Régiónk 7 + 1 csodája

Az ősz beköszöntével sem kell lemondanunk a kirándulásokról. Hosszú, ráérős sétákat tehetünk a sokszínű természetben. Nem is kell messzire menni, hiszen közvetlen környezetünk is a világ, sokszor nem is gondoljuk, mennyi érdekességet csodálhatunk meg idehaza. Az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium diákjai épp ilyen mindennapi csodákról készítettek egy kisfilmet.

2018. október 12. 10:30

- Képarchívum

Sok éve ápolunk baráti kapcsolatot külföldi partneriskolákkal. Az eTwinning és az Erasmus+ projekteknek köszönhetően gyakran utazunk a nagyvilágba és fogadjuk nálunk a külföldi vendégeket. De nehéz vonzóvá tennünk Szlovákiát például egy madridi középiskolás számára. Mivel csalogassuk őt hozzánk?

Összedugtuk hát a fejünket, majd együtt beutaztuk a környéket, rögzítettük, amit láttunk, és hallatlanul élveztük a közös munkát. Íme, ötleteink kisebb – teljesen ingyenes – kirándulásokra!

 

1. csoda: Az érsekújvári zsinagóga épülete

Önmagában már az is csoda, hogy a mai napig eredeti céljának szolgál. Ilyen mindössze négy található Szlovákiában. Különlegessége eredeti történelmi leltára is. A mellette lévő parkban holokauszt-emlékmű található.

 

2. csoda: A Jedlik Ányos-emlékszoba Szímőn

A falu szülöttjének legértékesebb találmányait találjuk itt kiállítva, köztük a dinamót és az elektromotort. Természetesen meg kell említeni a szódavíz segítségével készült fröccs áldásos hatását is, hiszen a szódakészítés is Jedlik nevéhez fűződik.

 

3. csoda: A gútai fahíd

Európa leghosszabb fedett fahídja a Kis-Dunán található Gútán. Pontosan 86 méter. Mellette a vízimalom hű rekonstrukciója szintén páratlan látványosság. A bátrabbak vízre is szállhatnak, mi is kenuból készítettük felvételeinket.

 

4. csoda: Az udvardi kálvária

A 19. században épült barokk kálvária dombjára 7000 fát ültettek. Kisebb csoda már a domb létrejötte is, hiszen a falubeliek talicskán hordták össze a síkságra a szükséges mennyiségű földet, hogy tényleg dombon magasodhasson a kálvária. Mi menyasszony-vőlegényt játszottunk a helyszínen, akiket itt fotóznak a nagy napon.

 

5. csoda: A tótmegyeri vadászkastély

Szép példája a késői klasszicizmusnak. Diákjaink korabeli öltözékben sétáltak a vidéki nemesi kastély gondozott parkjában, a mellette található hosszú erdei tanösvényen számos jól karbantartott erdei sétaút is a látogatók rendelkezésére áll. Ilyenkor ősszel millió színben pompáznak a falevelek, igaz, itt-ott koppan egy-egy makk vagy gesztenye a kobakunkon. Ha nem lármázunk, barátságos őzekkel ismerkedhetünk.

 

6. csoda: A tardoskeddi tájház

A világháború előtti időkbe utaztunk vissza, kipróbáltuk elődeink mindennapi életét. Az épületben egy tisztaszoba és konyha eredeti berendezése repít a múltba, sorra próbálgattuk a régi ruhákat, használati tárgyakat.

 

7. csoda: A nagycétényi levendulás

Útban Érsekújvárról Nyitrára, megálltunk a nagycétényi szőlőhegyen, ahol egy kis Provence bújik meg a szőlőtőkék között. Méhek, pillangók dongják körül az angol- és francialevendula-bokrokat most is, másodvirágzás idején. Szörpöt, szappant, dísztárgyakat készítenek a helyiek a növényből.

 

+ 1 csoda: A Zobor

Nyitrán számos turistaút közül választhatunk, ha meg akarjuk mászni a Tribecs hegység egyik legmagasabb pontját, a Zobort. Látogatható Zórád barlangja és kútja, mi Karika regényeiből ihletet merítve horrortörténetet rögtönöztünk egy útba eső elhagyatott házikó kertjében. Felérve az 587 méter magasba, el kellett ismernünk, hogy megérte a fáradságos túrázást, a kilátás mindenért kárpótol.

 

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

 


 

Benkő Tímea

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Novemberben a Híd nem jutott volna a parlamentbe

Mégsem lép vissza a kassai Lokomtíva a II. fociligától

Az ország szégyenfoltja lehet a hoki-vb során a félbehagyott kassai bizniszcentrum

Több van benne

Ivóvíz nélkül maradt Alsószeli és Felsőszeli

Egy keserű advent

Legfrissebb galériák
Olvasta már?