Vince bácsi meg a zene

Hegyi Zsuzsanna

2019. április 18. 09:00

Facebook

A húsvétról akartam írni zenehallgatás közben, de semmi bölcs nem jutott eszembe, csak a zene. Arról meg, hogy vajon melyik csoda is tárta fel előttem ennek, benne a komolyzenének, Bachnak, Mozartnak s a többi hatalmasnak káprázatos világát. Nem is Vince bácsival kezdődött, akkor még nem volt divatban a hangosbemondó, televíziónk sem volt, a Guszti bácsiékhoz jártunk tévénézőbe. Ódon takarókkal borított ágyukon ültünk anyánkkal, néztük az Angyal kalandjait, Ilonnéni mindig adott süteményt, apám a bagószagú konyhájukban kártyázott a bagószagú Guszti bácsival (ő szokott minket elvinni a csézájával Bögellőre, anyám szüleihez, ahol nagyanyám töltött galambjának a tölteléke meg a régi gramofon, amin az a sok régi zene szólt, a háborús-katonás, a karádys, a szerelmes...) meg a szomszéd férfiakkal. Késő este elemlámpával mentünk haza, nem volt utcai világítás, s ez olyan romantikus volt. Igen, nyáron meg olyan, de olyan körték ömlöttek Ilonnéniék udvari fájáról, hogy míg élek, a számban lesz az az íz. Senki más rokonhoz nem szerettem annyira anyám farsangi fánkját vinni kóstolóba, mint hozzájuk, pénzecskét is adtak mindig a csókolomanyuküldöttfánkot-ért, szóval ott hallgattam tévés tánczenét, operettet először. S amikor nálunk is lett lemezjátszós rádió, garmadájával dőlt a magyar nóta régi lemezeken, nincs is talán olyan, amit ne tudnék fejből. De nem mondok igazat, mert előtte meg valahogyan csak beférkőzött a szívembe a népdal, kibújt valahonnan, és örökre rabul ejtett.

A húsvétról akartam írni valamit, s az jött most elém, hogy nem igaz ám, hogy a mai fiatalok nem szeretik a verset, a jó zenét, mert reggel, amikor aranyos istápoltamat vittem iskolába, mögöttünk nagyobbacska lányok hangosan forgatták a nyelvükön az ádámbátyámpávátlátvánszájáttátvánpávávávált vidám rigmust, majd hangosan énekeltek valami slágert. Nevetett még a szívem is.

Egy friss tavaszi napon tömbházunk előtt hirtelen zöldbe borul a vénséges vén nyárfa, egy öreg galamb meg fázósan kuksolva a hűvös, hajnali légben az egyik ágán, azon settenkedik, melyik autót kakilja le előbb a sok közül, mert már annyi van belőlük, hogy lassan az ég madarainak helyét is elfoglalják. Pár óra múlva érzem, olyan jóízű, melengető a tavaszi napsugár. Húsvéti ajándékként meg csomókban virul az ibolya a gyepen. Jó is ez, mert az ünnepvárás meg már olyan kifordult, kicsorbult, ahogy az összes többi ünnepek is, hát inkább zenét hallgatok. Mindenevő vagyok, de már régtől csak a nagyon jót keresem, dzsessz vagy rock, komoly vagy könnyebb, csak vegyen körül, váljék a véremmé.

A húsvétról akartam írni, s a hangosbemondó tolakszik előre megint, a Vince bácsié, aki évekig szórakoztatta a falut operettes meg táncdalfesztiválos slágerekkel. Ha valaki nyilvánosan köszöntötte élete párját, Vince bácsi mind beolvasta a cirkalmas szövegeket, majd hozzátette: és küldik a következő nó-tá-kat. Annyira szerettem, a kapuban ülve hallgattam, míg csorgott a tenyerembe az uzsonnára elmajszolt őszbarack leve.

A húsvétról akartam írni, amikor az is eszembe jutott, hogy az a kis elsős, akit az anyukája vitt haza az iskolából, nem, nem is őt vitte, az iskolatáskát, a pöttöm fiú meg mögötte lemaradva pötyögtette az okostelefonját, szóval, hogy az a kis lurkó sem ismeri már a kölnivizet. A húsvétban azt szereti, hogy szünet van, nem kell iskolába menni. Neki a húsvéti nyuszi már átváltozott ijesztgetős mesék egyfülű nyulává, a cirkuszi nevettető meg horroros bohóccá, aki kicsi gyerekeket öldös, vagy gyilkolós babákká, akik minden véres verekedésre képesek. Ilyen történetek agyament kitalálói rúgnak ma labdába a gyerekeknél. Ezekhez képest az én régi időm farkasa, amelyik nagymamát és Piroskát eszik, szelíd bárány, bizony.

A húsvétról akartam írni, ami azt sem engedi feledni, hogy amíg a harangok Rómába mennek, az ember dőzsöl, gyűlöl meg öl, hiába piciny az ő élete, melyben szerethetne inkább, örülhetne, nevethetne, óvhatná a másikat. Majd közbejön megint a zene, segít mégis, elém hozza a régi templomot a kántorral, aki hatalmas hangon énekelt, orgonált, aki tán épp egy húsvétkor ültette el bennem a zenerajongás apró palántáit. Volt olyan vicces dolog is, hogy pici lánykaként mi is jártunk locsolni a húgommal. Az volt a szokás, megöntöztük a rokonokat, akik néhány fillért is adtak a piros tojás mellé (manapság láttam főtt piros tojást házfalon elkenve, azóta nem sírom vissza a locsolkodási szokásokat), amiket mi szorgosan gyűjtögettünk a disznótoros kóstolóknak meg anyánk farsangi siskáinak, szépséges konyharuhákba pakolt fánkjainak nagynénikhez hordása után kapott rokoni koronácskák mellé, s vittük Sommer bácsiékhoz beíratni a piros színű takarékkönyvbe. Sommer bácsiék nagy, ódon háza egyik kis helyiségében volt a „bank”, a néni kövér volt, mint öreg macskájuk, néha haragos, Sommer bácsi meg kicsi, vékonyka, mindig mosolygós arcát nagy, piros orr ékítette, szerettem őt, ahogy türelmesen írogatta be az ötösöket, tízeseket a spórolásomhoz a féltve őrzött könyvecskémbe. Bach kantátáit hallgatom, míg ilyen emlékek melengetik a szívemet. A húsvétról akartam írni...

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Megvonta a támogatást a magyar kormány az alistáli szélsőséges rendezvénytől

Bugár: Kétszer ajánlottam fel a lemondásomat az elmúlt időszakban

Két holttestet találtak egy szenicei kútban

A tűzvész óta először tartottak misét a Notre-Dame-ban

Az SaS módosítaná a nyelvtörvényt

Beiktatták hivatalába Zuzana Čaputovát - ÖSSZEFOGLALÓ

Legfrissebb galériák
Olvasta már?