Szerelem a …gépemet

Amikor én először estem szerelembe (az óvodában), nem volt még Valentin-nap, de amikor utoljára (az egyetemen), akkor sem. Pontosabban nap volt, hiszen Bálintnak hívnák a fiamat, ha egy családbeli Bálint egy évvel meg nem előzi. És Valentin is volt mint olyan, a szerelmesek napja, valahol a világban, zárt határainkon kívül.
Vasárnap

2014. február 15. 08:13

De nem volt számítógépe sem, így internetje sem, sőt mobiltelefonja sem senkinek, mégis voltak szerelmes levelek (de milyen szerelmes levelek!), és voltak képeslapok (SMS-üzenet?). Igaz, nem abban a másodpercben ért címzettjéhez, melyben feladták, de annál nagyobb volt az izgalom. A várakozásé (nem tudom, ezt az érzést manapság még ismerik-e a szerelmesek). Arról nem beszélve, hogy ezeket a leveleket-lapokat mind össze lehetett gyűjteni (hahó, Szerelmem, megvannak ám!), magunkhoz lehetett ölelni, ezeken mind ott a hőn áhított szerelmesek kéz- és ujjnyoma, rajta az illata, az írása, mely nemcsak tanult grafológusok számára lehet árulkodó. Még most is megdobog a szívem, ha rájuk gondolok.

Jaj, de nehogy már azt képzelje valaki, hogy én itten most a lóvasutat sírom vissza, á, dehogy! Csak Vrabec Mária írását olvasva úgy eszembe jutott, hogy milyen is lehet a szerelem cseten. (Az idősebbek kedvéért: a chat angol szóból írtam át magyarra, ez a csevegő a világhálón, olyan, mint a telefon, csak írásban.) Kézírás kilőve, marad a stílus és a helyesírás, bár e felgyorsult kommunikáció meggyorsítása érdekében (igen, jól olvasták, mert gyorsan kapja az ember, de gyorsan is küldik) egyik sem követendő olyan szigorúan, mint egy kézzel fogható levélben. Gondolok itt a rövidítésekre és betűspórolásra elsősorban, nem pedig a tanulatlanságra, mert azon a papír sem segít. Például szasz a szevasz helyett, 7fő a hétfő helyett, szmem a szerelmem helyett és hasonlók. Egész biztosan másra gyúlik és lobban az ifjúi szív manapság, mert engem ez valahogy nem tudna lázba hozni. Meg a monitort csókolgatni, szagolgatni, a mobilt ölelgetni is olyan faramuci, minimum a saját koszom meg lenyomataim vannak rajta, egy munkahelyi vagy internetes kávézóbeli gépen meg – fujha! – ki tudja, ki mindenkié. Összegyűjteni sem lehet, legfeljebb kinyomtatva, de az meg egy gép személytelen lenyomata, mi köze annak a szerelemhez. Tárolni, persze, lehet, mindaddig, míg össze nem omlik egyszer a számítógépes rendszer, vagy tönkre nem megy a merevlemez. Aztán fuccs mindennek. (Ezt keserű tapasztalatból tudom, emlékeznek, nekem itt hatévnyi munkám semmisült meg majdnem, tanult informatikusaink hoztak vissza néhány töredéket – és a Réka írta, alkotta újra, amit lehetett.)

Persze, mindent lehet, ki mibe születik bele, miben szocializálódik, az neki a természetes. Mégis van egy olyan kesernyés érzés bennem, hogy az a sok társtalan fiatal nem ennek a személytelen kommunikációnak, szerelemvallásnak az áldozata-e. Mert az, hogy kitolódott és tolódik egyre a házasságkötések és a gyermekszülések időpontja, az egy dolog (magyarázzák ezt is kényelemmel, életélvezettel, önzéssel), az meg a másik, hogy igazi társat is egyre nehezebben találnak a nemcsak testi szerelemre vágyók. Hol vannak a megbízható, tisztességes fiatalemberek, kérdezik a lányos anyák s lányaik. Hol vannak a megbízható, tisztességes lányok, kérdezik a fiús anyák s fiaik. Én vagyok ez is, meg az is. A fiamnak azt mondom, hát menj emberek közé, és láss! A lányomnak azt mondom, biztosan otthon ül, és csetel, majdcsak kijön egyszer ő is, és meglát. Mint annak idején engem.

A Szerelem.

 

Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő

 

 

Milyen lesz az, amikor ők már mint férj és feleség sétálnak kart karba öltve odahaza, egy napsütéses VASÁRNAP délután a folyóparti fák alatt.

Kőrösi Zoltán: Milyen egy női mell? Hazánk szíve

 

 

 

 

Önnek ajánljuk

Keserű hazai DAC-vereség a vásári hétvégén

Bugár: még meglehet az öt százalék

Bemutatta programját a PS-Spolu: két új minisztériumot is létrehoznának

Bányák bezárásával a klímaváltozás ellen

Ophelia, Zsanett, Hedvig

Megduplázódhat a katasztrófák károsultjainak száma 2050-re a globális felmelegedés miatt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?