Vitázó: A mundér becsülete ötödször

Újabb hozzászólás Sztakó Zsolt oktatásügyünkkel kapcsolatos vitaindító írásához, melyben felveti a kérdést, a mai gyerekek tiszteletlenek-e, vagy tényleg annyira felhígult a szakma, hogy egyre többen vannak, akik ezt a hivatást nem szívvel-lélekkel végzik, maguk is csak pár tananyaggal járnak a diákjaik előtt, és a gyereket is csak zavaró körülménynek tekintik.
Marosz Diána

2020. február 25. 12:55

vitázó

Azon töprengek, szülőként reagáljak inkább, vagy tanárként. Megpróbálom ötvözni a kettőt.

Szülőként úgy érzem, nem csak a jelenlegi tanárképzés minőségével van baj. Persze, igaz lehet, hogy a tanárképzés sok helyen gyenge, ezért a fiatal tanárok képzetlenül lépnek a pályára. De ismerek sok olyan idősebb tanárt is, akinek nem elsősorban a szakmai tudása hiányos, sokkal inkább az emberi hozzáállása problémás. A jó tanár legalapvetőbb ismérve számomra az, hogy szeresse a tantárgyát, és szeresse a gyerekeket. Érdeklődjön irántuk, vegye őket emberszámba. Ne idomítson, ne kérődzőket neveljen, hanem gondolkodó, alkotó embereket. A gyerek érezze, hogy az órára nem egy robot jött be, aki fásultan leadja a tananyagot – ez többnyire abban merül ki, hogy fölolvassa a jegyzeteit (vagy ami még rosszabb, a tankönyvet), a diák meg leírja a füzetébe, és szó szerint visszaböfögi a dolgozatban vagy a feleletben (mert ha kicsit is máshogy fogalmazza meg, az már nem jó a tanárnak). A gyerekeim (egyébként elég jó nevű) iskolájában sajnos sok ilyen tanár van.

Persze, vannak olyan tantárgyak, amelyeket bizonyára nem olyan könnyű izgalmasan, élményszerűen tanítani. Az irodalmat viszont szerintem lehet – nyilván azért látom így, mert nekem jó magyartanáraim voltak. Az irodalom nekem semmiképpen sem arról szól, hogy definíciókat meg évszámokat magoljak be. Sokkal inkább az olvasásról, véleményformálásról, gondolatébresztésről, a kritikai érzék fejlesztéséről. Meg az esztétikai élvezetről.

A gyerekeim nagy fájdalmamra utálják az irodalomórát. Folyton csak fogalmakat, unalmas definíciókat tanulnak. A fiamnál most már hosszabb ideje egy nyugdíjas tanárnő helyettesít, aki minden órán elmondja, mennyire rosszak a mai gyerekek meg a mai világ, és mennyire borzasztó minden. A múltkor, a félévi hajszában Sebi rábeszélt, hogy írjak meg helyette egy fogalmazást. Soha nem szoktam ilyet csinálni, de most kötélnek álltam, mert másnap három dolgozatot írt, tényleg nem maradt ideje másra. A tanár által megadott téma: Nagyszüleim mesélik. Igaz történetet írtam meg, Sebi dédnagymamája gyerekkorát, ahogy azt ő nekünk pár évvel ezelőtt elmesélte. Nem akármilyen élete volt: apja a Bodrogköz egyik uradalmában dolgozott dohánykertészként, vagy ahogy akkoriban mondták, dohányosként. Szépen leírtam, hogyan járt a dédi gyerekkorában napszámba, hogyan kelt reggelente háromkor, hogyan laktak tizenketten egy szobában. Gondoltam, a tanárnőnek tetszeni fog ez a régi történet, ha már ennyire a modern kor ellensége. Sebi nagy gondosan lemásolta a művemet egy A5-ös füzetbe. Utóbb kiderült, hogy A4-esbe kellett volna (nem mindegy?), ezért még egyszer le kellett írnia az egészet. A kézírás nem tartozik a gyerek erősségei közé. De sebaj, megvan, hurrá! Vártuk az eredményt. 2/3-os osztályzatot kaptam. Bevallom, még életemben nem volt ilyen rossz jegyem fogalmazásból. A tanárnő szerint a cselekmény nem volt elég izgalmas, kétségbe vonta dédi azon állítását, hogy a dohánytermesztés érdekes munka volt, és azt is, hogy napszámba járt a földesúrhoz (szerinte ebben a korban már nem volt napszám, meg földesúr sem). De legjobban azon derültünk Sebivel, hogy a tanárnő szerint a gyerek ükapját nem hívhatták Márton Istvánnak, inkább Mártoninak. Hát ő már csak tudja.

És most akkor jöjjön a másik oldal

Tanárként pontosan látom, hogy a mai körülmények között jó tanárnak lenni rendkívül kimerítő. Ilyen magas óraszám és ilyen osztálylétszámok mellett minden órára úgy felkészülni, hogy az valóban lekösse a diákok figyelmét, rengeteg időt és energiát kíván. Nekem „szerencsém” van: zeneiskolában tanítok, ahol a csoportok létszáma maximum 15 fő. Így is görcsben van a gyomrom tanítás előtt, és rendesen megizzadok a nap végére. Minden csoportban van 2-3-4 nehezen kezelhető gyerek, akik egyedi bánásmódot igényelnének. A leordítás, büntetés, nyilvános megszégyenítés nem módszerem, így gyakran minden igyekezetem ellenére sem sikerül elérni, hogy az illető gyerek respektálja a többieket és engem. Van olyan, aki állandóan kiabál, vijjog, artikulálatlanul üvölt, van, aki rohangászik a padok tetején, van, aki gombostűt dobál rám, vagy a mellette ülőket bökdösi…

Az ilyen gyerekek esetében a tanár tárgyi tudása, legyen bármilyen nagy, nem biztos, hogy elég (sőt, biztosan nem), ide már speciális ismeretek kellenek, melyeket egy sima tanárképző szakon tapasztalataim szerint egyáltalán nem tanítanak. Sokszor van olyan érzésem, hogy ha egyszemélyes órát tartanék a rendbontóknak, akkor boldogulnék velük – a maga módján mindegyik szeretetre éhes, még a legvadabbak is. De közösségben kezelhetetlenek, az egész óra azzal megy el, hogy próbálom őket megszelídíteni, a többiek meg közben szenvednek és unatkoznak, mert jóval lassabban haladunk, mint ha nyugodt körülmények között foglalkozhatnék velük. Talán az segítene, ha a nehezen kezelhető gyerekek mellé jutna egy-egy asszisztens, aki állandóan velük van, de ugye ez nálunk teljességgel megvalósíthatatlan.

Azt már csak zárójelben említem, hogy sok függ a tantervtől is – az én esetemben például igencsak megköti a kezemet, hogy rengeteg elméleti dolgot kell megtanítanom egy év alatt. Én a Kodály-módszeren nőttem föl, mi folyton énekeltünk meg szolmizáltunk, itt Szlovákiában viszont egészen más módszerekkel, más összefüggésekben tanítják a szolfézst (még a neve is más: zenetan). Száraz elmélet, a tanár diktál, a diák írja a definíciókat, sorold fel, fiam, az összhangzatos cisz-moll hangjait, de az már senkinek nem jut eszébe, hogy mennyivel hasznosabb lenne, ha a diák el is tudná énekelni a hangsorokat, ha hallaná a fülében a dallamot, elvégre azért tanul szolfézst, hogy zenei készségekre tegyen szert, vagy nem? Na de ez már egy másik téma, majd talán erről is írok egyszer egy cikket.

Visszatérve a tanárokhoz: végtelenül tisztelem az olyan pedagógusokat, akik minden negatív körülmény ellenére képesek megőrizni a lelkesedésüket, akiknek a tanítás a szenvedélyük, akik gondolkodó embert nevelnek, nem tucatlényeket. Hála az égnek, sok ilyet ismerek!

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/9. számában jelent meg!

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Igor Matovič

Húsvét alatt korlátozná a kormány az emberek mozgását

koronavírus rendőrség határ

Regisztrálniuk kell magukat a külföldről visszatérőknek

Felvidéki magyar pedagógus dí

A pedagógusszövetség idén is díjazta a legjobb pedagógusokat

Milan Krajniak

Krajniak: Hétfő déltől lehet kérvényezni az állami segítséget

megmondóember pletyka

Bárczi Zsófia: A megmondóember

koronavírus olaszország

Ismét emelkedett a diagnosztizált fertőzöttek száma Olaszországban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.