Téma a VASÁRNAPBAN: Boldogtalan és beteg nemzedék?

Túlsúlyosak, vérnyomásproblémákkal, alvászavarokkal küzdenek, és hol energiaitalokhoz, hol nyugtatókhoz folyamodnak, attól függően, hogy pörgésre vagy pihenésre vágynak. Nem, nem a hatvanon túliakról, hanem az iskoláskorú gyerekekről-fiatalokról lesz szó, akiknek nagyjából egyharmada nem érzi jól magát a bőrében, noha nincs komolyabb egészségi problémája.
Vasárnap

2019. július 22. 14:33

Ami pedig van, azt magának szerezte életmódjával, fogyasztási szokásaival és azzal, hogy akár italról, akár szexről van szó, semmiről sem akar lemaradni. A fenti megállapításra jutó Health Behaviour in School Aged Children nevű nemzetközi hálózatnak az iskoláskorúak egészségmagatartását kutató nemzetközi felmérése a szlovákiai gyermekek egészségi állapotára is kiterjedt, és az eredmény bizony nem túl biztató. A megkérdezett tízezer hazai iskoláskorú fiatal többsége szerencsére nagyjából elégedett az életével. Ám ugyanakkor majdnem felük számolt be arról, hogy időnként, egyharmaduk pedig azt válaszolta, hogy rendszeresen vannak egészségi gondjai a fejfájástól a hasgörcsön és kisebb-nagyobb baleseteken át egészen a magas vérnyomás okozta komoly rosszullétekig s a depresszióig.

A már megvásárolható Vasárnapban Vrabec Mária utánajárt annak is, milyen egészségügyi problémákkal küzdenek még a fiatalok; miért baj, ha nem sportolnak a gyerekek; miért alszanak keveset; milyen problémák adódhatnak ebből; mennyien cigarettáznak; hogyan lehetne egészséges fiatalokat nevelni; mire kellene odafigyelniük a szülőknek…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Hatéves kora óta rendőrnek készül a somorjai kenus lány

Kizárt, hogy a Dron szennyezi a levegőt – állítja a gumifeldolgozó vezetése

Brazília elnöke engedélyezte, hogy a hadsereg is közreműködjön az esőerdőtüzek megfékezésében

Megújul a vágsellyei állomás

Pellegrini gyorsan fog reagálni,ha beigazolódik a Jankovskával kapcsolatos gyanú

Vágányzár a Dunaszerdahely–Diósförgepatony szakaszon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?