Szakkörről edzésre, nyelvleckéről táncórára

A tanévvel a diákok második műszakja is elkezdődött, szakkörök és különórák formájában. Sportedzés, nyelvlecke, tánc, zene, képzőművészet – van olyan gyermek, akinek a hét minden napjára jut egy különórája, és mellé még egy edzése is, napközi előtt, közben vagy után. Meddig terhelhető a gyerek?
Vrabec Mária

2019. szeptember 30. 09:30

tm

Egyáltalán kinek kell a sok foglalkoztatás és okítás? A gyermeknek, aki egyébként unatkozna, vagy a szülőnek, aki ezzel is bizonyítja, hogy mindent megad gyermekének? Szakemberek szerint ma már inkább az utóbbiról van szó: divat lett a szülők között arról beszélni, hogy gyerekük mennyi és hányfajta foglalkozásra, különórára jár. „Gyakran hallom: így segítik a kibontakozását, hogy rájöjjön, miben igazán tehetséges, vagy hogy növelni akarják az esélyeit a majdani középiskolai, egyetemi felvételin. Ez rendben is van odáig, ameddig a gyermeknek nem fárasztó. De ha már minden csak az edzés, nyelvóra meg rajz körül forog, és ettől mindenki ideges, akkor el kell gondolkozni azon, hogy a kevesebb ebben az esetben is több” – mondja Miriam Sonlajtnerová gyermekpszichológus.

Belefárad a család

A sok különóra nemcsak szervezési szempontból igényes, hanem anyagilag is megterhelő lehet a család számára. Ez azonban a pszichológus szerint mellékes, mert felnőtt, a következményekkel tisztában lévő emberek vállalják. A lényeg az, hogy a gyermek élvezi-e, vagy annyira fáradt, hogy már a tanulás rovására megy a sok foglalkozás. „Természetesen jók a különórák, edzések, különösen a sport, mert ma keveset mozognak a gyerekek. De én a heti két sportfoglalkozás mellett legfeljebb két más szakkört vagy különórát ajánlanék, azt is csak másodikos-harmadikosnál. Egy elsősnek még elég, ha az iskola után heti egyszer-kétszer mozog, táncol vagy bábozik, a fennmaradó időben inkább pihenjen. A másodikosnál, harmadikosnál már lehet látni, mi érdekli, annak alapján, amit az osztálytársainál látott, mihez van tehetsége, be lehet őt íratni művészeti alapiskolába, valamilyen sportágra vagy nyelvórára. De még ekkor sem javasolnék heti három napnál többet, mert a túl sok edzésbe, különórába az egész család belefárad” – mondja a szakember.

Arra ugyanis kevesen gondolnak, hogy ha a zsúfolt utakon való araszolás, edzésről nyelvleckére való loholás, folyamatos szervezettség helyett heti egy két délutánt, estét csak úgy együtt töltene a család, az mindenkinek jobb lenne. „Sok gyermek mondja azt, hogy kibírja a különórákat, edzéseket, érdekesek is, de nagyon fáradtak tőlük, és este már csak bezuhannak az ágyba. Egy gyermek életében sokat jelent, ha a napi történésekről még beszélgethet a szüleivel, együtt vacsoráznak, este mesét mondanak neki. De ott, ahol az egész nap szigorúan be volt osztva, és mindenkit ide-oda fuvaroztak, erre a laza együttlétre már nincs idő és energia.” Pedig a szakember szerint minden edzésnél és különóránál fontosabb.

Maradjon idő pihenni

Kiss Hajnalka háromgyermekes édesanya. Legidősebb lánya, a 11 éves Eszter a lovak és a néptánc iránt érdeklődik. Nyolcéves fiát, Samut a világűr érdekli, a hatéves Sára pedig rajzolni szeret. „Szerencsére gyermek-néptánccsoport van a faluban, csillagászati és rajzszakkör pedig az iskolában. Esztert hetente kétszer hordjuk egy ranchra, ahol nemcsak lovagol, hanem a lovak tisztogatásából is ki kell vennie a részét. Megmondtuk neki, hogy ez hozzátartozik a lovagláshoz, ha érdekli a dolog, vele együtt kell vállalnia. Egyelőre kitartó, ha a továbbiakban is az lesz, akkor hajlandóak vagyunk áldozni rá. További sportedzéseknek azonban nem látjuk értelmét, mert falusi gyerekként eleget mozognak. Úszni tudnak, sokat bicikliznek, görkorcsolyáznak; több értelmét látom annak, hogy iskola után együtt legyünk, mint hogy egyik edzésről a másikra vigyem őket” – mondja a fiatalasszony.

A szakkörök és edzések azonban nemcsak leterhelik az oda járót, hanem ott közösségben is van, szocializálódik. „A másik gyermektől való különbözésben találhatja meg, ki ő, miben ügyes, tehetséges, rájön arra, milyen közösen alkotni, létrehozni valamit, mondjuk, egy tánccsoportban, kórusban, focicsapatban. Ez ma, amikor a gyermekek olyan sok időt töltenek egyedül a számítógép képernyője előtt, különösen fontos. De ugyanilyen fontos az is, hogy legyen idejük otthon lustálkodni, pihenni, unatkozni, mert ekkor tudják kipihenni mindazt a kötelezettséget, szervezettséget, amelyet a mai iskolarendszer és életmód követel tőlük” – mutat rá Miriam Sonlajtnerová

A gyermek válasszon

A különórák közül az idegen nyelvek és az informatika iránt a legnagyobb a kereslet. Ezek ismerete ma alapkövetelmény, de azért nem mindegy, mikor kezd valaki komolyan foglalkozni velük. Kiskorban az élményalapú oktatás volna a lényeges, az, hogy a gyermek élvezze a foglalkozást, ne csak a jobb eredményekért hajtson. „Mindennél fontosabbnak tartom, hogy az érdeklődése, adottsága szerint válasszunk különfoglalkozásokat. Ezek fogják igazán érdekelni őt, itt fog kiteljesedni, és a szülők is itt látják, hogy van értelme a befektetésnek” – mondja a pszichológus, aki szerint a tehetséggondozást sem kell túl korán kezdeni. Ha például valaki jól rajzol, hat-hét éves korában már körvonalazódik a stílusa. Engedni kell, hogy letisztuljon, és elég, ha utána tanulja meg a szakmai alapokat. Semmit sem kell elsietni, nem szabad egy elsőstől elvárni, hogy máris idegen nyelvet tanuljon, elsajátítsa a rajzolás alapjait, és még a sportra vagy táncra is maradjon ereje. A figyelmes, szerető szülő tudja, meddig érzi magát jól gyermeke a különórákon, szolgálják tehetségének kiteljesítését, és hol az a határ, amelyen túl már csak felesleges hajsza volna az egész.

Ezt már csak azért is érdemes fontolóra venni, mert a különórák, edzések anyagilag is komolyan megterhelik a családokat. Az alap- és középiskolákban működő szakkörök ingyenesek, mert az állam a művelődési utalványokon keresztül finanszírozza őket. Egy tanuló évente 32 euró értékben látogathat szakköröket, edzéseket állami támogatással. Míg a szakkörökbe és szabadidőközpontokba automatikus a felvétel, a művészeti alapiskolákban és sportegyesületekben a tehetség is számít. Fél évre általában 30–50 eurót kell befizetni, de ehhez jön még az utazás és a felszerelés költsége.

Drága tenisz és lovaglás

A nyelvtanítás még drágább: heti két óra havonta 50 euróba is kerülhet. Mindezen felül tankönyv, a zenére járóknak hangszer, a képzőművészetet tanulóknak paletta és festék, a táncosoknak cipő és ruha, a sportolóknak edzőcipő, ruha és felszerelés kell – ez mind külön kiadás. „Ehhez számoljuk hozzá, hogy hetente kétszer-háromszor edzésre, próbára, hétvégén fellépésre, mérkőzésre kell vinni a gyereket. Sok versenyen nevezési díj is van, és ha nem sikerül szponzorokat találni, a felszerelés is sokba kerül. Költséges sport például a jégkorong, a tenisz vagy a lovaglás, ahol az egyéni oktatás díja óránként 12–15 euró, emellett a pálya bérleti díját, az edzőt és a felszerelést is meg kell fizetni.

A legdivatosabb, ugyanakkor legdrágább szabadidős tevékenység a lovaglás, ezért mielőtt lóra ültetnénk gyermekünket, érdemes megfontolnunk, hogy hosszú távon is képesek vagyunk-e állni ennek az úri sportnak a költségeit. A kezdők alapképzése kb. 200 euróba kerül, és egy óra 20 euróba; vagyis ha hetente kétszer lovagol a gyermek, havi 160 euróval számolhatunk. Ehhez jön még a kobak, a kesztyű, a lovaglócsizma és -nadrág ára, ami legalább száz euró.

Megfontolandó tehát, mikor és mennyiért milyen különórákra, edzésekre járatjuk gyermekünket. Ha gyarapszik általuk, élvezi a mozgást, foglalkozást, kibontakoztatja tehetségét, minden pénzt megérnek. De ha csak arra való az egész, hogy lépést akarunk tartani másokkal, akkor többet érünk el egy közös sétával, mozizással, együtt eltöltött lusta délutánnal.

A teljes cikk a Vasárnap 39. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus

Koronavírus: Európába is eljuthat

sólymos lászló

Sólymos László benyújtotta a lemondását

Közismert "iszogatók" Szlovákia történetében

sólymos balhé

Videón Sólymos László tegnapi dulakodása

A megnyitóra tegnap kora délután került sor sor Kassán, a Mészáros utca 35. sz. alatti kiállítótermekben

Megnyitották a Márai Sándor Emlékkiállítás múzeumpedagógiai részlegét

Üveggé olvasztotta az ókori áldozatok agyát a Vezúv kitörésekor keletkezett hatalmas hő

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.