Rekviem egy temetőért

A topolyfákat elérve láttam csak, hogy temetőbe kerültem. De nem olyan temetőbe, a hol úgyszólván könyökkel taszigálják egymást a halottak, hanem olyanba, a hol szép kényelmesen pihennek.
sysadmin

2005. május 6. 04:00

A topolyfákat elérve láttam csak, hogy temetőbe kerültem. De nem olyan temetőbe, a hol úgyszólván könyökkel taszigálják egymást a halottak, hanem olyanba, a hol szép kényelmesen pihennek. Tekintélyes távolból nézegettek egymásra a sírkövek, közbe pedig hullámvonalba sorakoztak egy letűnt emberöltő jeltelen, immár névtelen sírdombjai. Az egyikre leültem és míg a démulku illatát szívtam, eltűnődtem a körülöltem terülő képen.”
Az idézet szerzője Latkóczi Mihály, az egykori losonci gimnázium kiváló tanára; a Losoncz és Vidéke c. helyi hetilap 1898. októberi számában vetetette papírra gondolatait. A kis házikó, a sírkő, mely csodálatát kiváltotta, Ráday Pál kriptája volt, egyike azoknak a sírhelyeknek, amelyek bár korántsem ilyen szép környezetben, de még láthatók és látogathatók. Aki ma kimegy a losonci református temetőbe, az a temetőpusztítás szinte minden formájával megismerkedhet. Kifosztott kripták, ledöntött obeliszkek, mindent ellepő bozót, ráadásul az egyik legrégebbi részén néhány év óta újra temetkezés folyik, melynek sírok és sírkövek sora esett és esik áldozatul. A református temető Losonc legrégebbi temetőinek egyike. Legendák szólnak arról, hogy a város a katolikus köztemetőtől elválasztó mély árokról, a „ló-sánc”-ról kapta a nevét. A sáncnak ma már nyoma sincs, a temető városi tulajdon, s a négy losonci temető közül az egyetlen, amelyet nem vesz körül kerítés. A régi idők embere tisztelte elhunytait és a temetőt, az újabb korok embereire ez már nem annyira jellemző. A losonci „járási nemzeti bizottság” keretében működő „konfiskációs bizottság” 1946. július 20-i határozatával a Losonci Református Egyházat olyan szervezetnek nyilvánította, amely „tudatosan és aktívan szolgálta az ellenséges háborús vezetést és fasiszta célokat”, és ezért minden ingatlanát – földjeit, templomát, temetőjét – elkobozta. Az egyház a történtek ellenére Farkas Miklós egyházfi, temetőőr révén mindaddig a gondját viselte a temetőnek, amíg a járási nemzeti bizottság a temetőőri házat el nem adta. Az épületet és temetőkhöz vezető utcát 1989-ben bontották le. Ezt megelőzően az 1970-es évek végén a kriptasor elé garázssort építettek, amely rövid időn belül megpecsételte az előbbinek a sorsát. Az 1989-es fordulat után a református egyházközség minden kártérítés nélkül visszakapta a temetőt, melynek állapota időközben leromlott, s egy, érintetlen részét már akkor is köztemetőnek használták. Az egyház saját eszközeiből nem tudta magára vállalni a felújítást, a vízvezeték bevezetését, szemétszállítást stb., s mérlegelve a lehetőségeit, 1998 második felében a temetőt szimbolikus összeg ellenében átadta-visszaadta a városnak. „Református” elnevezése a köztudatban ugyan megmaradt, de a terület immár teljesen hivatalosan is a köztemető része lett. Ezzel összhangban folytatódott a rátemetkezés is. Sajnos, nem ott, ahol várni lehetett volna (a temető területének legalább 1/3-a érintetlen, sírok nélküli), hanem az egyik legrégebbi, központi részen. Arról, hogy ebben a tudatosság vagy a tudatlanság játszott/játszik-e nagyobb szerepet, lehet elmélkedni.
Nem titok, hogy a temető távolabbi múltjának is voltak kritikus időszakai. A 18. század első felében szintén nem sokat törődtek vele. De egy, 1860–61-ben, Keller Soma kezdeményezésére megalakult bizottság javarészt adakozásból kapott pénzből körülsáncolta, és élő cserjékkel kerítette be. A kezdeményezés akkor, további gondoskodás híján, kevés sikert hozott. A hársfákat kitördelték, a cserjék elpusztultak, az utak begyepesedtek, a sáncok beomlottak. A főleg kertészeti írásairól és botanikai kutatásairól ismert Kunszt János a Losonczi Lapok 1873. november 2-i számában ezzel kapcsolatban így írt: „... Igaz, hogy az elhunytra nézve egészen mindegy: mindig zöld cziprusok árnyékában alussza-e át örök álmát, és sírhalmán zöldel-e bokor s virány, vagy sem: bemohosult egyszerű fejfa, vagy nagyszerű és drága síremlék jelöli nyughelyét, és hogy repkény-borostyán vagy folyondár futja-e azt körül: De azokra nézve, a kik ellátogatnak kedves halottjaik sírjaihoz, én legalább azt hiszem, hogy nem egészen közömbös. A mely nép halottjait még a sírban sem tiszteli, az önmagát becsteleníti meg... .”
A mai rátemetkezés következtében néhány év alatt, a jelölés nélküli sírhantokon kívül, eltűnt a 19. századból származó régi sírkövek nagyobbik része, a családi sírkertekből legfeljebb egy-egy magányos obeliszk maradt meg! Példának okáért mondanám el, hogy kb. másfél évvel ezelőtt, halottak napján Böszörményi István kezdeményezésére harmadmagammal egy vörös márványból készült, részben már megrongált sírkövet próbáltunk többórás munkával megmenteni úgy, hogy azt egy gondozott sírkerthez vittük el. Pár nap múlva már hiába kerestük! Pár héttel később a munkagépek ledöntötték Vigh Károly losonci nyomdász sírkövét is, de ezt jótékony kezek egyelőre még visszaállították. Kérdés, hogy meddig, mert már közvetlen szomszédságában is nyitottak új sírokat.
A református temető mai rendezettségét 1880 és 1886 között kapta meg. „A losonczi ref. temető rendezése több éve, hogy megkezdetett és annyira haladt, hogy humánus czéljának és a halottaink iránti kegyeletnek ma már egészen megfelel” – olvasható a Losoncz és Vidéke 1885. márciusi számában.
Elődeink Kármán József (1769–1795) sírhelyét azonosították, s 1897-ben avatták fel; egy utólag ráhelyezett tábla a család további tagjainak állít emléket. Sükey Károly írónak, költőnek, fordítónak, a márciusi ifjak egyikének (1823–1854) sírja felett (a síremléket közadakozásból állították) egykor a losonci Casino Club vállalt védnökséget. A Club alapító tagjának, első elnökének, Fatavich Istvánnak (1778–1845) síremléke a Ráday Pál-kripta szomszédságában található. Csordás József szobrászművész, sírkőkészítő (1861–1909) obeliszkjéről a vandál kezek már évekkel ezelőtt letörték a koszorút. Eredetileg ő nyerte meg a losonci Kossuth-szobor elkészítésére kiírt pályázatot, s a kivitelezésében csak váratlan halála akadályozta meg. Többször megrongálták Szabó Gyula festőművész (1907–1972) sírhelyét is. Kortársa, Winkler Oszkár építészmérnök (1909–1970) nyughelyének egyszerű márványlapja egyelőre még megmenekült a rongálástól. A temető egyik legrégebbi sírköve alatt aluszsza örök álmát Lukáts Mihály prédikátor (1773–1837). A lelkészeknek fenntartott területen nyugszik Illyés Lajos (1839–1905), a losonci református anyaszentegyháznak 36 éven át ékesen szóló lelkes, buzgó, igehirdető lelkipásztora. Szomszédságában talált nyugalomra a 80 évvel ezelőtt elindított Theológiai Szeminárium igazgatója, Sörös Béla református lelkész, később püspök (1877–1939). Mellette személyi titkára, a szeminárium egyik végzettje, Böszörményi László (1905–1989). A rátemetkezés egyik következményeként az Illyefalvi család sírkertjéből csak Illyefalvi Vitéz Lajos (1829–1904) – aki 50 évig volt fölszentelt szolgája Istennek, 40 évig hűséges pásztora a losonci ref. Híveknek – obeliszkje maradt meg. A kevés gondozott sírkert egyike a Szilassyaké (de a sűrű bozót miatt ezt is csak az találja meg, aki tudja, hogy hol keresse). A család tagjai jelentős szerepet játszottak a városnak és szűkebb-tágabb környékének fejlődésében. Id. Szilassy József (1755–1836), a magyar Szent Korona őre, Torna vármegye főispánja, a dunántúli evangelikus ref. egyházkerület főgondnoka volt; a 18 sz. végén ő engedélyezte Losonc-Tugáron a zsidók letelepedését. Ifj. dr. Szilassy Aladár volt a magyarországi cserkészmozgalom elindítója, a Keresztény Ifjúsági Egyesület létrehozását is ő kezdeményezte. A család Pekinben (Egyesült Államok) elhunyt utolsó jelentős személyisége Szilassy Béla (1881–1962), a református egyház dunántúli egyházkerületének főgondnoka, politikus, a Magyar Nemzeti Párt szenátora volt.
A jótékony avar takarja Szántói Szabó János (1736 ? – 1771 ?) szarkofágját, mely a maga formájában egyedüli a losonci temetőkben. A budapesti Széchényi Könyvtár őrzi Losonczon 1764. október 22-i keltezésű, a Rövid históriája a csehországi ev. Ref. Eklézsiának 166 levélből álló kéziratát. A temető legrégebbi sírhelyén a Ráday-kriptában Rákóczi kancellárja, Ráday Pál (1677–1733) nyugszik. A Háger-Landgráf család kriptáját leszámítva ez az egyetlen, amelyet nem dúltak fel; igaz, többször megrongálták. Falára a Csemadok helyi szervezete 1983-ban helyezett el egy kis emléktáblát – 2002 őszén kitépték a helyéről. A város egyik legjelentősebb családja, a Losonci Szígyártó család kriptájába az ajtón keresztül a sírrablók nem tudtak bejutni. Ezért az egyik oldalfalat bontották meg, s valamennyi sírhelyet kifosztották. Losonczi Szígyártó Sámuel (1815–1895) kir. tanácsos csaknem a teljes vagyonát városára és a református egyházra hagyta. Bízva talán abban is, hogy emlékét a késői utódok is megőrzik és tisztelni fogják.
A sétányokat övező gesztenyefák árnyékában pusztul, egyre jobban pusztul egy temető. Elfeledett múlttá téve történelmünk egy részét. „…A mely nép halottjait még a sírban sem tiszteli, az önmagát becsteleníti meg ...” – írta egykor Kunszt János. A gondolat igazsága a közel 150 év távlatából sem változott meg.

Önnek ajánljuk

Mistrík örül, hogy Menyhárt is őt támogatja

Halálos áldozata van Nyitrán az influenzának

Az Új Szó szerdai mellékletében: Hogyan válasszunk középiskolát?

Külföldön már háromszor nyert

Az elégedetlen gazdák bevonultak Pozsonyba

A kilencvenkettesek nagy dobása

Legfrissebb galériák
Olvasta már?