Panyi Milka magyar gyerekei

Eldöntötte, és már be is jelentette: nem vállal több osztályt, nem tanít tovább a színművészeti főiskolán Emília Vášáryová. „Harminc évig tanítottam, elfáradtam” – mondja. Ez alatt a harminc éve alatt pedig több magyar növendéke volt.
Szabó G. László

2019. július 1. 09:15

st
- Talabér Tamás felvétele

Óvta is, szerette is őket egytől egyig. A felvételiztető bizottság tagjaival évről évre közölte: neki a tehetség sokkal fontosabb, mint a magyar növendék szlováknyelv-tudása. A nyelvet el lehet sajátítani, vélekedik a neves színésznő, tehetséggel viszont születni kell. „Ha magyar fiú vagy magyar lány felvételizett, azonnal jeleztem, hogy bízzák csak rám, én majd a szárnyaim alá veszem.” S ez nem csupán azért volt így, mert apai nagyapja Ceglédről került Selmecbányára, és a magyar nyelv végigkísérte gyermekkorát. Vagy mert bakfisként, a Szent Péter esernyője forgatásán Törőcsik Mari, Psota Irén, Fónay Márta és Pécsi Sándor közelében lehetett a selmecbányai dombok között, vagy mert pályája legelején az általa is csodált Bara Margittal játszhatott az Éjféli misében. Emília Vášáryová magánemberként is mindig azok oldalán áll, akik biztatásra, támogatásra, segítségre szorulnak. Egykori növendékei a legnagyobb tisztelettel és szeretettel beszélnek róla. Pedig egyikükkel sem kivételezett. Épp ellenkezőleg: szigorát, kemény elvárásait velük szemben is érvényesítette. Volt, akit meg is ríkatott.

Önnek is voltak magyar osztálytársai a színművészetin: Galán Géza és Beke Sándor.

Mindkettőjükkel jól kijöttem. Emlékszem, egy Macbeth-előadáson olyan rosszul lettem, hogy elájultam a színpadon. Teljesen besárgultam. Egy osztálytársnőm a vállán cipelt be a kórházba. Sándor gyomorfekéllyel küzdött, így ő is, én is kaptunk igazolást az orvostól, hogy a menza helyett az akkor egyetlen, belvárosi diétás étterembe járhassunk ebédelni. Ezt természetesen mindenki irigyelte tőlünk, mert ott nagyon jól főztek. Két hétig kórházban feküdtem, citromhéjjal ízesített túrón éltem, mert a sok csokoládéval és cukorkával tönkretettem a gyomromat. Időbe telt, míg meggyógyítottak. Otthon, Selmecbányán Anka néni finomakat főzött, és könnyű pudingokat készített, a születésnapomra madártejet. Hogy én azt is mennyire szerettem! Fehér felhőcskék úsztak a vaníliás krémen, a tetejükön málna-, ribizli- és meggyszemekkel. Érdekes, én nem tudok madártejet csinálni. Nagyon macerás a dolog. Na de a diétás ételek aztán rendbe hoztak. Csak eszembe jutott, mennyire élveztük Beke Sanyival, hogy mi külön kosztolhatunk.

Hogy ki milyen viszonyban van a szlovák nyelvvel, az már a felvételi első rostáján kiderül. Érték meglepetések?

Stubendek Katinak egyáltalán nem okozott gondot a szlovák nyelv. Tudom, ő már évek óta Pécsen él, az ottani színház tagja. Nagyon szép lány volt, gondolom, most is az. Uzsák Dávid rögtön az elején dupla meglepetés volt. Hamlet monológja a színész tízparancsolata. Shakespeare abban írja meg, miről is szól a színészet. Dávid hibátlanul beszél szlovákul. De hogy ezt a monológot tökéletes angol kiejtéssel adta elő, azzal rögtön az első évben lenyűgözött. A Fanny és Alexanderben, a Nemzeti Színházban úgy énekel jiddisül, hogy minden alkalommal megropogtatja a szívemet. Gubík Ágival sokszor sírdogáltunk együtt az első évben. Rengeteget küzdöttünk együtt, de nem volt hiábavaló. Micsoda remek színésznő lett belőle! Thirring Viola is tanított akkor a főiskolán, ő mondta egyszer, hogy biztosan azért gyötröm őt annyira, mert a fiatalkori önmagamat látom benne. Violka szerint ugyanis, aki tizennyolc éves korom óta ismer, Ági teljesen úgy nézett ki akkor, mint én huszonévesen. Megint elkalandozom egy kicsit, nem baj? Nagyon jó barátnők vagyunk Violkával. Elsőéves főiskolásként, amikor otthon az osztálytársaimról meséltem a szüleimnek, hogy az egyikük édesapja szovjet munkatáborban veszítette életét, a másikuké a háborúban, a harmadiké koncentrációs táborban halt meg… mi ilyen háborús gyerekek voltunk, az édesapám pedig erre azt mondta: „Hívd meg őket, lányom, hozzánk, Selmecbányára!” És a nyári szünidőben heteket töltöttek nálunk. Apám megtanította őket úszni, az ötórai teákon mindig élő zene szólt, apám mindegyiküket felkérte táncolni. Mindent megtett, hogy legalább nyaranta pótolja az édesapjukat. Tőle örököltem ezt a hajlamot, hogy segítsek másokon. Egy évvel ezelőtt mind a három egykori osztálytársnőmet elhívtam Selmecbányára, és akkor mesélték el azt, amit én nem is tudtam, hogy az édesanyám is mennyire szerette őket. Hogy mindegyiküknek varrt hálóinget, és mind a három lánynak más színűt. Violka még fényképalbumot is készített nekem, hogy majd öreg napjaimban legyen mire emlékeznem.

Visszatérve a növendékeire…

… hogy nem volt hiábavaló a főiskolai munkám! Igen! Pedig sokat töprengtem annak idején, hogy elvállaljam-e, legyek-e osztályvezető tanár. Nyolcvankilencben, amikor kezdtek új irányt venni a dolgok, azt mondtam, megpróbálom. Megérte. Nekem is sokat adott ez a harminc év, amelyet a növendékeim körében töltöttem. Nem hülyültem el, rengeteget tanultam, és sok szakdolgozatot írtam. Kiről meséljek? A fiúkról? De szeretem, amikor előttem öltözködnek! Amikor adják rájuk a frissen vasalt fehér inget! Olyan szép a formás, izmos testük! Ahogy gombolják magukon az inget, és kivillan a mellkasuk! Vagy ahogy megkötik a nyakkendőjüket! Istenem, de szép is a fiatalság! Uzsák Dávidból is micsoda férfi lett! Mindig beleborzongok, ha a színfalak mögött egymásba botlunk.

Nádasdi Péter a főiskola elvégzése óta, vagyis húsz év után most játszik újra pozsonyi színpadon. Asztrov doktor a Ványa bácsiban.

Vele én is játszottam, még a főiskolán, negyedéves korában. Ő volt az egyetlen fiú az osztályban, aki kimaradt a Komámasszony, hol a stukker?-ből, amely azóta legendás előadás lett. De bekerült Anouilh Zenekari próba című darabjába, amelyben én is játszottam. Szerepünk szerint szerelmi viszonyba kellett keverednünk Péterrel. Nagyon édes volt. Imádtam őt. A humorát, a vérmérsékletét, a szenvedélyességét.

Benkő Gézáról milyen emlékei vannak?

A teológiai tanulmányait megszakítva jött a főiskolára. Lelki vezetője lett az évfolyamnak. A többiek eleinte nem is nagyon értették őt. Messze előttük járt. Volt egy mesterségóra, amelyre mindenkinek egy fogalmat kellett hoznia, amelyet aztán ábrázolnia is kellett. Géza Istent és a halált választotta. Remek volt. Sosem kérdeztem meg tőle, miért hagyta ott a szemináriumot, az titok maradt előttem. Én a fiaim magánéletébe sem avatkoztam be soha. De ha segítségre volt szükségük, számíthattak rám. Az Eva Nová című filmben játszottam Gézával. Mutatta a tetoválásokat a testén… úgy látszik, a jelek sem tudták megvédeni őt a korai haláltól. Komoly tehetség volt.

Annak az osztálynak, amelynek Bandor Éva is a tagja volt, Shakespeare-kurzust tartott.

A Szentivánéji álom Helénájával kezdtem a pályámat. Éva is eljátszotta ezt a szerepet. Nagyon örülök, hogy Eszenyi Enikő meghívta őt a vígszínházi Liliomba.

Volt olyan növendéke, aki ott akarta hagyni a főiskolát?

Volt, persze, de nem engedtem el a kezét. Néha megkínoztam őt, hogy nagyobb teljesítményre sarkalljam, de vigyáztam rá. Volt, hogy a sors szólt közbe. Hirtelen meg kellett nősülnie a növendékemnek, és egészen más irányt vett az élete. Őt nem tudtam visszatartani. Menni akart. Még be sem indult a pályája, és már eltérítette őt az élet. Sok minden történhet. Még egészségi probléma is gátat vethet a folytatásnak. Holocsy Kati jutott még eszembe. Ő is nagyon kedves lány volt. Meg Varga Anikó! Őt ugyan nem tanítottam, csak partnerek voltunk egy filmben.

Megfogalmazható valamiféle közös nevező, amely minden magyar növendékre jellemző?

A temperamentum. A magyar diákok vezéregyéniségek. Húzóerők. Ezért örültem, ha minden osztályba legalább egy jutott belőlük. De már nagyon megfogyatkoztak. Tóth Tibort is tanítottam, tessék! Meg Petrik Szilárdot. Micsoda pálya várt volna rá, ha 200 kilométerrel odébb, tőlünk nyugatra születik!

Tudom, hogy minden „gyermekének” a pályafutását figyelemmel kíséri.

Hát hogyne! Nagy örömmel tölt el, ha jó híreket hallok róluk. Nekem nagyon fontos, hogy sikeresek legyenek. Tudom, hogy mit adtam ki a kezemből. Egyikük sem veszhet el a pályán.

Bandor Éva:

„Hermina és Heléna kettősét próbáltuk Barbora Bobuľovával. Addig főleg férfi tanárok tanítottak, ezért nagyon örültünk, amikor Milka berobbant az osztályunkba. A nőiességéből, a dívaságából sokat adott nekünk. A női lélek mindig más, ezt a dialógok elemzéséből is éreztük. Milka egyébként nagyon rapszodikus alkat. Hol nagyon fönt, hol nagyon lent van hangulatilag, attól függően, hogyan ment neki az aznapi próbája a Nemzetiben. De a szeretetét maximálisan ki tudta mutatni. Imádtam a humorát. Nem féltem tőle, ha szigorú volt, pedig leordította a fejünket, ha valami nem tetszett neki. Arra tanított, ami a legfontosabb a pályán: a figurának mindig legyen titka. Van egy történetem is róla: Húszévesen meghalt egy barátunk herointúladagolásban. Vizsgára készültünk. Rettenetesen lesújtott bennünket a hír. Jöttek a nézők, mi ott ültünk a folyosón szörnyű rossz állapotban. Milka berobbant, és dühből kiosztott bennünket. Az ő fia magas lázban égett egész éjjel, fent kellett vele lennie, mégis bejött hozzánk. »Most azonnal szedjétek össze magatokat – mondta erélyesen –, később majd sírhattok-zokoghattok egymás vállán!« Ez volt az első ilyen jellegű, erős élményem a pályán. Nem fogom elfelejteni soha.”

Uzsák Dávid:

„Irtó rossz volt az első évem a főiskolán. Az ördög ügyvédje című filmből angolból szlovákra fordítottam Al Pacino monológját. Nem sikerült jól előadnom. Az etűdöket sem szerettem. Unalmasak voltak. Az nem szerep. A főiskolát sem bírtam. Musicalszínész akartam lenni, de nálunk nincs olyan szak. Pozsonyt sem szerettem. A legjobb időszakom az volt, amelyet kint töltöttem Angliában. A revizort próbáltuk reggeltől estig. Megterhelő volt. Zokogtam a kimerültségtől. Panyi Milka végig mellettem állt, de nagyon idegesített a jelenlétével s azzal, amit mondott, pedig mindig jót akart. Időbe telt, míg megértettem és elfogadtam a pedagógiai módszerét. A Fanny és Alexander bemutatója után láttam rajta, hogy büszke rám. Nagyon szeretem őt.”

Gubík Ági:

„Nagyon fontos dolgot tanultam meg tőle. Hogy egyetlen szerepből sem lehet kispórolni az energiát. Lehet bonyolítani a dolgokat, de a lényeg nem maradhat el. Hogy mindennek szívből kell jönnie, ott az energia. Ez a színészet alapja. Akkor leszel csak igazán jó a szerepben, ha a maximumot adod magadból. Ha közben égetsz. Igen, sokat sírtam nála. De soha nem volt bennem rossz érzés, mindig mindent megbocsátottam neki. Tudtam, hogy jót akar, csak annyi görcs van egy diákban, amikor ütlegelik! Nem tud felszabadultan játszani. Az első három szemeszterben nem is tudtam, mi van. Láttuk, ki az, akivel kevesebbet foglalkozik. Benne bizonyára nem látott semmit. Belőlem mindig a maximumot akarta kihozni. Nekem ő a Színésznő. Elképesztő varázsa, erőtere, aurája van. Mindig rövid szoknyát vagy kiskosztümöt és bokacsizmát hordott, ezt megfigyeltem nála. Gyönyörű a lába. A fejkendőt és a napszemüveget is imádja. Minden gesztusa pontos volt, ami a nőiességéből eredt. Elsőben etikettórákat tartott. Megtanított bennünket megjelenni, viselkedni, de még arra is, hogyan kell elegánsan banánt enni. Mint a süteményt, kistányéron, villával. »Kézzel nem érhetsz hozzá – mondta. – Nőként nem hámozhatod.« Megtanította azt is, mit nem ehet a színész előadás előtt. Például halat. Erős a szaga. Ez is beleégett az agyamba. Milka érzéki színésznő. Az öléből indít. Ezt nagyon tudja. Együtt játszottunk a Zenekari próbában. Figyeltem, hogyan építi fel a szerepét. Soha nem tévedett. Mindig ott tartott, ahol éppen akkor tartania kellett. A legapróbb részletekre is figyelt. Minden másodpercben hiteles volt. Ha mutatni akart valamit, mindig a legférfiasabb fiún mutatta meg. Állandóan fogdosta, tapizta őket, ebből építkezett. Az érintésekből. Húsz év telt el azóta, de még ma is emlékszem minden gesztusára. A lényét viszem tovább magamban.”

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Videón az eperjesi gázrobbanás

Frissítve

Hétre emelkedett az eperjesi gázrobbanás halálos áldozatainak száma

Pellegrini: bár a Smernek új listavezetője van, a cél ugyanaz

Fico állapota stabilizálódott

Lesz-e rock and roll a Téglamezőn?

14 személyt láttak el az eperjesi kórházban a robbanással kapcsolatban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.