Speculum mundi

Szőke Erika legújabb kiállítása Pozsonyban
Vasárnap

2020. január 23. 09:00

v
Kép: Ján Šipöcz, Szőke Erika

Házimunka-kötődésű alkotásokkal töltötte meg a pozsonyi Medium Galéria tereit Szőke Erika. Ebből már sejthető, és a helyszínen egyértelművé is válik, hogy a nagykéri képzőművész tavalyi munkáiból válogató, SPECULUM MUNDI – házimunkák és más jelentésképző eljárások című kiállítása nem független attól az időszakától, amelyben „minden a tészta körül forgott”, ahogy azt a Vasárnapnak 2018 augusztusában adott interjújában fogalmazott, ám már távolabb lép a kelesztőedénytől.

Galéria
vern-1
vern-2
vern-3
vern-4
+14

A főszereplő a szerző életterének az a néhány négyzetmétere, amelyen családja kertje terül el

– mutatott rá megnyitóbeszédében Csanda Máté, a kiállítás kurátora. Az otthon és a család, a ház és a kert megragadásához Szőke Erika elsődleges eszköze a fotográfia, ám technikák és megjelenítésmódok egész tárházát alkalmazza. Teszi ezt akár saját készítésű fotoeszközökkel is, és nemcsak az ezekből kinyert, például fényérzékeny anyagokra (vagy épp tésztákra) rögzített műveket bocsátja most a látogatók színe elé, hanem ezek az eszközök tárgyként is beépültek a kiállításba. Mint Csanda Máté fogalmazott a megnyitón: „így lesz ebből a térből, a kertből Szőke Erika művészetében a hétköznapiság ikonográfiája mint (és egyben) a tematikus-motivációs sík súlypontja.”

Szőke Erika kiállítása egy hónapon át, tehát február 9-éig látogatható a pozsonyi Hviezdoslav téri galériában, amely kedden és csütörtökön 12 és 19, szerdán, pénteken és hétvégente pedig 10 és 17 óra között tart nyitva.

Rizsányi Attila és Veres István

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 2020/4. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Dunaszerdahely

További aggályok merültek fel a déli vasúti pályázat miatt

126 fajta pálinkát kóstoltak meg szombaton a nagytárkányiak

GALÉRIA: 126-féle pálinkát kóstoltak meg szombaton a nagytárkányiak

Ne rendeljen erről az oldalról – csaló webshopra figyelmeztetnek

Ne rendeljen erről az oldalról – csaló webshopra figyelmeztetnek

Komárom

Egy gyilkosság és hátterének anatómiája

4ka

Bíróságon keresi igazát a 4ka

koronavírus

Koronavírus – Tovább nőtt az olaszországi fertőzöttek száma

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.