Teljes fegyverzetben

Egyenes, szókimondó, de nem az a gyorsan megnyíló típus. Megfigyelő. Hasonlít Simonra, a 200 első randi című, sokrészes televíziós sorozat rádiós hangmérnökére. De jól hozza a „mélyvidéki” karaktereket is. Mágnás Miskát, Pájinkás Jánost, A falu rossza Göndör Sándorát. Jól áll neki, ha csak fél lábbal állhat a földön. Hajdu Tibor most egy nagy erejű történelmi kalandfilmben látható. Az 1849 augusztusában játszódó Guerillában. Hőse tisztában van a forradalom bukásával, mégsem adja fel a reményt. Egy erdőben bujkáló szabadcsapat bátor tagjaként a muszkák és az osztrák katonák szorításában küzd a túlélésért.
Vasárnap

2019. szeptember 20. 09:45

szt
- Talabér Tamás felvétele

Kamasz fiú, amikor elveszti a szüleit. Családi tragédia, nem részletezi. Inkább az útkeresésébe avat be. Tizenkét évig megszállottan focizott, talán jobban, mint Messi – mondja –, de még ezt is felülírta egy másik érzés, amelyet a színháztól kapott. Keresztapja, Bakos Kiss Gábor, a Nemzeti Színház remek művésze lett a gyámapja, ő hívta, tartson vele egy színjátszó táborba. Az ott töltött idő utat is nyitott előtte. Édesanyja magyartanár volt, ő vezette be a versek és a mesék világába, vitt is belőlük jó párat különböző versenyekre. A tábor után már nem is volt más terve, csak a színház. Egy évig Pál András osztályába járt a Pesti Magyar Színház akadémiáján, aztán jött még egy év a Nemes Nagy Ágnes Színiakadémián, utána jutott be a színművészeti egyetemre, Börcsök Enikő és Zsótér Sándor osztályába. Büchner, Ibsen, Weöres Sándor. Woyzeck, A vadkacsa, Szent György és a sárkány. Címszerep az elsőben, Hjalmar a másikban, Cannidas és Batrach, a király és a csempész a harmadikban. De volt sok minden más is. Fizikai színház, zenés darab, improvizáció. Gyakorlati évek a Radnóti Színházban. Szakdolgozatát Nagy Zsoltból írta. Nincs helye a „miért?”-nek. Felnéz rá, játszottak is már együtt, mindkettőjüket ugyanaz a belső erő mozgatja. Színészi rokonságuk szemmel látható. Nem a vonásaikban, zsigerileg hasonlítanak egymásra. Családi fészkük között harminc kilométer a távolság. Nagy Zsolt tuzséri, Hajdu Tibor nyírkércsi.

„Soha nem vagyok nyugvóponton – szól szelíden. – Az erő, a szenvedéllyel párosuló férfierő alapvető emberi jellemvonásaim egyike. Összetett lények vagyunk. Színes érzelmi skálát tudunk bejárni. A vasutas ugyanúgy, mint a zenész. Mindenki egyszerre brutális és érzékeny, felnőtt és gyermek, szeret és nem szeret. Valószínűleg édesanyám elvesztése miatt vagyok annyira érzékeny. Van pár barátom, akinek el tudom mondani, ha fáj, ha bánt, ha zavar valami, de javarészt nők vesznek körül. Az egyetemről ketten biztosan megmaradnak. Börcsök Enikő az egyik, Kármán Emese énektanárnő a másik. Mindkettőjük nevét arannyal kereteztem be. Ők mindig ott álltak mellettem. A legnehezebb helyzetekben is. Ismernek jól. Tudják, hogy ugrásra kész vagyok. Színpadon ez jó állapot, nagyon hasznos. Nálam nincs felfutási idő, érzelmileg bármikor robbanni tudok. Ha elborulok, félrevonulok, hogy ne lássanak. Rám tör a sírógörcs, és addig tart, míg fizikailag el nem fáradok. Van ebben folyamatos testfeszítés is. Ha kisebb horderejű a kiváltó ok, és nem kell felborítanom a világot, akkor gyorsabban átmegy rajtam. Elkezdek rakodni, takarítani. Rendet teszek magam körül. Ez megnyugtat. Kikapcsol. A színpadon gátlástalan vagyok. A próbák során is. Csak azt ne kérjék tőlem, hogy megüssek egy embert. Azon kívül jöhet bármi. Csak kapjak hozzá pontos indoklást. Nem ijedek meg semmitől. Szégyellős sem vagyok.”

Informatika szakon kezdett, de rögtön az első év után otthagyta. Nem értett belőle semmit. Átlépett a belügyi rendészeti szakközépiskolába. Ez volt az a szak, amelyre gond nélkül átvették, de igazából az sem érdekelte.

„Bakos Kiss Gábor édesanyám unokatestvére. Nekem a másodnagybátyám, de mintha a bátyám volna. Nagyon fontos ember az életemben. A mentoromnak is mondhatom őt. Ott áll mögöttem. Megfogható a közelsége. Én mindig arra törekedtem, hogy a társaság középpontja lehessek. Szeretem, ha figyelnek rám az emberek. Ezért érzem olyan jól magam a színpadon. Édesanyám nem tanított az iskolában, otthon viszont rengeteget foglalkozott velem. Szeretettel, odafigyeléssel nevelt, nem vaskalaposan. Irodalomból, nyelvtanból a legjobb voltam az osztályban. Mindent tudtam, mert mindent tudnom kellett. Rengeteget olvastam, de ha valami nem érdekelt, azonnal letettem. A kis herceg jobban érdekelt, mint a Kincskereső kisködmön. A kőszívű ember fiait elolvastam, mert kötelező volt, de egyáltalán nem élveztem. A nyarakat tizenhét-tizennyolc éves koromig a nagyszüleimnél töltöttem. Nagyapám malomban dolgozott, lisztet szállított. Ötéves koromtól ott ültem mellette az utastérben. Reggelizni a motorháztetőn szoktunk. Csodálatos volt. Egy falusi ház körül mindig van tennivaló. Reggel, amíg friss volt a levegő, rendbe tettem az árkot a kapu előtt, aztán mentem a kertbe. Ha feljött a nap, a fáskamrában vagy a szerszámos helyiségben tettem-vettem. Déltájban ebéd, beszélgetés, este hat körül pedig, amikor már nem volt olyan nagy a hőség, mentünk focizni a haverokkal. Ősszel megszaporodott a munka. Betakarítás, söprögetés, fát kellett hordani, aprítani, télre bekészíteni. Összevágtam a fél erdőt. Ma is fával tüzelünk. Ezt szoktuk meg. A rózsákat is szerettem megmetszeni. Nagyapámnak világhírű rózsakertje volt, mindenki a csodájára járt. Gyümölcsfa is volt sok. Meggy, cseresznye, alma, körte, barack. Mára nagyon kevés maradt. Minden elfogy, elkopik, mindenki korosodik. Amióta Pesten vagyok, a saját életemet élem. Otthon gyerekként tartottak számon, itt meg már magamért kell felelősséget vállalnom. Mondhatnak nagyképűnek, zárkózottnak, sértődékenynek, a munkámat mindig teljes erővel végzem. Amit abban a pillanatban oda tudok tenni, azt odateszem. Nem tudnék linkeskedni. Ha gondom van a világgal, nulláról ordítok magas C-t. Aztán mintha mi sem történt volna. Egy perc hatásszünet, várom, hogy valaki odalépjen hozzám, meglapogassa a vállam, és azt mondom, hogy nincs baj, mehetünk tovább. Hirtelen jön a harag, de gyorsan el is száll. Robbanékony vagyok. Szenvedélyes alkat. Jó lenne visszavenni belőle. Szerencsére tudom kezelni magam. Gyorsan vissza tudok váltani az eredeti állapotba.”

Jóval a Guerilla forgatása előtt játszott egy rövidfilmben is. Vidéki randevú a címe. Városi fiú, vidéki lány. Eső elől menekülnek be egy erdei kocsmába, ahol a férfiak szörnyű helyzet elé állítják a lányt. A fiúnak pedig végig kell néznie.

„Dudás Balázs, a film rendezője szólított meg az egyetem előtt, hogy fél óra múlva segítsek neki castingolni. Általam akarta megtalálni a főszereplő fiút. A végén engem választott. Bevillantam párszor a kamerába a felvétel során, és úgy döntött, hogy nekem adja a szerepet. Oda is az indulat, a visszafojtott erő kellett.”

Már kezében a diploma. Az idén végzett az egyetemen. Most forgatott a 200 első randi újabb sorozatában. Sokat akar játszani, sok nagy szerepet. De nem Othellót, hanem Jágót. Ádámot sem, inkább Lucifert. III: Richárd helyett Buckinghamet. Szép válogatás. Meg is van hozzá mindene. Szilaj testű fiú. Erős a tehetsége is.

Börcsök Enikő:

„Pontosan emlékszem a felvételijére. Úgy adta elő a verset, A szarvassá változott fiút, hogy Zsótért is, engem is megríkatott. Utána mindig azt kértük tőle, minden rostán, hogy a többi tanár is azt hallgassa. Dosztojevszkij-figurának képzeltük őt, orosz hősnek. A tekintetében, az egész fizimiskájában ezt láttam.

Az első évet nehezen viselte. Sértődékeny, rendkívül érzékeny. Nagyon tudja ostorozni magát, ha valami nem úgy sikerül, ahogy szerette volna. Borzasztó rosszul viseli a kudarcot. Azt láttam, ha valami nem megy elsőre neki, az tovább már nem érdekli. Ideges lesz magától, mérges, befeszül tőle, s ettől még nehezebben oldja meg a feladatot. Ez aztán évről évre oldódott benne.

Mélyről jött, és messziről is. Nem sokat beszélt. Meg kellett fejteni őt. Furcsán érintették az elvárásaink, nem volt elég nyitott. Mindig az általa választott jelenetek alapján derültek ki dolgok róla. Vagy ha találtunk valami neki valót, akkor annak kapcsán valami felsejlett benne, és kinyílt. Volt egy feladat az első évben. Mesét kellett választaniuk, és azt személyes hősként megélni, a saját fantáziájuk alapján. Ő A rendíthetetlen ólomkatonát választotta. Nem véletlenül. Eleinte sokat küszködött, később kezdett felbátorodni. A Mágnás Miskát nagyon szerette. Csodás volt benne. Biztonsággal bohóckodott. Remek humorérzékkel. Az utolsó előadás után hangosan zokogott. Akkor élte meg először, hogy milyen az, amikor az ember egyszer csak elereszti a szerepét. A Karamazov testvérekben a dorbézoló, szabad életet élő Dimitrijt játszotta. Első évben kezdtük el, a másodikban folytattuk, a harmadikban újra nekivágtunk, és nagyon jól sikerült. Tibor folyamatosan fejlődik, egyre több dolgot tud kipróbálni magából. Nagyon bízom benne. Most már elmondhatom: nekem nagy kedvencem volt az egyetemen is.”

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 38. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Híd: az MKP történelmi lehetőséget szalasztott el

Frissítve

Az MKP elutasította a Híd és az MKDSZ javaslatát, ötpárti egyeztetést kezdeményeznek

Lehajtott az útról és felborult egy kamion a D1-esen

Október 23. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Újabb bírók Kočner mobiljában

Világítás nélkül hajtott, életét vesztette a motoros

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!