Táskanyitogató kérdések

A kilenc évtizedes fennállás megünneplése után is szól. Cikksorozatunkban olvasóink kérésének is eleget téve bemutatjuk azokat, akiknek a hangja már nagyon is ismerős lehet a Pátria rádióból, hiszen napra nap, hétre hét, jelen vannak az otthonokban, autókban, munkahelyeken.
Rizsányi Attila

2019. április 16. 09:00

- Somogyi Tibor felvétele

Még broadcastingnak hívták, s nagyon sok pénzbe került,

Mikor az első szpíker izgatottan a mikrofonhoz ült.

Érces hangja felszárnyalt, és messzire repült,

És egy hallgatóban megszólalt: – A próba sikerült!

(…)

A hőskorban már megtanulta minden bemondó:

Tilos rögtönözni, a leírt szöveg felolvasandó!

Bár Skoff Elzát és Filotás Lilit kevesen ismerték,

Azt tudta minden hallgató, hogy a hangjuk milyen szép.

Sztevanovity Dusán: A rádió

Riporterként utánamegy a közélet mindennemű történéseinek, jelen van, és főleg: kérdez. Az életszagúról, mert az embereket valóban érintő témákat keresi. És heti rendszerességgel tárja fel az iskolaügy táskájának zsebeit és bugyrait.

Az újságírónak elsősorban az a dolga, hogy kérdezzen, szögezi le azonnal a beszélgetésünk elején Vasik János, a Pátria rádió munkatársa, vezető szerkesztője. És hogy ott legyen, ahol épp történik valami. „Újságírást nem lehet a pozsonyi fordított piramisból csinálni. De ugyanúgy nem lehetett a kassai rádiószékházból sem.” Merthogy az volt a korábbi állomáshelye; akkor a Pátria rádió egyedüli olyan vidéki munkatársa volt, aki a tudósítói teendői mellett élő műsort is vezetett. Aztán Pozsonyba helyeződött az íróasztala. De csak az, a munkavégzés elsődleges helye nem. Nem is szereti az újságírói körökben gyakran használt terepre jár kifejezést, a székházra pedig mint a technikai megvalósítás és a sugárzás helyére tekint. „Kint történnek a dolgok, oda kell menni, rá kell kérdezni. Csak így lehet megérteni és feldolgozni. Az embereket foglalkoztató sztorik nemhogy nem a székházban, de még csak nem is a parlamentben zajlanak. Nem gondolom egészségesnek, hogy folyton csak a politika csúcsait szemléljük, mert az emberek élete sokkal inkább szól arról, ami helyi szinteken zajlik, az önkormányzatokban, iskolákban, munkahelyeken, az egészségügyben, útközben – tehát bárhol máshol.”

Helyi és globális

Érdeklődésemre, hogy a szlovákiai magyar közmédiában milyen elvek mentén válogat a témákban, rámutat arra, hogy etnikailag homogén települések már nincsenek. Példaként Somorját, Dunaszerdahelyet említi, Bős népességének összetételét, a Komáromtól, Párkánytól keletre eső településeket. „Az összes regionális székhelyünk a nyelvhatáron van, tehát vegyes népességű. Így mindenkit érintenek az események, nem egy konkrét közeget.” A Pátria rádióban zajló aktuális átalakítások pedig azt célozzák, hogy a helyi jelenségeket minél inkább behozzák a hírügynökségi tudósítások mellé. „Azok fontosak ugyan, de nem csak arról szól az élet, sőt.” Ahogy nem is pusztán a lokális valóságról: meg kell nyitni a látóteret a világ eseményei felé. Tény, hogy a saját témafeldolgozás több idővel jár, ám arra nem lát egyértelmű szabályt vagy irányelvet, hogy milyen arányban kell időt szánni a stúdióbeli utómunkálatokra.

Hogyan mondjuk el?

A munkafolyamat egyik legnagyobb nehézségeként nem magát az alanyok különböző témájú megszólaltatását látja, hanem azt, hogy egyre kevésbé állnak rendelkezésre a magyar nyelvi kifejezés eszközei. „Nincsenek szavaink a körülöttünk levő valóságra, és itt a magyar szavakra gondolok.” A megkérdezettek tehát gyakran azon aggódnak, hogy nem ismerik, mondjuk, a szakkifejezések magyar megfelelőit. Erre Vasik János válasza az, hogy a rádiónak a meglevő nyelvi állapotot is közvetítenie kell, a tűpontos magyarságúra vágott hanganyag ilyen szempontból ámítás. „Igenis meg kell mutatnom, ha keveréknyelvet használunk, és meg kell tudnom győzni az embereket, hogy nem jelent problémát, ha úgy beszélnek, ahogy; ettől lesz hiteles.”

Ugyanakkor büszkén emlékszik rá, hogy néhány éve sikerült egy anyával elmondatnia, miért íratta szlovák iskolába a gyerekét, a lány pedig arról beszélt, hogy milyen az identitása. „Örültem, hogy vállalták. Később egy vezető politikussal volt vitám arról, hogy miért nem ítéltem el az alanyomat. Nem gondolom, hogy ez volna a dolgom, hanem az, hogy megszólaltassam. Az ítélkezést a hallgatóra, olvasóra kell hagyni ebben az esetben.”

A publicisztikai műsorokban szerinte ugyanúgy megkövetelendő az alapvető objektivitás, mint a hírműsorokban, a különbséget az eszközökben, a témafeldolgozás módjában látja. Minden esetben a valóság lehető legteljesebb ábrázolását, minden érintett fél megkérdezését tartja a legfontosabbnak. Persze ez néha nem olyan egyszerű. „Amikor például Marian Kotleba néhány évvel ezelőtt átvette a besztercebányai önkormányzatot, azzal zárult a riportút, hogy kidobtak a tárgyalóteremből. Ilyen esetben felmerül, hogy bár a fotók mindent elmondanak, hogyan lehet ezt hangban visszaadni.”

Stúdió, sátor, széf

Korábban tevékenykedett az írott sajtóban is, a Paramétert szerkesztette, és úgy érzi, sokat tanult belőle, mostanra azonban teljesen hozzászokott a hangban történő megnyilatkozáshoz; néha azon kapja magát, hogy a filmeket is csukott szemmel nézi. „Amióta rádiózom, azóta tudom értékelni a húsz másodperc hosszát vagy a tíz másodperces csönd jelentőségét. Veiszer Alinda premierműsora kapcsán a hangmesterrel vitatkoztunk arról, hogy a Kulka Jánossal készült beszélgetésből ki kell-e vágni a csöndeket. Végül azt mondtam, hogy maradnak, mert szerepük van.” Ahogy a különböző zajoknak is, azok teszik életszerűvé a műsort; ezért kedveli kevésbé a stúdiófelvételeket.

Megint más az élő közvetítés, ahol az izgalom alapvetően adott, emellett igen nagy a bizonytalansági faktor. „Nem tudni előre, mit válaszol az alany, és közszolgálati riporterként mederben kell tartani a beszélgetést. Szeretem az élőzést. Nem is csoda, valahol minden rádiós és tévés hiú és exhibicionista.” Örömmel idézi fel a tavalyi gombaszögi egyhetes kintlétet, ahol szintén volt piros fény, azaz egyenes közvetítés, méghozzá egy sátorból. A legérdekesebb helyszín azonban egy bank trezorja volt: külsős rádiósként tudósított, akkor még főállású banki munkatársként; máshol nem volt csend a déli Krónikába való bejelentkezéshez.

Megtölteni az iskolatáskát

Hetente jelentkező tematikus, oktatásügyi műsorának az elején rendre kinyitja az iskolatáskát, kérdésemre pedig elmondja, hogy nem egyszerű folyton releváns tartalommal megtölteni a műsort. Különösen, mert más szegmensei is vannak a munkának. „Az Iskolatáska mellett reggeli háromórás élő műsort is vezetek, amely egész más jellegű, az elmúlt huszonnégy órát próbáljuk megfogni benne. Ugyanakkor vezető szerkesztője vagyok a politikai hírműsoroknak és politikai publicisztikának, tehát 9-10 ember munkáját kell koordinálnom.” Az oktatási műsor vezetését maga kérte, mert úgy érezte, megújításra szorul, neki pedig van mondanivalója, hiszen 15 éven át iskolatanácsi elnök volt a rozsnyói egyedülálló intézményben, amely óvoda, alapiskola és középiskola volt egyben. „Jó eredményeink voltak, és ennek kapcsán a romák inklúziójáról lehet sokat beszélni. Előtte pedig a Rákóczi Szövetségnek dolgoztam, már akkor is foglalkoztam oktatásüggyel, jártam haza ilyen jellegű rendezvényekre Budapestről, ahol politológiát és kisebbségszociológiát hallgattam.” Leszögezi ugyanakkor, hogy határozottan külön kell választani az újságíró és a barikádharcos szerepkörét, ha valaki érintett egy ügyben, akkor arról nem tudósíthat.

Félrerakni, másra hagyni

Bár több szegmensből áll össze a munkája, nem szívesen választana az újságírói munka és vezető szerkesztői tevékenység között. A túlterheltség azonban arra kényszeríti, hogy ezt mégis megtegye, hamarosan leadja az Iskolatáskát. „Azért is, mert három és fél éve csinálom, és sikerült elérnem több dolgot, megmutatni, megnyitni más szempontokat; azóta közvetítjük például élőben a Pátrián a szeptemberi országos tanévnyitót. Most keresem azt, akinek tovább tudnám adni.” Utánpótlás mindig van, tanulni mindenkinek kell, szögezi le. Szerencsésnek látja, hogy Kerényi György, a Kossuth rádió egykori főszerkesztője most a Pátriának dolgozik, és más olyan embereket sikerült összegyűjteni, akik magas szakmai standardot képviselnek. „Valóban magyar közszolgálati rádióadást tudunk kínálni.”

Amikor pedig sikerül elszakadnia a munkától, legszívesebben utazik. Már csak azért is, mert a gyerekei felnőttek, nem otthon élnek, a legnagyobb lánya Pesten dolgozik, a nagyobb fia Kassán, a kisebb Komáromban tanul. Azt mondja, kész logisztika megszervezni a találkozásokat, annál is inkább, mert a világ eseményeit nem lehet előre kiszámítani.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Danko: Méltányolom az EU-t, de reformokra lenne szüksége

Újságírók célkeresztben

Tojásérem (is) jár a célba futóknak a diósförgepatonyi Barátság futóversenyen

Elhunyt Csető János

Tovább bonyolódik az SaS eltűnt politikusának ügye, már a családjának is nyoma veszett

Kétszer annyi balesetért felelős az alkohol húsvétkor, mint az év többi részében

Legfrissebb galériák
Olvasta már?