Finom főételek. RECEPTEK

Vasárnap

Enni jó, főzzünk és együnk finomakat!

Egyben sült csirke szalonnával

Hozzávalók: 1 egész csirke, 80 g vaj, 3 dl fehérbor, 120 g szalonna, majoránna, só, bors.

A megtisztított, megmosott csirkét kívül-belül megsózzuk, majoránnát szórunk bele, kívülről pedig bedörzsöljük borssal. A befűzerezett csirkét magas falú tepsibe helyezzük, leöntjük olvasztott vajjal, és aláöntjük a fehérbort. Sütőben, alufóliával letakarva pároljuk, időnként, szükség szerint pótoljuk az elpárolgott bort. Amikor a hús megpirult, levesszük az alufóliát, szalonnaszeleteket borítunk rá, és ropogósra sütjük.

 

Sült céklás rizottó

Hozzávalók: 500 g cékla, 300 g rizottórizs, 1 l alaplé (vagy víz + leveskocka), 2 dl vörösbor, 1 közepes hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 40 g parmezán sajt, 3 ek. olívaolaj, 2 ek. vaj, só, bors.

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A megpucolt, félbevágott céklákat helyezzük egy alufóliával bélelt tepsire. Locsoljuk meg egy kis olívaolajjal, ízesítsük egy kis sóval, borssal (rozmaringot, kakukkfüvet is szórhatunk rá). Tegyük a sütőbe 50–60 percre. A céklákat robotgéppel pürésítsük. Forrósítsunk egy kis olívaolajat (magasabb serpenyőben, wokban). Dobjuk rá az apróra vágott hagymát, főzzük pár percig, majd jöhet a fokhagyma. Ezután következhet a rizs, amit folyamatos kevergetés mellett pirítsunk egy kicsit, majd adjuk hozzá a vörösbort. Ha úgy látjuk, hogy kezdi elfőni, elkezdhetjük adagolni az alaplevet. Apránként adjuk a rizshez, közben folyamatosan kevergessük. Addig folytassuk ezt, míg jó sűrű, krémes állagú nem lesz. Ha már egészen puhák a rizsszemek, adjuk hozzá a céklát is. Sózzuk, borsozzuk, ha szükségesnek érezzük, keverjük bele a parmezánt és a vajat is, tálalás előtt fedjük le pár percre.

Tipp: Friss rukkolával, feta sajttal tálalva bombajó kombináció.

 

Sajtos-baconös töltött krumpli

Hozzávalók: 4 nagy szem krumpli, vaj, fokhagyma, só, bors, oregánó, 200 ml tejföl, 150 g sajt, 150 g bacon.

A krumplit megmossuk, alufóliába tekerjük és 200 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütjük. A félig átpuhult krumplikat félbevágjuk és kikaparjuk a belsejüket. Egy kevés vajat mikróban megolvasztunk, összekeverjük zúzott fokhagymával, majd megkenjük vele a krumplik belsejét. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk oregánóval. A tejfölt összekeverjük a reszelt sajttal és az apró kockákra vágott bacon egy részével, megtöltjük vele a krumplikat. A maradék sajttal és baconnel megszórjuk a tetejét, és annyi időre visszatesszük a sütőbe, míg jól meg nem pirul.

 

Krumplifánk

Hozzávalók: 300 g krumpli, 200 g finomliszt, 20 g friss élesztő, 1 tojás, 1 kk. só, 1 dl napraforgóolaj.

A krumplit alaposan megmossuk, és héjastul sós vízben puhára főzzük. A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a még melegen megpucolt, áttört burgonyát és a sót. Hagyjuk langyosra hűlni, majd belemorzsoljuk az élesztőt, és hozzáadjuk a tojást. Alaposan összedolgozzuk a tésztát (ha kell, adjunk még hozzá lisztet), majd konyharuhával lefedve 1–1,5 óra alatt másfélszeresére kelesztjük. Lisztezett deszkán kinyújtjuk, majd pogácsaszaggatóval formázzuk, és bő, forró olajban kisütjük.


Fodroskelpesztós spagetti

Hozzávalók: 1 nagy csokor fodroskel (kb. 400 g), só, 300 g spagetti, 40 g natúr pisztácia, 75 g olívaolaj, 2 gerezd fokhagyma, 30 g parmezán, 2 ek. vaj, bors.

A kelleveleket mártsuk forró, lobogó vízbe kb. fél percre, majd merítsük őket jeges vízbe, és hagyjuk kihűlni, a felesleges vizet pedig nyomkodjuk ki belőlük. A spagettit főzzük ki a meglévő vizünkben. A pisztáciát, az olívaolajat, a fokhagymát olyan 1 decinyi főzővízzel turmixgépben pépesítsük simára. Adjuk hozzá a kelt és a reszelt parmezánt. Turmixolás közben adhatunk még hozzá egy-egy evőkanál vizet és olívaolajat is, hogy még selymesebb legyen. Borítsuk ki a kész pesztót egy nagy tálba. A kifőtt tésztát fogó segítségével tegyük a pesztós tálba, és adjuk hozzá a vajat meg egy kevés főzővizet. Tálaláskor reszeljünk rá parmezánt, és szórjuk meg frissen őrölt borssal.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?