Szép kilátások, avagy kalandozások Árkádiában

Boccaccio hőseit a pestis, bennünket pedig a turisták hömpölygő áradata űzött Firenzéből Fiesoléba. Az itáliai reneszánsz fenegyereke Dekameron című novellafüzérének szereplői is ide húzódtak az 1348-ban Firenzében tomboló járvány elől, hogy tévé, házi mozi híján, meséléssel szórakoztassák egymást, amíg vissza nem térhetnek városi palotájukba.
Szabó Laci

2015. január 15. 21:46

Fiesoléba csak az igazán „ínyencek” jutnak el, azok, akik több napot töltenek a környéken. Mi is a férjemmel csak azután keltünk útra és utaztunk tovább, „vidékre”, hogy – kis túlzással mondva – mindent láttunk és megcsodáltunk már Firenzében. Mehettünk volna kölcsönbiciklivel és idegenvezetővel, hiszen vannak erre szakosodott vállalkozások, de mi az olcsóbb, gyorsabb és kényelmesebb megoldást választottuk: a firenzei helyi járattal mentünk, bagóért. A gyengébb idegzetűeknek és gyomrúaknak azonban semmiképpen nem ajánlott „tömegközlekedni” a városban. Az utasnak olykor-olykor az az érzése támad, hogy a firenzei helyi járatokon tesztelik a jövő Ferrari-pilótáit.

 

Fra Angelico városa

A Firenzétől 6 kilométerre északnyugatra található Fiesole dombtetőre épült központjában számos műemlék található. Az itteni domonkos kolostorban élt és alkotott például a kiváló reneszánsz szerzetes-festő, Fra Angelico, akinek a képeiről, egész pontosan azok különleges színezéséről azt írta egy csodálója, hogy olyan, mintha szent vagy angyal készítette volna. A rendtársai által ezért is Angelicónak (angyali) nevezett szerzetest II. János Pál pápa boldoggá avatta. Fiesoléban régészeti múzeum is van, amelynek szabadtéri részében a római kori amfiteátrum és fürdő feltárt maradványai között sétálhatnak a látogatók. A városkába elsősorban mégsem ezek miatt érkeznek olyan szép számban a turisták. Fiesole legfőbb „látványossága” ugyanis Firenze. Az itteni kilátóhelyekről pazar panoráma tárul az éles szemű turista elé: a toszkán főváros cseréptetős házaival és a közülük szépségével s tömegével is kiemelkedő dómmal, de rálátni a Fiesole alatti lejtők szebbnél szebb villáira és az őket körülvevő olajligetekre, kertekre is.

Kicsit olyan ez, mint amikor a párkányiak átnéznek a Duna túlsó partjára, az esztergomi bazilikára meg a Várhegyre – és ők járnak jobban. Mert igaz, hogy a bazilika a hátsó fertályát mutatja Szlovákia felé, de ez a része szerintem sokkal szebb és izgalmasabb, mint a kimért klasszicista főhomlokzata.

 

Kalandozások Árkádiában

Bologna városa az árkádjairól is híres. Az egykori városfalak mentén épült paloták, de a jóval régebbi palazzók elé is teljes hosszukban árkádsorokat építettek, és ezeket egymással összekapcsolva végeláthatatlan (mintegy 40 km hosszú!) kígyózó fedett utcasorokat hoztak létre. Nem mondom, roppant praktikus, hogy a nyári forróságban az utca mindkét oldalán kellemes árnyékban tud jönni-menni az ember, turistaként viszont nehéz így a tájékozódni egy ismeretlen, éppen felfedezésre váró városban. Az út közepén sétálni életveszélyes, az árkádok alatt meg csak a hosszú sorokat látni. A nem elhanyagolható méretű bolognai „ikertornyokat” (a nagyobbik 98 m magas) is csak úgy találtuk meg, hogy egyszerűen mellettük lyukadtunk ki. Bologna tornyait egyébként Dante is megénekelte az Isteni színjátékban. Az ő idejében még több mint száz volt a városban, a különböző nemzetségek tulajdonában álltak, de mára csak ez a kettő maradt. Ezek is ferdék, akárcsak a pisai harangtorony, az alacsonyabbik 322 centiméterre hajlik el.

 

Terítéken a legújabb divat

Komolyan elgondolkoztam azon, honnan a csudából tudják a helybéliek, hogy hol tartanak éppen ebben az árkádlabirintusban. Talán a padló mintája, a fentről lógó lámpá(so)k vagy a különböző építészeti megoldások alapján tájékozódnak?

Biztosan vannak olyan hölgyek, akik az árkádok alatt egyre-másra sorakozó világmárkák ruha- és cipőboltjai meg a cukrászdák szerint igazodnak el. Nekünk viszont a sokadik csilli-villi ruhaüzlet láttán komoly kételyeink támadtak, hogy vajon valóban a mortadella és a bolognai spagetti városában járunk-e. Végre találtunk egy hentesüzletet, amelynek felirata friss húsokkal kecsegtetett, de mivel az üzlet időközben szemmel láthatóan gyors profilváltáson ment át, újabban ruhaféléket árulnak ott is. Korgó gyomrunk azonban – jó iránytűként – jelzett, és még idejében felfedeztük azt az elképesztően hangulatos (árkádok nélküli) néhány utcát, ahol végre enni is lehetett. Olyan jó bolognai spagetti azonban, amilyet a férjem készít itthon, nincs az egész városban.

 

A vörös ötven árnyalata

A jóllakott, elégedett ember sok mindent szebbnek lát. Bologna színei különben is jókedvre derítenek: a legtöbb épület narancsvörösben pompázik. A város főterétől (Piazza Maggiore) azonban valahogy nem vagyok elragadtatva. A neve szerint is nagy tér a bolognaiak megalomániájának ékes bizonyítéka. Az itteniek ugyanis „gondoltak egy merészet és nagyot”, pontosabban többet is: 1390-ben elkezdték építeni a téren a San Petronio-bazilikát, amelyet a világ legnagyobb templomának szántak, ám mivel más épületekre is kellett a pénz, a munka abbamaradt. A bazilika főhomlokzata ezért is felemás, csak a téglaépület alsó része kapott fényűző márványburkolatot. Luther Mártonnak így is sok volt: állítólag ez a pazarló terv volt az egyik „válóok”, amely az Ágoston-rendi szerzetest a reformáció elindítására ösztönözte.

A tér további házai is túlméretezettek. Itt van mindjárt a Palazzo Re Enzo, amely II. Frigyes német-római császár természetes fiáról, Enzóról kapta a nevét, aki huszonhárom éven át, egészen az 1272-ben bekövetkezett haláláig raboskodott az akkor frissen épült palota falai között. A legenda szerint nappal szabadon kószálhatott, éjszakára viszont egy mennyezetről lógó ketrecbe zárták. Három lánya mellett állítólag volt egy fia is, a később Bologna urává lett Bentivoglio család őse. A hangzatos név az „amore mio, ben ti voglio” („szerelmem, szeretlek.”) fordulatból származik – ezzel udvarolt Enzo herceg a fiú anyjának. A városházának otthont adó tekintélyes méretű palota, a Palazzo d’Accursio akár erődnek is megfelelne, főhomlokzatát a naptár- és „ellenreformer”, a Bolognában született XIII. Gergely pápa egész alakos ülő szobra díszíti. A későbbi egyházfő a város híres egyetemén tanult.

 

Hordó helyett sámli

A főtér ma is nagyszerűen betölti a több száz évvel ezelőtt neki szánt szerepet: a sok turista mellett a helyiek is felkeresik, hogy megvitassák ügyes-bajos dolgaikat. Egy szabályos kört formáló csoportra lettünk figyelmesek: beszéltek, mondták a magukét – talán valami performanszt adtak elő. A kör kisvártatva felbomlott, és új emberek csatlakoztak a maroknyi csapathoz. Mikor egy idősebb úr nagyokat gesztikulálva fennhangon szidni kezdte a korrupciós botrányairól elhíresült exkormányfőt, többen körülvették, vitába szálltak vele, vagy éppen helyeselték, amit mond. Honnan, honnan nem, előkerült egy libazöld műanyag sámli, egy ifjú hölgy fellépett rá, és higgadtan, nagyon okosan valamit magyarázni kezdett, az idős úrnak címezve. Egyre forrósodott a hangulat, a két szónok – igaz, csak szavakkal, de – egymásnak feszült.

 

A tudomány fellegvára

Európa első egyetemét Bolognában alapították 1088-ban – csak összehasonlításképp: nálunk I. (Szent) László uralkodott akkor. A hangoskodókat hátrahagyva elindultunk, hogy megkeressük, hol tanulnak a mai diákok. Titkon azt reméltük, találkozunk Umberto Ecóval, A rózsa neve elsöprő sikerű regény szerzőjével, aki az itteni egyetem nyugalmazott professzora. Sajnos nem futottunk össze vele, de nélküle is maradandó élményben volt részünk, mert olyasmit láttunk, amit a saját egyetemi éveink alatt a szlovákiai felsőoktatás két fellegvárában, Pozsonyban és Nyitrán nem. A híres bolognai egyetem különböző karai egymást mellett sorakoznak az árkádok mögötti palotákban, közép-európai szemmel nézve bizony meghökkentő állapotban. Történelmi épület ide vagy oda, a falak, ajtók kívül-belül vastagon tele vannak ragasztva a legkülönfélébb méretű és színű plakátokkal, üzenetekkel, lefestve az ügyes kezű graffitisek monumentális munkáival. Az egyetemhez közeli Piazza di Verdi laza diákoktól hangos: széken, asztalnál ülve vagy éppen a flaszteren elnyúlva szürcsölik italukat. A képzőművészeti kar jóval rendezettebb benyomást kelt, úgy látszik, az ottani diákok nem az épület falain élik ki művészi hajlamaikat, ráadásul galambot, kutyát, hajléktalant és kutyás hajléktalant sem látni arrafelé, pedig a többi kari épület előtt nagy számban tanyáznak. El sem mertem képzelni, milyen lehet a kollégium. Az a gyanúm, hogy még nekem, a pozsonyi „átriárkyn” edződött, dörzsölt öreg rókának is tudnának itt újat mutatni…

 

A sokszínű ország

Az európai parlamenti választások egyik szlovákiai befutójának szlogenje (mely szerint „Európa színes, és nem fekete-fehér”), Olaszországban bizonyára süket fülekre talált volna. Talán nem véletlen, hogy a firenzei vasútállomáson ketten is engem szúrtak ki, és nálam érdeklődtek, hogy melyik vonat megy Bolognába. Olaszországban ugyanis egyre több a bevándorló, úgyhogy előfordul, hogy a született olaszok már a messziről jött fehér embert is hazainak nézik, vagy legalábbis nagyobb bizalommal közelednek hozzá.

Megdöbbentő, de egyben megmosolyogtató is volt, amikor a nagy múltra visszatekintő firenzei bőrkikészítő iskola és látványműhely ablakán bekukucskálva sok távol-keleti emberkét láttam szorgoskodni a hatalmas teremben. Az is lehet, hogy nem vendégmunkások, hanem lelkes amatőrök voltak, akik a helyi mesterektől igyekeznek eltanulni a szakma csínját-bínját. Ha azonban az első változat igaz, akkor a Made in Italy jelzéssel ellátott, Firenzében készült bőrtárgyakra bátran rá lehetne írni azt is, hogy „by China” (Kína által).

Az ázsiaiak tehát már a pincében vannak, és ha Olaszországnak nem sikerül megfékeznie a hatalmas méreteket öltő bevándorlást Afrika és részben Ázsia felől, pár év múlva nagyot nézhet majd a vén Európa.

 

Önnek ajánljuk

Haščák állítólag egymillió eurót fizetett a Gorilla-felvételért

Kigyulladt egy lakás Tőketerebesen, egy gyerek meghalt

Pénzzel lehet pénzt keresni

TRAGÉDIA: Kamion gázolt gyalogost, a sofőr először azt hitte, egy állatot ütött el

Jogerősen elutasították Magda Marinko feltételes szabadságra bocsátási kérelmét

A középiskolások 75%-a Čaputovát választaná meg elnöknek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?