Történetek a sors sodrásából

Csicserben él, de eljött utánunk Nagytárkányba, hogy végre találkozhassunk vele. Rajczi Emíliát ugyanis eddig – olvasóinkhoz hasonlóan – jórészt csak a Vasárnapban megjelent szövegein keresztül ismertük mi is.
Rizsányi Attila

2019. december 9. 09:15

ki ő
Kép: Csanda Gábor

Az idei 41. számunkban, a Híradó rovatban megjelent szövegében a Rozsnyói Egészségügyi Szakközépiskola harmincéves osztálytalálkozójáról – pontosabban a sajátjáról – ír, így már akkor megtudhattuk róla, hogy egészségügyi nővérnek tanult. És a csoportképen, nagyítóval ugyan, de őt is megtaláljuk, ennek alapján azonban nehéz lett volna felismernünk a királyhelmeci LibaGaliba fesztiválon, úgyhogy a Vasárnap standját neveztük meg közös pontként. A vásári forgatagtól kissé eltávolodva pedig sikerült nekiszegeznünk a mostani rovatcímet személyre szabott kérdésként.

Kihívások rendelőben, kórházban

Ahogy azt sejteni lehetett a híradásából, egészségügyi nővérként dolgozik, amikor épp nem a Vasárnapnak ír (vagy fordítva), immár harminc éve. „Most épp tüdőbelgyógyászati rendelőben, ami újdonság a számomra, mert a sebészeti osztályon dolgoztam sokáig. Ugyan eddig is, és most is betegek között vagyok, illetve mellettük, ez a mostani viszony közvetlenebb, és még inkább egyértelművé vált a számomra, hogy ahány ember, annyiféle. A türelemre nagy szükség van, és persze a látottak gyakran szíven ütnek. De estére megbirkózom mindezzel, és másnap újult erővel kezdek bele, azzal a gondolattal, hogy a mostani nap szebb és jobb lesz, de legalább ugyanolyan jó, mint az előző.”

Az egészségügyi dolgozók komoly traumákkal, veszteségekkel, akár halálesetekkel is szembesülnek, ennek a feldolgozása tehát szintén a munka szerves része. „Erre nincs valamilyen speciális módszer vagy trükk, túl kell élni. Együttérzünk sok beteggel, sírtam már fölöttük vagy egy gyerek páciens miatt. A jelenlegi munkám során, a rendelőben, bízhatunk abban, hogy ha kórházba kerül egy beteg, akkor sokkal jobb állapotban tér majd vissza. Amikor a kórházban, a sebészeten dolgoztam, egy idősebb kolléganő azt mondta, hogy szép szakma a miénk, mert sok esetben azt látni, hogy bejön a beteg valamilyen problémával, és a kezelés végeztével a saját lábán térhet haza. Ez pedig óriási sikerélmény mindenkinek. Ehhez nagyon oda kell tenni magunkat, kapunk hideget-meleget, de ezzel jár. Valóban szép szakma ez, de inkább nevezhető hivatásnak.”

Megszólítani és megszólaltatni

Teljes embert, sőt néha emberfeletti erőfeszítéseket igénylő munka mellett küldi tehát szövegeit a Vasárnap szerkesztőségének – érdeklődésemre Rajczi Emília elárulja, hogy régi vágya teljesült. „Sokszor mondtam, hogy írni szeretnék. A munkám során sok panasszal találkozom, és elsőként azt szerettem volna megmutatni, hogy mindenből van kiút, s nem szabad összeroskadni a terhek alatt, nem szabad feladni.” Az első beszélgetőpartnere egy olyan páciens volt, akinek sikerült meggyógyulnia, már csak kontrollvizsgálatokra jár, majd jött a következő és következő. „Akár azt is mondhatnám, hogy a sors sodorta felém a történeteket. Hallottam róluk, de kihívás volt számomra megszólítani őket, hiszen nem egyszerű idegen embereket arra kérni, hogy tárják fel a nyilvánosság előtt a történetüket. Csak hálás lehetek, ha megteszik.” Megesett már, hogy előbb igenlő választ kapott, ám később mégsem akart beszélgetni az illető – és ez megérthető. Volt ugyanakkor olyan eset is, amikor egy segítségnyújtáskor szó esett egy történetről, majd a munkahelyéről kifelé menet szembejött vele az illető – konkrétan az agysorvadásos kislány édesanyja, akinek a történetét Gyilkos agysejtek címmel a Vasárnap 28. számának írta meg, miután akkor, ott megszólította. „Úgy éreztem, ennek így kellett lennie, mert ő maga is hosszan tervezte, hogy közzéteszi az élményeit.”

Reményt adni

Találkozásunkkor egy reményt adó történet nyomában járt épp, ám az élet része a kevéssé pozitív is: akár olyan helyzetek is feltárulnak, amelyekből nem látszik kiút. Bármelyik esetről van is szó, Rajczi Emília a privát és a nyilvános közötti határmezsgyén mozog és közvetít, oda kell figyelnie a megszólítottakra, akár úgy is, hogy az elkészült szöveget a kérésük nyomán korrigálja. „Megesett már, hogy kérték néhány sor kihagyását, például konfliktuskerülés miatt, és akkor természetesen ehhez alkalmazkodtam. Egy férfi megszólalónak viszont nem tudtam visszaküldeni a szöveget, mert nem használ számítógépet, és amikor érdeklődtem nála a mikéntről, azt mondta, hogy teljesen megbízik bennem. A megjelenés estéjén aztán felhívott, hogy sétált a faluban aznap, odament hozzá egy asszony és megölelte, miután olvasta a történetét – ez nekem is nagyon jó érzés.” Ahogy az is, teszi hozzá, ha segítségre szoruló személyekről ír, később pedig visszahallja vagy megtudja, hogy nem volt hiábavaló a beszélgetés, a szöveg hatására akadtak jóakarók.

Néha hangfelvétel sem kell

Magáról a megszövegezésről elárulja, hogy a legjobban akkor szeret vele foglalkozni, ha egyedül van otthon, nyugalomban, ilyenkor visszahallgatja az adott beszélgetés felvételét. „Bizonyos témák azonban annyira megérintenek, hogy be se kell kapcsolnom a diktafont, visszajön az egész. Később többször átolvasom, javítom, rövidítem, kifejezéseket keresek; igyekszem a szakszavakat kerülni, hogy közérthető legyen.”

Szerzőként Rajczi Emília első kapcsolatát a Vasárnappal egy nem túl kedvező fordulat hozta: „Gyakran rágalmazzák az egészségügyi dolgozókat, és nincs, aki megvédene bennünket. Akkor épp elmeséltek egy történetet, és úgy éreztem, hogy ez így nem mehet tovább – megírtam, akkor még jeligével. Az emberi történeteknél, amikor valami megnyílik a számomra, már úgy illik, hogy a teljes nevemmel vállaljam, és elmondhatatlanul jó, hidegrázós érzés volt látni első alkalommal, meg azóta is, hogy akár két egész oldalt kapott a szöveg. Talán nem vagyok elég magabiztos, sokszor töprengek, hogy vajon jól sikerült-e az adott írás, de a munkám kapcsán is dilemmázom.” Végül azonban mindig helyére kerül a pont, és a szöveg elindul a saját útján, majd visszatér hozzá már a nyomtatott Vasárnap formájában. Érdeklődésemre elmondja, hogy a megszólaltatottak, a környéken élők közel érzik magukhoz a Vasárnapot, sokan járatják, ő maga a történelmi témákat lapozza fel elsőként. „Édesanyámat kérdeztem, hogy régen járatta-e, és arról számolt be, hogy korábban a munkahelyén olvasta, egymás kezéből vették ki a lapot, majd megrendelte.”

Rendkívül fontos Rajczi Emília munkája, és emellett, ehhez kapcsolódva is, szinte küldetésként írja meg a sorsokat, történeteket. Ami pedig a még szűkebb értelemben vett magánéletét illeti: két gyermeke van, a fia 26 éves és informatikus, a lánya pedig 22 éves – ő még keresi az útját, de mindenképpen gyerekekkel szeretne foglalkozni. Emberekkel, sorsokkal tehát, ha nem is feltétlenül az egészségügy eszközeivel.

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 49. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Népbolt

Nagyanyáink konyhája a szoci derekán

Elásott igazság

Az Elásott igazság brutálisabb és izgalmasabb, mint a legvéresebb skandináv krimik

telefon kép

Óvatosan a pikáns képekkel – többezer eurója bánhatja

Apple iPhone 11

Márciusban érkezik az olcsóbb iPhone

sport a tv-ben

Napoli–Juventus rangadó a tv-ben

Jiri Langer

FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN: Hidak könyve XIX. / A legenda

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.