízesítjük a majoránnával, majd kevergetve puhára pirítjuk. Hozzákeverjük a velőt, az apróra vágott petrezselymet, és összepirítjuk. A kész ragut a hússzeletekre kanalazzuk, majd előmelegített sütőben pár percig átsütjük. 

Nagy Zsófia receptje


Répatorta

Hozzávalók: A tésztához: 400 g sárgarépa, 300 g cukor, 2 dl olaj, 4 tojás, 250 g liszt, 100 g durvára vágott dió, 1 csipet só, 1 cs. sütőpor, 1 kk. fahéj, kevés vaj. A krémhez: 200 g natúr krémsajt vagy mascarpone, 2 ek. porcukor, 1 ek. vaníliakivonat, 1 ek. lime- vagy citromlé és -héj.

A diót durvára daraboljuk, a répát megtisztítjuk és lereszeljük. 170 fokra előmelegítjük a sütőt. Összekeverjük a száraz hozzávalókat, majd hozzáadjuk az olajat és a tojásokat, és alaposan elkeverjük, majd hozzáadjuk a reszelt répát is. A tortaformánkat kivajazzuk-lisztezzük, beletöltjük a masszát, és betoljuk a sütőbe. Légkeveréssel kb. egy óra alatt kész. Ha megsült, hagyjuk kicsit kihűlni a formában, csak akkor vegyük ki belőle, amikor megszilárdult. Ha teljesen kihűlt, a krém hozzávalóit összekeverjük, és a kész krémet tetejére kenjük.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?