Paradicsomi állomáshelyek

A kedves olvasók számára nyilván belföld, esetleg szűkebb pátria, netán a világ innenső fele. Nekem legfeljebb az utóbbi, hiszen a közelmúltig alig tudtam volna, egyáltalán merre kell indulni a Szlovák Paradicsom felé.
Rizsányi Attila

2019. július 24. 10:00

Csanda Sára, Rizsányi Attila, Shutterstock

Mostanra pedig már körbe- és általjárója lettem: ha víztározókban mérjük, akkor a Szentmáriaitól az Imrikfalviig. Aszfalttaposóként a természet útvonalait vettük célba, s a nemzeti park nyújtotta örömek és kalandok pedig a környező településeket sem akartuk kihagyni. Mindezt olyan kutyus társaságában, aki pihenés nélkül nem szívesen abszolválja a tömb körüli átlagos sétát sem. A fő látványosságok közül tehát például a Dobsinai-jégbarlang nem ment át a vizsgánkon, mert négylábúak nem látogathatják, cserébe, minden félelem ellenére, a fa- és fémlépegetős túraútvonalak sem jelentettek akadályt (a négylábúnak).

Városházára kutyát bevinni…

Liptószentmiklós kezdőállomásként vizsgázott kitűnőre: városként nyugodt és rendezett, mégsem nem kihalt, és az akkor éppen kissé esőre álló időben ilyen volt a Liptói-tengerként is emlegetett víztározó környéke is. A mennydörgés hanghatásait nyilván nem kapja meg mindenki, ahogy a szerpentineken rázúduló zárport sem, a tengerszerű látvány azonban állandó, még ha leleplezésként, homályosan felsejlik is a túlpart. A nyár derekán feltehetően több a megmártózó is, és talán kevésbé sápítoznak befelé menet, de erről majd számoljon be az, aki főszezonban ámuldozik épp ott. Az elhagyatott templomtornyot azonban, jelentem, sikerült megtalálni, és visszaérve a városba azt a hangulatos kávézót is, amely a keresések tanulsága szerint könyveket és kiváló süteményeket is kínál. Előbb csak az ablakát, ahol közölték, tessék megkerülni az épületet, ott az ajtó. Mármint a városháza főbejárata? Igen, hisz az épületben kaptak helyet, így kihasználva az üres helyiségeket. És ott bevonulhat egy kutya? Hát…

Ki mer ezen átmenni?

Nem a patakon, mert annak mentén kell caplatni, illetve indázni egyik partról a másikra, hanem a mélység felett átívelő létraszerű, korlát nélküli falépegetőn. A kutya se, vágnánk rá, pedig az mer csak igazán. Az egyszeri túrázók már kevésbé, és kár ezt a felszerelés fapadosságára fogni. Nem akarok senkit elrettenteni, de ha Ön is egyszeri túrázó, akkor ne a Száraz-Fehér-völgy (Suchá Belá) felé vegye elsőként az irányt, hacsak nem kifejezetten kihívás- és kalandvágyó. Inkább próbálja meg visszarángatni kalandvágyó kutyáját a veszély markából és torkából, majd mondjuk, irány a Hernád-áttörés. Vagy bármi, annyit azonban általános tanulságként már itt leszögezhetünk, hogy tessék jól átgondolni a leírások alapján, melyik útvonal a nekünk való, és tegyünk inkább rá egy lapáttal (időben és nehézségben is).

A másik irány

Ennek az első valódi túrának a főbázisa már Poprádon volt, és mi más tehetné koncentráltabbá a Szlovák Paradicsom látogatását, mint az, ha második nekifutásra elmegyünk máshova. És akkor legalább a Magas-Tátrába, a távolinak is ismerősen csengő nevű Csorba-tóhoz. Ez az a látvány, amit vétek kihagyni, még ha máshova akartunk is menni, és a pluszpláne: akinek túl sok volt a paradicsomi túra, arra itt kialakított ösvények várnak a tó körül, aki pedig keveset kapott, felmehet saját lábán vagy a libegőn olyan helyekre, ahova már tényleg csak a jól felszereltek és elhivatottak járnak. Bármelyik csoportba tartozunk is, tehát akár könnyen elérhető békességes csobogásra vágyunk, akár összeszednénk magunkat egy kiadós menetelés után, a Halas-tavak lehet a napzáró.

Körbe, körbe, árnyékba

Szintén inkább kitérő, szintén ismert, szintén még a távolról jövő is hallott róla, úgyhogy az útvonal része lett Poprád után: amennyire gyönyörűek Lőcse épületei, annyira nem éppen praktikus az egyre forrósodó időben a már említett kutyával – mert hiába villanyozódott fel a túraútvonalak kihívásaitól, a betonkörnyezet visszaállította lustamódba, ezt tetőzte be a perzselő napsütés. Abból a szempontból azonban mégis praktikus volt, hogy folyamatosan követni kellett, a központi térnek éppen melyik oldalán adnak árnyékot az épületek, hiszen így végül jól körbeleskedhető a műemlék-rezervátum minden egyede, a híres faoltárt tartalmazótól az árkádosig, a szégyenketrectől a központi téglalap tértől távolabb esőkig. És ha az árnyékkeresés ellenére sem tud az eb úgy viselkedni, ahogy az a világörökség gyöngyszeméhez méltó, menekülőútként ott a Mária-hegy, az ottani zarándokút, ahol már végső fázisukat élik a kálvária munkálatai. De ha még így is túlhevült az állat, megúsztatható a Lőcsétől északra levő apró tóban akár.

Vissza a természetbe

Iglóról, a számunkra utolsó előtti paradicsomi bázisról külön rege szólhatna, noha különösebb várakozások nélkül vált azzá. Ahelyett, hogy mondjuk, a központi tér – amely alakjában akár a lőcseihez is hasonlítható, ám jóval levegősebb, tágasabb – rendezettségéről szólnék, inkább azt emelem ki, hogy az ott élők milyen jól töltötték fel tartalommal ennek környékét, akár élhetőségi, akár turisztikai szemmel nézve. De ez csak mellékesen élvezet, ha az eredeti szándék a Paradicsomra való újbóli ráközelítés. Ez pedig sikerült is, de nem is akárhogy: itt jött még csak a java, és ez az a pont, ahol visszautalnék arra a megjegyzésre, hogy a túraleírásokból bizony nem mindig lehet sejteni, mi várható a valóságban. Akár tanulságos meseként is reklámozhatnám az iglói kiindulású túrák esetét, viszont itt a harmadik nem az igazi, hanem a láblógatós lett.

Kitekintés kétszer

A Tamásfalvi-kilátó megközelíthető Čingovból. Parkolás után egy ideig aszfalton sétálunk, majd egy fenyőfák közti enyhe emelkedőn, később mérséklődőn. Egy-másfél óra laza tempóval, pihenőkkel. Nem vészes, de itt már kiderül, az embernek túrakutyája van-e (igen!). Maga a kilátó egy sziklaperem, ahonnan elképesztő a látvány a hegyek sűrű fenyvesére, jobbra a távolban még a Magas-Tátrára is – odaérkezve mindezt tisztes távolságból szemléltük, és visszafordultunk, ennyi elég is volt. Következő nekifutásra Szepestamásfalván maradt az autó, és némi sétikálás után, döbbenetesen kevés energiabefektetéssel megint a sziklaperemnél találtuk magunkat – valamivel közelebb merészkedtünk, nézkedtünk, aztán haladtunk tovább, hisz ez igazán semmiség volt. A Hernád fölött hullámzó útvonal már kevésbé: itt sziklába rögzített fémtálcák és vasláncok biztosítják az átjutást, a legizgalmasabb ponton úgy, hogy egy sziklakiszögellés miatt a mélység felé homorítva haladhatunk csak tovább a lépegetőkön. És így megy ez tovább, mígnem egy hosszú függőhíd után búcsúzunk a Hernádtól.

És harmadszor is

Az ottani válaszúton az egyedüli opciónak a visszaforduláson kívül (de ki akarna még egyszer homorítani?) a zölddel jelölt ösvény tűnt, amely a Vöröskolostor-szakadékon át vezet. Most már tudom, hogy a kicsivel később kínálkozó sárga jelzésű mellékösvény elkerüli a további izgalmakat, és egy lazább úton felvezet a fennsíkra. De hiába most, és hiába lett volna akkor is, mert ez a bizonyos út le volt zárva. Maradt tehát a nem túl hosszú, de annál meredekebb szurdok, előbb ismét patakban tapicskolással, majd aztán a vízesések és mellettük a vaslétrák. Egyik a másik után, itt-ott foghíjas rögzítéssel, sziklába végződéssel, akkor úgy tűnt, soha véget nem érően. Ezt csak tetőzte, hogy amikor mégis véget ért, a karthauzi kolostor romjainál még a kulacsok megtöltésére se volt lehetőség: minden zárva volt épp. Szerencse a nagy kimerültséges tévelygésben, hogy a visszavezető út már olyan, ahol mindenféle kiegészítők nélkül, egyszerű ösvényen haladhatunk – még ha térpróbálóan meredek is helyenként. És itt sejlik fel a nagy tanulság: az egész napos, fizikai és helyenként pszichikai erőpróbát jelentő túra után a harmadjára feltűnő Tamásfalvi-kilátó már igazán kedvesnek tűnt, már az sem látszott életveszélynek, hogy a lábunk a 660 méteres mélységbe lógassuk.

Túrakerülés evezővel

Mindezek után hiába volt az utolsó szálláshely a leginkább antiurbánus (egy faház az Imrikfalvi-víztározó közvetlen közelében), a természet mélységébe vezető túraútvonalakat megelőzésképp elkerültük. A legvadregényesebb autóútvonalat viszont nem (Igló felől Csütörtökhelynél balra, Sztracena felé kell fordulni, és haladni egészen a Paradicsom déli széléig). Szerencsére cserébe a tavi kalandokból nem volt hiány: a nemzeti park legnagyobb vízfelülete kiváló fürdőzésre, csónakázásra, és ha sikerül megfelelő időben eltalálni a vasútállomásra, egy hangulatos vonatozás is beiktatható a programba. Utóbbihoz pórázt és szájkosarat mindenképp vigyünk magunkkal, ha négylábúnkat is nyaraltatjuk, a létramászáshoz pedig nem árt egy akkora hátizsák, amibe erre az időre belehelyezzük. Személyes rácsodálkozásunk, hogy ezen kívül végig a saját lábán ment, még amikor 128 emeletnyi magasságot jártunk is be, és a legjobban bírta közülünk. Kollektívan pedig arra csodálkozhatunk rá, hogy mennyire élő, mégis nyugalmas települések övezik a kellemes erdei sétától vadkalandos túrázásig terjedő skála egészét kínáló Paradicsomot.

A teljes cikk a Vasárnap 30. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

FOCUS: Čaputová lett a legmegbízhatóbb politikus

A kreativitás és a belső vezér is hiányzott a DAC-ból

Válek Iván Nemesócsa régi-új polgármestere

Több tízezren követelték az abortusz teljes betiltását Pozsonyban

Kočner meg akarta akadályozni a Rusko elleni nyomozást

Részeg sofőr okozott balesetet Pozsony belvárosában

Legfrissebb galériák
Olvasta már?