Takarítási útmutató nemcsak kezdőknek

A takarítás olyasvalami, aminek sosem lehet a végére érni, sőt valójában már mielőtt befejeznénk, újra lehetne kezdeni…
Vasárnap

2020. február 19. 09:00

fd

Ezért is esik jól, ha a családon belül a gazdasszonynak segítői akadnak – nemcsak így Bálint-nap tájékán, hanem naponta, hetente ki kell venni részüket a rend megtartásából. Ráadásul a tinédzserek, kamaszok felnőtté válása szempontjából is hasznos, ha beletanulnak a házimunkákba.

1 Kitűzünk egy időpontot, amikor nem foglalkozunk mással, mint a módszeres, pontról pontra haladó takarítással. Nem jó ezt a munkát állandóan elodázni, mivel így csak növekszik a tennivalók száma, a takarítási kedvünk pedig egyre csökken.

2 Másik fontos szabály, hogy igyekezzünk folyamatosan tisztán tartani a lakást, mindennap elrakodni, elmosogatni; ne várjuk meg, míg felgyülemlik a szemétkupac vagy a mosatlan edény. A család minden tagjának rá kell szoknia erre a rendszerességre.

3 Az eredményes takarítást mindig a szerteszét heverő holmi rendszerezésével kezdjük.

4. Ha elrakodtunk, az ablakkal folytassuk! A leggondosabb takarítás is látszat nélküli marad, ha az ablakok foltosak, nem jut át rajtuk rendesen a fény.

5 Következik a portörlés; a legjobb, ha szappanos vízbe mártott és jól kicsavart ronggyal végezzük, de használhatunk bútorápoló szert is – a végeredmény mindenképp szemet gyönyörködtető lesz, és a szappan kellemes, vegyszermentes illatot ad. Aztán a felületeket száraz ronggyal töröljük át a foltok ellen – ez a későbbi porosodást is lassítja!

6 A padlót praktikusabb porszívózni, még akkor is, ha nem szőnyeget használunk, a söprögetés ugyanis felkavarja a port. Ráadásul a sarkokban, a járólap fugáiban mindig megbújik valamennyi por, amelytől porszívóval könnyű megszabadulni. Szőnyeghez használjunk takarítógépet. Ez a vízzel a szőnyeg alsó szálaiba szorult porszemeket, hajszálakat is fellazítja.

7 A takarítást felmosással fejezzük be. Lehetőleg szerezzünk be jó minőségű mikroszálas felmosót, amely a hagyományosaknál jobban eltávolítja a padló apró repedéseibe szorult szennyeződéseket. Felmosás után a a parkettát vagy a járólapot ápolószerrel is átkenhetjük.

Okos tippek

  • Tisztításhoz használhatunk régi, kinőtt és elnyűtt ruhadarabokat – vágjuk szét a már nem hordható pólókat, pamutnadrágokat;
  • az üveg tisztítására az egyik leghatékonyabb anyag a matt papírból készült újság – és olcsóbb is, mint a csodakendő;
  • a mosogatószivacs a baktériumok kiváló tenyészhelye, ezért rendszeresen cseréljük, és a törlőrongyot se dobjuk nedvesen az edények tetejére, hogy együtt száradjanak;
  • bőrünk védelmében – különösen ha vegyszereket is használunk a takarításhoz – húzzunk gumikesztyűt.

Parkettacsiszolás helyett

A parketta és más faburkolatok a rendszeres használattól akkor is megkopnak, ha kifejezetten ügyelünk arra, hogy ne érje őket sérülés. A szakember általi parkettacsiszolás segíthet visszaadni a burkolat eredeti fényét, de jelentős anyagi ráfordítást igényel. Van azonban egy olyan szer, amelynek hozzávalói csupán néhány euróba kerülnek.

Hozzávalók: 5 dl meleg víz, 4 evőkanál háztartási vagy almaecet, 2 evőkanál olívaolaj.

Az olívaolaj, ecet és víz keverékét öntsük palackba, s alaposan rázzuk fel. Puha ronggyal vigyük fel a parketta egész felületére, aztán hagyjuk hatni tíz percig, hogy az oldat beivódhasson a fába. Amikor letelt a tíz perc, száraz, de szintén puha ruhával alaposan polírozzuk át a padlót.

Mosási kisokos nemcsak férfiaknak

Ha házimunkáról van szó, azt szinte mindenki a nőkkel hozza kapcsolatba. Az igazság viszont az, hogy a háztartáson belüli munkamegosztás folyamatosan változik, és egyre több férfi veszi ki részét a takarításból, rendrakásból, főzésből, mosogatásból, s a mosógépet is megtanulja használni. Hogy ez utóbbi könnyebben menjen, összegyűjtöttük a mosásra vonatkozó alapvető tudnivalókat.

1. A szennyes szétválogatása

A színes ruhák engedhetik a színüket, ezért külön kell válogatni őket a fehérektől. A ruhákat három csoportba válogatjuk: fehérek, világos színűek és sötétek.

Ezenkívül külön szokás mosni:

  • a lakástextileket és törülközőket
  • a babaruhákat
  • a kényes gyapjú- és selyemruhákat

Okos tipp!

Érdemes eleve szétválogatva tárolni a szennyest, legjobb, ha fiókos tárolórendszert használunk erre a célra.

Aki nem akar ruhaválogatással foglalkozni, mosáskor használhat színfogó kendőt; ez elvileg megakadályozza, hogy a sötétebb ruhákból kioldódott festék megfogja a világosakat.

2. Mosószer, öblítő és egyéb adalékok

Rakjuk a szennyest a gépbe – ne tömjük tele dobot, mert akkor nem lesz olyan hatékony a mosás.

Többféle mosószer kapható: mosópor, folyékony mosószer, gélkapszula.

Mindegyik fajtából van többféle típus: sensitiv (érzékeny bőrre), fehér ruhákhoz, színes ruhákhoz, fehér és színes ruhákhoz. Egyes gyártóktól fekete ruhákhoz külön mosószer kapható. Az egyszerűség kedvéért érdemes azt a fajtát választani, amely fehér és színes ruhákhoz egyaránt használható.

A szükséges mosószermennyiségeket a gyártók a csomagoláson jelölik, a vízkeménységtől és a ruhák szennyezettségétől függően.

Mosóporból és folyékony mosószerből lehet valamivel kevesebbet használni, mint a gyártói ajánlás. Gélkapszulából mosásonként 1-et kell tenni a gépbe.

Használjunk mosódiót!

Környezetvédőknek, allergiásoknak kifejezetten jó választás a mosódió – tőlünk nyugatra már évek óta óriási népszerűségnek örvend. A többi mosószerrel ellentétben nem tartalmaz foszfátot és irritáló anyagokat. A mosódió a szappanfák családjába tartozó Sapindus mucorossi kimagozott termése. Szaponint tartalmaz, amely meleg vízzel érintkezve habzani kezd, s mosóereje a szappanéhoz hasonló.

Öblítő: A különféle illatok mellett a gyártók sensitiv (érzékeny bőrre való) változatot is kínálnak. A flakonon feltüntetik, mekkora mennyiséget érdemes a gépbe tenni. A környezetbarátok illatosító helyett egy kevés ecetet önthetnek a gépbe.

Vízlágyító: Kisebb-nagyobb mértékben mindenhol kemény a víz, ezért vízlágyítót is érdemes hozzáadni minden mosáskor.

Folttisztító: Ha a ruhák foltosak, folttisztítót is tehetünk a gépbe, szintén a mosószeres rekeszbe.

  • A mosószert a mosószer-adagoló II jelű rekeszébe öntsük. Ide kerül a vízlágyító és a fehérítő/folttisztító szer is.
  • Az adagolóban az öblítőt abba a rekeszbe kell tenni, amelyen egy kis virágfejre hasonlító jel van.

3. A program kiválasztása

Többféle program és hőfok közül lehet választani. A programokat ábrák vagy szövegek jelölik, a használati utasításokban megtaláljuk, amit tudni kell róluk. Amíg nem ismerjük a jelöléseket, inkább lapozzuk fel a füzetet minden mosás előtt (az interneten is megvan szinte minden modell leírása).

A gépek kezelőfelülete nem egyforma, de mindegyiken van műszálas/vegyes, pamut, kímélő/gyapjú mosási mód és gyors/öko/rövid program valamilyen néven, s a mosási hőmérsékletek is megválaszthatók (30, 40, 60, 95 fok).

  • Rövid, 30 –40 fokos programon mossuk a napi használattól alig piszkos és a közepes mennyiségű ruhát. Közepes mennyiségnek számít, ha a dob félig vagy legfeljebb ⅔-áig van.
  • Ha a dob tele van, vagy a ruhák nagyon piszkosak, a normál programot kell választani, a gép műszálas/vegyes beállítással 40 fokon szépen kimossa a ruhákat.

Sok gépen a centrifugázást is lehet állítani. Vannak olyan anyagok, amelyeket tönkretesz a magas fordulatszám. 600-800 fordulat is elég ahhoz, hogy a ruhákból ne csöpögjön a víz, ráadásul kevésbé lesznek gyűröttek.

4. Teregetés

Mosás után minél hamarabb teregessünk ki. Nem kell összes ruhát egyszerre kivenni a gépből – darabonként, egy kicsit kihuzigálva, kisimítva teregessünk ki őket, így sokkal könnyebb lesz a vasalásuk.

A teljes cikk a VasárnapHáztartás mellékletben jelent meg!

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Kassa

Óvintézkedések: a többség támogatja

Miroslav Hlivák

Pozitív lett a Közbeszerzési Hivatal elnökének koronavírustesztje

Ford

Az ülésszellőztető ventilátorok kiszűrik a levegőből a vírusokat

Fejes Éva

Én semmi egyebet nem teszek, csak igyekszem segíteni

Milyen szénhidrátokat fogyasszunk az otthonlét alatt?

Milyen szénhidrátokat fogyasszunk az otthonlét alatt?

mobil

Ezek a legkelendőbb telefonok Szlovákiában

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.