Óvatosan a színekkel!

A mai nő színes világához hozzátartozik a make-up, a hivalkodó vagy decens szemhéjfesték, a rúzs, az alapozó, a sminkelő és egyéb szépítőszerek. Sokan már egészen fiatal koruktól festik magukat: ma már nem botránkozik meg senki azon, ha egy tinédzser szemspirált használ, ne adj’ isten, kilakkozza a körmét.
Szabó Laci

2014. december 28. 14:14

Az, hogy ki mikor kezdi magát festeni, a családban bevett szokásoktól és a baráti körétől is függ – mondja Putz Valéria, a make-up szakértője, aki a közelmúltban több sminkesversenyen is az első helyen végzett. Szerinte egy fiatalnak teljesen felesleges alapozót, vastag fedőkrémet használnia, különösen, ha a bőre pattanásos, mert azzal többet árt, mint használ. Teljesen elegendő, ha BB-krémet tesz az arcára – a BB az angol Blemish Balm / Beauty Balm kifejezések rövidítése. A német bőrgyógyászok által kifejlesztett krémeknek ma már számtalan fajtájuk van, mindegyik többfunkciós: egyszerre hidratálnak, fednek, ápolnak, és védenek a napsugaraktól. Ami pedig az arcfestést illeti, Valéria szerint tinik esetében elég, ha szemspirállal a szemüket hangsúlyozzák – a rúzs túl vulgáris volna még ebben a korban.

Az érett nőknek is figyelembe kell venniük, hogy milyen típushoz tartoznak – téli vagy nyári –, milyen a hajuk, bőrük, esetleg a ruhájuk színe, de elsősorban a szemtípusukhoz illő festési módot ajánlatos alkalmazniuk – mondja a szakértő, és már sorolja is:

Szemtípusok, szemfestés

Előreugró szemek esetében segíthet, ha sötét szemceruzával vagy szemhéjtussal körülrajzoljuk őket, és a színt felfelé elmossuk. Hasonló tónusú szemhéjpúdert használjunk, és kifelé hagyjuk szétmosódni. A pillákat ne fessük.

Ha valakinek kicsi a szeme, a szemhéjára közepes árnyalatot tegyen, a külső szemzugot pedig sötétebbel hangsúlyozza. A belső szemzugban satírozzuk el a festéket, a pillákat erősen fessük.

Mélyen ülő szemeknél a szemhéjat világos, enyhén csillogó szemhéjpúderrel hangsúlyozzuk. A pillák fölötti részt sötétebb színnel emeljük ki, az alsó szemhéjat pedig rajzoljuk ki vékony ceruzával.

A közel ülő szemeket optikailag távolítjuk, ha a belső szemzugot világos szemhéjpúderrel festjük ki, a külső szemzugot pedig sötéttel hangsúlyozzuk, s a színt ferdén kifelé elmossuk.

Beesett szemnél a pillák fölötti részt hangsúlyozzuk. A szemhéjra közepes, matt árnyalatot teszünk, és elsatírozzuk. A pillák festése elmaradhatatlan.

A fedett szemhéj külön kategóriát képez. A legtöbb esetben a szemhéjráncból ereszkedik lefelé a külső szemzug irányába. Az ilyen típusnál kerüljük az erős kontúrozást, a spirálozást viszont soha ne hagyjuk ki, mivel a felkunkorodó pillák nagyítják a szemet. Ennél a típusnál felárnyékolásra van szükség: lágy kontúrral a szemhéjránc vonalát oda tudjuk hamisítani egészen a külső szemzugig. Ez leginkább natúr, nappali sminkszínekkel érhető el (bézs, drapp, szürke, szürkésbarna), melyekkel füstös hatás hozható létre.

S hogy mit ajánl a sminkes szentestére? Vékony alapozást, esetleg színezett BB-krémmel, meleg tónusú, gyöngyházfényű szemfestéket, amelyet a szemtípusnak megfelelően rakunk fel, hangsúlyozott pillákat. Ha valakinek szép vonalú, telt ajka van, szemét ne hangsúlyozza túl – akár el is hagyhatja a festését –, és emelje ki az ajkát kontúrozással, rúzzsal, ajakfénnyel. A szemöldökről se feledkezzünk meg – ez adja arc karakterét, ráadásul az elhanyagolt szemöldök tökreteszi az összhatást.

 

 

Önnek ajánljuk

2040-re 2,5 millióval csökkenhet a V4-ek lakossága

Sima finn és orosz siker, hétfőn kiesési derbik a hoki-vb-n

TRAGÉDIA: Medencébe fulladt egy kétéves kisfiú a Besztercebányai járásban

62 ezer eurót felejtettek egy vonaton

Czucz Enikő: Skandalon

VIDEÓ: Eddig nem látott képekkel emlékezett meg a hercegi pár tavalyi esküvőjéről

Legfrissebb galériák
Olvasta már?